Rekordokat döntött idén a szegedi Kövér Béla Bábszínház

Nehéz, de mozgalmas és rendkívül sikeres évadot tudhat maga mögött az idén már 76. évadában járó Kövér Béla Bábszínház. A teátrumnak páratlan lehetőségeket kínált a 10. Színházi Olimpia, amelynek a kecskeméti és békéscsabai bábszínházzal közösen egyik legaktívabb résztvevője volt a szegedi intézmény.

Kiss Ágnes és Schneider Jankó a Kövér Béla Bábszínházban – fotó: Kuklis István

Szerdán tartotta hetvenhatodik évadának záróeseményét a Kövér Béla Bábszínház. Kiss Ágnes igazgató hosszan sorolta az intézmény eredményeit, megvalósult programjait.

Az elmúlt évadban a bábszínház 172 saját előadást tartott, ez a szám lehetett volna akár ötvennel is több, ha – hasonlóan a többi szegedi kulturális intézményhez – nem kellett volna két hónapra bezárnia a bábszínháznak az energiaválság miatt. Így is 60 ezer 411 néző váltott jegyet a produkciókra.

A nagyterem átlagosan 71,5 százalékos házzal üzemelt, a kicsi pedig több mint 79 százalékos nézettséget tudhatott magáénak az évadban.

A saját előadásokon túl 61 vendégelőadást is befogadtak, ezeket 31 ezer 498 néző látta. Külső helyszíneken is tartottak előadásokat, szám szerint 46 alkalommal, ezeket 44 ezer 435-en nézték meg.

Külföldre is eljutottak néhány előadásukkal a szegedi bábszínészek: összesen három alkalommal léptek fel Szabadkán és Aradon.

Az évadzárón külön fejezett szentelt az igazgatónő a 10. Színházi Olimpia eseményeinek is, amelyen a szegedi bábosok kecskeméti és békéscsabai művészekkel együtt vettek részt.

Az április 7-étől június 30-áig tartó olimpia kiemelkedő szegedi eseménysorozata volt a Szervusztok, Pajtikák! elnevezésű, három részből álló programsorozat, ahol a hazai bábművészet nagyjai mellett sok külföldi vendég is fellépett.

Az egész eseménysorozat legkiemelkedőbb része az a három napos Tengerhab gyereknap volt, amit a Móra-parkban rendeztek, és ahol öt ország húsz bábosa lépett fel, de szenzáció számba ment a spanyol La Baldufa Teatre rendhagyó utcai előadása is, amely hatalmas csinnadrattával indult a Dugonics térről, majd végig repült a Kárász utcán a piros-fehér csíkos, különleges Zeppelin.

A Kövér Béla Bábszínház a nyári szünet után szeptember első hétvégéjén már kinyitja kapuit, elsőként a Szinkópé Fesztivállal várják majd a színház épületében a szegedi családokat.

Az évadzáró előtt az idén is megválasztották belső titkos szavazással az Év dolgozóját, aki most Sárkány Evelyn művészeti titkár lett

Forrás: szeged.hu, Színházi Olimpia