Rainer-Micsinyei Nóra: “Nekem nagyobb konfliktust okozna, ha titkolnom kellene a véleményemet”

Az AKG színjátszó csoportjában szerette meg a színházat: “Ott kapott el az adrenalin.” A Kaposvári Egyetem színművészhallgatója lett, elsőéves korában “bizonyítási kényszerből” megpróbált átjelentkezni a Színművészeti Egyetemre. Nem sikerült, de a harmadik rostán felfigyelt rá Bodó Viktor rendező. 2013-tól Bodó társulatához, a Szputnyik Hajózási Társasághoz csatlakozott, 2015-től szabadúszó, jelenleg az SZFE Doktori Iskolájába jár. Barátjával kétlaki életet élnek, mert Erasmus-ösztöndíjjal Bécsben kutat, de a fellépései Budapesthez kötik. Szabadidejében legszívesebben az erdőket járja a kutyájával. Rainer-Micsinyei Nórát kérdezte a HVG. Lapszemle.

Rainer-Micsinyei Nóra

Matalin Dóra interjúja a HVG-ben olvasható.

Mint mesélte, pályaválasztáskor az édesapja azt mondta, nem színészalkat. A kérdésre, túl öntörvényűnek tartotta-e, Rainer-Micsinyei Nóra azt felelte: “Egyrészt, másrészt a megjelenésemre értette. Úgy gondolta, hogy a színésznők törékeny, szabályos, babaarcú nők. Én nem ilyen vagyok. A tapasztalatai alapján ezt kizáró oknak tartotta, ezért féltett, amit megértek. Ő nem emlékszik élesen erre a megjegyzésre, bennem érthető okból jobban megmaradt. Azóta már visszavonta.”

A Kaposvári Egyetemre járt, amikor Vidnyánszky Attila elfoglalta az intézményt, majd az SZFE Doktori Iskolájának hallgatójaként újra átélte ugyanezt. Arról szólva, ez milyen nyomot hagyott benne, kifejtette: “Furcsa módon a Kaposváron történtek kevésbé ráztak meg. Már színházi gyakorlaton voltam, sűrű időszak volt, erre nem jutott elég figyelmem. Az SZFE erőszakos és antidemokratikus átalakítása traumatikus, kiábrándító időszak volt, miközben az egyetemfoglalás és ahogy a budapestiek mellé álltak, reményt keltett.”

A doktoriját a 2011 utáni magyar filmek női főszerepeiről írja, mint mondja, színésznőként kíváncsi, milyen szerepek várnak manapság a nőkre, a kortárs magyar film milyen tulajdonságokkal ruházza fel őket: “Ami látványos, hogy csak elvétve jelennek meg a filmekben a független, vezető pozícióban lévő, anyagilag sikeres nők és azok, akiknek a konfliktusai nem a párkapcsolatok, a férfiak körül bonyolódnak. Emellett abszolút hiányoznak az LMBTQ-közösséghez tartozó főhősnők.”

A Magyarország Kedvenc Műsora, ami az ő nevéhez is fűződik a kormányt, a propagandát teszi nevetség tárgyává. A kérdésre, nem fél-e, hogy emiatt nem kap meg bizonyos szerepeket, Rainer-Micsinyei Nóra azt felelte:
“Azt a castingot nem is bánom, amire azért nem hívnak, mert gondolok valamit a kormányról, a közéletről, és azt vállalom. Nekem nagyobb konfliktust okozna, ha titkolnom kellene a véleményemet csak azért, hogy megkapjak bizonyos feladatokat. Nem akarok ebben meghasonulni. A családomban is azt láttam, hogy a fontos kérdések nem a haszon mérlegelése, hanem az igazságérzet alapján dőltek el. “

Matalin Dóra interjúja a HVG-ben olvasható.

HVG 2023.03.02 – 58. oldal