Balsai MóniNádasy ErikaSzívlapátLengyel TamásRátóti Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2022. május 16., hétfő
    banner_bigBanner4

    Rátóti Zoltán: “A kormány elképzelése, hogy hatékonyabban működhessen az SZFE”

    2022. február 14., hétfő 08:11

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem újonnan kinevezett rektora az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy nemzetközi intézetet hoznak létre, ami egyebek közt a hallgatók külföldre utaztatását koordinálja. Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező szerint ez lehetőséget teremt arra is, hogy neves külföldi rendezők, operatőrök és színészek tartsanak kurzust az egyetemen.

    Rátóti Zoltán szerint másfél éves kuratóriumi tagsága alatt mára már alaposan belelát a Színház- és Filmművészeti Egyetem működésébe, ezért “rektorként hatékonyan fogja tudni elősegíteni a modellváltás sikerességét”.

    A modellváltás szükségességét illetően kifejtette: a kormány elképzelése, hogy a korábbiakhoz képest hatékonyabb és egyszerűbb formában működhessen az intézmény – vagyis, hogy a költségvetési irányzók és lehetőségek sokkal mobilisabbá válnak –, már önmagában is elégséges indok lehet, mint ahogyan ez nagyon sok egyetem esetében már beigazolódott. Megjegyezte, bár várható volt, hogy ezzel kapcsolatban komoly ellenállásba fognak ütközni, az elutasítás mértéke még így is okozott meglepetéseket. (…)

    Rátóti Zoltán hozzátette: az alapítványi működési forma tette lehetővé, hogy csaknem megnégyszereződött az egyetem támogatása, szerinte ez az oktatás színvonalára is messzemenően kihat.

    Rátóti szerint nem lehet kétségbe vonni a korábbi időszak oktatási minőségét sem, hiszen kiváló színészek és szakemberek kerültek ki az egyetemről.

    Az új lehetőségek új irányokat is lehetővé tesznek – folytatta az új rektor –, köztük a vendégkurzusok és a nemzetközi tanárok megszólítása, vagyis nem véletlenül hozzák létre a nemzetközi intézetet, mely koordinálni fogja a diákok külföldre való utazását, akár egyénileg, akár évfolyamszinten. Ugyanakkor lehetőség nyílhat arra is, hogy egy-egy neves színház- vagy filmrendező, filmszínész, operatőr bemutatkozhasson az egyetemen és kurzust tarthasson. A képzésnek fontos feladata lesz továbbá a külföldi egyetemekkel való kapcsolatfenntartás – sorolta Rátóti Zoltán.

    Meglátása szerint ugyan felmerülhet a kérdés, hogy mit keresnek majd a magyar színészek angol vagy orosz nyelvterületen, de mint mondta, nem az a cél, hogy ezeken a területeken elhelyezkedhessenek, hanem hogy egyáltalán más színházkultúrákkal megismerkedjenek, ami alapvetés kell, hogy legyen az egyetemi oktatásban.

    A teljes interjú ITT hallgatható meg.

    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka