gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Ragályi Elemér az SZFE ügyéről: „Borzasztó nehezen feldolgozható”

    2021. március 20., szombat 10:41

    „A mai helyzetet látva az egy indokolatlanul szelíd levél volt. De a folyamat eleje volt, tehát ahol az embernek azt a látszatot kellett keltenie ezzel a levéllel, hogy hisz a párbeszédben” – mondja Veiszer Alinda legújabb műsorában Ragályi Elemér Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr az általa kezdeményezett nyílt levélről, amelyben az SZFE átalakításának leállítását kérték olyan művészekkel, mint Molnár Piroska vagy Cserhalmi György.

    „Ha az ember figyeli azokat a lépéseket, figyeli az elmúlt nyolc év, vagyis most már tíz is van, rengeteg, egy egész világnyi élet, akkor tudja, hogy az egy olyan lépés volt, ami után nem tárgyalás következik és nem párbeszéd következik” – tette hozzá Ragályi Elemér.

    A folytatásban Alinda több olyan volt pályatársáról kérdezi, akik az új, Vidnyánszky Attila vezette SZFE-ben szerepet vállaltak. Koltai Lajosról például azt mondja: „Csúnya szó fog következni: mindenki úgy cseszi el az életét, ahogy ő akarja, úgy rombolja szét, amit fölépített egy életen át, ahogy ő gondolja és akarja. (…) Én úgy gondolom, hogy nagyon sok olyan emberben, aki nemcsak szakmailag tisztelte, hanem tisztelte őt mint embert, nagyon sokaknak okozott ezzel csalódást.  (…) Borzasztó nehezen feldolgozható dolgok ezek.”

    Arról is beszélt, milyen közös múlt után szakadt ki belőle az a Novák Emilnek szánt dühös mondat a Facebookon, hogy „Ne merj a szemem elé kerülni, Emilke!”.

    A beszélgetésben Ragályi Elemér magát sem kíméli, kitér például arra, miért lett fiaskó a 2005-ben rendezőként és operatőrként készített Csudafilm című filmje (azért lett gagyi, mert „abszolút túlértékeltem az én képességeimet és a kapacitásomat”).

    A beszélgetésben mesél a háborús évekről és 56-ról, a Balázs Béla Stúdióról, a legnagyobb rendezőkről, akikkel együtt dolgozott, valamint arról is, hogy novelláskötetet ír.

    Ez utóbbi azért kezdte el, mert végiggondolta a szüleivel való kapcsolatát, és „kiderült, hogy borzasztóan kevés igazi élményem volt velük, ahhoz képest, hogy hosszú életűek voltak”. Szerinte ennek az is az oka, hogy „borzasztóan későn érő ember vagyok, 14 évesen annyira gyerek voltam még… Nem voltam abban a helyzetben, hogy kérdezzek a szüleimtől, hogy komoly beszélgetések legyenek köztünk”, később pedig lázadó, kitörni vágyó fiatal lett, aki az erős akaratú anyja mellől már 18 évesen elköltözött albérletbe, és akkortól csak látogatta a szüleit.

    A nagyjából egyórás műsort ezen az oldalon lehet megnézni jelképes támogatásért cserébe.

    Forrás: TELEX

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram