Reformkori díszletvárosban készül a Most vagy soha! azaz a Petőfi-film
2022. augusztus 26., péntek 10:05
Különleges, a reformkori Pest-Buda emblematikus helyszíneit felelevenítő fóti díszletvárosban készül a Most vagy soha! című, a márciusi ifjak sorsfordító napját bemutató történelmi kalandfilm több kiemelkedő, többek között a korabeli Helytartótanácsnál, a Landerer-nyomdánál, a dunai hajóhídnál, valamint a Pilvax kávéháznál történő jelenete is.
A fóti stúdióban tartott csütörtöki sajtóeseményen Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy Budapest és a vidéki helyszínek is egyre jobban bekapcsolódnak a nemzetközi filmgyártásba, mind több produkció szeretne ezeken a helyszíneken forgatni.
Budapest London után Európa második legnagyobb filmgyártó bázisává nőtte ki magát, ezt a piaci pozíciót pedig a fóti filmstúdió teljes rekonstrukciója és új stúdiók építése által lehet megtartani, ezért Fóton nagyívű beruházások kezdődtek el.
A most felépült díszletváros iránt már most jelentős az érdeklődés – tette hozzá Káel Csaba.
Rákay Philip, a Most vagy soha! producere kiemelte: a várhatóan több mint két óra hosszú filmben a történelmi tények mellett sok fikció is lesz, a produkciót átszövi a kaland, a pátosz és a humor is. A márciusi ifjak karakterei a filmben kellőképpen árnyaltan jelennek meg.
Mint felidézte, a fóti díszletváros márciustól négy hónapon keresztül épült. A homlokzati elemek acélszerkezetre épültek, így várhatóan hosszú évtizedekig tartósak maradnak és a jövőben több produkció forgatási helyszínéül szolgálhatnak.
A film többi jelenetét Budapesten, Sopronban, Komáromban és Esztergomban vették fel. A közönségfilm célja, hogy a nézők számára átélhetővé válhasson, hogy milyen lehetett 1848. március 15-én fiatalnak, forradalmárnak, egy szent ügyet támogatónak lenni – mondta Lóth Balázs, a Most vagy soha! rendezője.
Hozzátette, hogy a film több mint 100 szereplővel, a legnagyobb jelenetekben több mint 500 statisztával és több kaszkadőrrel is készül.
A forgatás szeptemberben fejeződik be, a produkció utómunkái várhatóan további egy évet vesznek igénybe. A történelmi kalandfilmben Petőfi Sándort Berettyán Nándor, míg a lánglelkű költő feleségét, Szendrey Júliát Mosolygó Sára formálja meg.
Jókai Mórt Koltai-Nagy Balázs; Vasvári Pált Fehér Tibor; Irinyi Józsefet Ertl Zsombor; Bulyovszky Gyulát pedig Bordás Roland alakítja. A filmben szerepet kap többek között Horváth Lajos Ottó, Lukács Sándor, valamint Szerednyey Béla is.
A díszletkomplexum a forgatást követően a Nemzeti Filmintézet tulajdonába kerül. A multifunkciós, könnyen alakítható új díszletegyüttest – ahogy a 1980-as évek óta szinte folyamatos használatban lévő középkori városdíszletet is – további produkciók is használhatják majd Fóton.