Rekordszámú nézőt fogadott a Mézesvölgyi Nyár – Indul az évad a Veres 1 Színházban

Nézői rekord számmal és a Veres 1 Színház A padlás című igazi klasszikusnak számító előadásának óriási sikerével véget ért a Mézesvölgyi Nyár 2022 Veresegyházon.

Idén június 25-e és augusztus 31-e között mintegy 27 ezer néző váltott jegyet a zenei és színházi előadásokra, így az elmúlt 6 évben összesen 100.374-en látogattak el a színes programkavalkádra.

A Veres 1 Színház nyári szabadtéri fesztiválján 20 program közül válogathattak a látogatók, a társulat 8 előadásán túl 12 vendégelőadást hívtak meg a Mézesvölgybe.

A fesztivál megálmodói, Venyige Sándor és Zorgel Enikő 2017. óta minden nyáron csodálatos színházi környezetet hoznak létre Mézesvölgyben, az 1400 férőhelyes nézőtér és egy koncertekre valamint színházi előadásokra kiválóan alkalmas színpad felépítésével, egy hangulatos színháztér kialakításával. 

A programajánlat színes, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt kínálnak zenei és színházi élményt. 

Az érdeklődés idén is akkora volt, hogy 12 este pótszékekkel kellett az 1361 férőhelyes lelátót bővíteni. Ezen a nyáron az Átrium Őrült nők ketrece című előadása megdöntötte a fesztivál közönségrekordját, 1603 néző nézte meg a produkciót. 

Ma már nemcsak Magyarország minden tájáról, hanem tengerentúlról is érkeznek vendégek, hiszen az elmúlt hat év siker előadásai folyamatosan hírét viszi a veresegyházi fesztiválnak.

A Veres 1 Színház tulajdonosai mindezt állami támogatás nélkül, jegybevételek finanszírozásából teszi. De a nézői visszajelzések és a hatalmas érdeklődés, a 99%-os nézettség mindazt bizonyítja, hogy szükség van egy ilyen méretű nyári szabadtéri színházi fesztiválra Budapesttől 20 kilométerre.

Mindeközben a Veres 1 Színház társulata nyáron további 28 tájelőadást játszott országszerte szabadtéri színpadokon. A Vidor Fesztiválon a Rövidzárlat című vígjátékot és A padlás című musicalt mutatták be, a színházi versenyprogramban Miss Daisy sofőrje című előadásban Egri Márta, Kálid Artúr és Pál Tamás játékát láthatta a nyíregyházi közönség.

A szabadtéri Mézesvölgyi Nyár 2022 ugyan tegnap este véget ért, de a Veres 1 Színház társulata egy rövid pihenő után szeptemberben újra színpadra áll vidéken, tájelőadásokon.

Októberben a méltán népszerű 1×3 néha 4 című előadással és egy új bemutatóval nyitja meg a veresegyházi Művelődési Ház kapuját.

A 9. évadban Beleznay Endre rendezésében Eric Chappel Hőguta című vígjáték premierjét láthatják október 15-én, majd Böhm György a Szép nyári napot állítja színpadra Veresegyházon.

A nyár végével már megvásárolhatók a 2022/2023-as évadra a bérletek.  A színházba járók négyféle bérlet közül választhatnak, a társulat pedig csak októberben 23 előadással várja a nézőket országszerte. 

Színes repertoár, műfaji sokszínűség jellemzi a népszerű színészekből álló társulatot, a színházszeretők jelenleg 16 féle vígjáték, komédia, musical, krimi közül választhatnak a színház palettájáról.