gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Rainer-Micsinyei Nóra: „Nem szeretném, hogy az életemet mások alakítsák”

    2021. október 2., szombat 09:55

    Rainer-Micsinyei Nóra a hírcsárdás álhíradózásról, a melegellenes törvényalkotásról és arról is nyilatkozott a Magyar Hangnak, milyen volt Rainer M. János (Széchenyi-díjas történész, levéltáros, egyetemi tanár) lányaként felnőni.

    A legjobb dolgokon bőgni kell, Grosan Cristina filmje szeptember 16-ától látható Rainer-Micsinyei Nórával a főszerepben.

    A kérdésre, mennyivel volt nehezebb a felnőtté válás egy Széchenyi-díjas történész gyermekeként, a színésznő elárulta: „Nálam tényleg megvolt egy mérce, amit a tanáraim is elém állítottak, de ezek nem kimondott dolgok voltak, csak minden tantárgynál onnan indultam, hogy hát ez nekem biztos, hogy nagyon jól megy… (…) Minden iskolámban ismerték az apukámat. Nagyon-nagyon büszke vagyok rá, de az ilyesmit nem minden pedagógus tudja jól kezelni. Nyomasztólag is tud hatni mondjuk egy tinédzserre, ha azt érzi, hogy azért kap kitüntetett figyelmet, mert az édesapja sok mindent elért. Ez rám végülis motiválóan hatott, mert nagyon jól tanultam mindenhol, csak közben sokszor azt éreztem, hogy ezt az elvárt képet kergetem. Mondjuk, ezt a magatartásommal kompenzáltam.”

    A legjobb dolgokon bőgni kell című filmről szólva úgy nyilatkozott: „Személyes tapasztalatainkból indult, tehát abszolút benne van minden, amit a húszasok végén, harmincasok elején éreztem. Amikor annyi elvárásnak akarok egyszerre, gőzerővel megfelelni, hogy hirtelen fogalmam sincs, melyik azok közül valóban az enyém. A kerettörténet Grosan Cristina saját élménye, de alapvetően arról akartunk beszélni, amiben mi és a kortársaink voltunk, vagyunk. A bizonytalanságaim egy része megmaradt, de már sokkal jobban kézben tartom a saját sorsom.”

    A Kaposvári Egyetem színész szakán végzett. Előbb az Új Színház igazgatóváltása kapcsán álltak ki, majd jött Vidnyánszky Attila, aki átszervezte az egyetem tanári karát. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Az első valóban az Új Színház volt, nagyon megrendítő történet. Visszanézve viszont az a megrendítő, hogy ami akkor elképesztően durvának számított, az mostanra már semmilyen mércét nem üt meg, kvázi normálissá vált. Amikor Vidnyánszky Attila a Kaposvári Egyetemre jött, az nekem pont az utolsó évemben történt. Kifejezetten sűrű időszak volt az életemben, gyakorlaton voltam már Pesten, így abból kimaradtam, nem tudtam úgy bevonódni. Nyilván követtem utána, hogyan távolítják el a tanáraimat, felháborított az egész, de az SZFE-s ügynél realizálódott bennem, hogy ugyanaz játszódott le Kaposváron is, csak akkor még nem ennyire agresszíven és gyorsan. Az SZFE ledózerolása, illetve a diákok követeléseinek, az egyetemi autonómiának a semmibevétele nagyban hozzájárult ahhoz a kilátástalanságérzéshez, amit a járványhelyzettel együtt éreztem az elmúlt másfél évben.”

    „Ha egy tüntetéssel egyetértek, akkor ott vagyok, ez nem is volt kérdés soha. A családi hátterem is errefelé lök. Megtanultam, hogy ez a dolgod, ez a felelősséged. Ebben az országban élsz, a politika nem tőled független sajnos. Az életünket alakítja, én meg nem szeretném, hogy az enyémet mások alakítsák” – tette hozzá a színésznő.

    A teljes interjú a Magyar Hangban olvasható.
    Szerző: Lakner Dávid

    Ebben az országban élsz, a politika nem tőled független

    Magyar Hang 2021.10.01 – 24,25. oldal

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram