Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Rátóti Zoltán, Árkosi Árpád és Tapasztó Ernő is a Gyulai Várszínházban rendez

    2023. június 3., szombat 06:02

    Idén ünnepli 60. évadát a Gyulai Várszínház, a jubileumi szezon június 22-től augusztus 17-ig tart.

    A Nemzeti Színházzal közösen, Rátóti Zoltán rendezésében mutatják be az Egy, kettő, három – Az ibolya című előadást, amelyben két közismert Molnár Ferenc-egyfelvonásost láthat a közönség, a főbb szerepekben Schnell Ádámmal, Bodrogi Gyulával, Kristán Attilával és Rácz Józseffel.

    Saját fejlesztésű bemutató lesz John Christopher Wood GarázsMacbeth című vígjátéka Árkosi Árpád rendezésében. A darabban Elsie és Norm – Kovács Vanda és Sipos Imre – elhatározza, hogy lakótelepi garázsukban a környékbeli barátoknak maguk fogják előadni Shakespeare Macbeth-jét kicsit átírva, kicsit rövidítve, és valamennyi szereplőt maguk által életre keltve.

    Az Aradi Kamaraszínházzal és az Esztergomi Várszínházzal együttműködve hozzák létre a Verebes Ernő dramaturg szövege alapján született Pengetangó ősbemutatóját. A musical-dráma zenéjét Cári Tibor jegyzi, a darabot Tapasztó Ernő rendezi.

    Elek Tibor igazgató rámutatott: mivel a nemzetközi Shakespeare-fesztivál méltó folytatásának nincsenek ma már meg a feltételei, Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválját szerveznek július 13-16. között. A fesztiválon Beaumarchais Figaro házassága című komédiáját, Csehov Három nővérét és másik híres művét, a Sirályt mutatják be. Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének színpadi adaptációját Hargitai Iván rendezésében a József Attila Színház adja elő. Shakespeare III. Richárdját a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház hozza el Gyulára, az És Rómeó és Júlia című produkciót pedig Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter játssza a várszínházban.

    Július 31. és augusztus 6. között lesz az Erdélyi Hét. A gyergyói Figura Stúdió Egressy Zoltán Portugál című sikerdarabjával érkezik Gyulára, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lélekfitnesz címmel Lackfi János Cári Tibor által megzenésített verseit adja elő. A Csíki Játékszín a Pillanatfelvétel című komédiát, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház pedig Ken Kesey Száll a kakukk fészkérecímű regényének színpadi adaptációját adja elő.

    Az Aradi Kamaraszínház két előadással is szerepel, az Amadeussal és a 497 című táncszínházi produkcióval. A nagyváradi Szigligeti Színház Csinibaba című zenés előadását a Tószínpadon láthatják majd az érdeklődők, míg a Csiky Gergely Állami Magyar Színház Visky András művéből készített, Caravaggio című előadását a Várszínpadon. A magyar klasszikus szerzők életműveit középpontba állító programsorozat keretében idén Molnár Ferenc-napokat szerveznek augusztus 13-16. között 4 nap alatt 5 előadással. Az Egy, kettő, három – Az ibolya mellett a Játék a kastélybant (Nagyváradi Szigligeti Színház), Az üvegcipőt (Körúti Színház) és Az ördögöt (Zenthe Ferenc Színház) láthatja a közönség.

    Idén is kiemelt figyelmet fordítanak mind a történelmi darabok (Aranyember, Anjou – A liliom útvesztői, Caravaggio, Amadeus, A Pál utcai fiúk), mind a kortárs magyar szerzők (Andrási Attila, Egressy Zoltán, Háy János, Márton Gyula, Tasnádi István, Verebes Ernő, Visky András) műveinek bemutatására. Emellett rendhagyó gyerekszínházi előadásokat (Péter és a farkas, Manómesék) és zenés, táncos produkciókat (Loveshake, Bál a Savoyban, Pengetangó, 497, Csinibaba, Imádok férjhez menni) is kínálnak az évadban.

    A részletes program itt érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram