Húsz évvel ezelőtt vitte színre először a Hobo Blues Band legendás, 1984-es albumát a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatával. Vidnyánszky Attila szerint a Vadászat című előadás akkor még inkább koncert volt, mint színház. Azóta kétszer is megrendezte színpadon, de most egy teljesen új értelmezésben látható a Nemzeti Színházban. Két évtized – koncerttől a színházig.

Forrás: Nemzeti Magazin, IX. évfolyam, 2. szám

Harmadszor rendezi meg a Vadászat című előadást. Kihagyhatatlan a kérdés: szeret vadászni?

– Bár nem ítélkezem a vadászok fölött, én sosem fogok vadászni. Horgászni néha szoktam: de az általam kifogott halak mindig visszatérhetnek a vízbe. Ugyanakkor, ha vadászati túlkapásokról hallok, és emiatt mindenki elítéli úgy általában a vadászokat, hajlamos vagyok a védelmükre is kelni. Az erdélyi falvak és városok medvetámadásai is mutatják, hogy a vadászok által sokszor emlegetett állományvédelem és -korlátozás nem álszent beszéd. Különös ezt belátni, de az önmérséklet és önkorlátozás civilizációs erény. Persze ez nem vonatkozik az orgiasztikus vadászatokra… Egyébként az előadásunk csupán a felszínen szól a vadászatról, az mindössze ürügy a számunkra. Bár a bemutatónk egybeesik az Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítással, ez csupán annyit jelent, hogy bekerül a kulturális programjába. Rendezőként számomra a vadászat nem szabadidős tevékenység, hanem metafora és alkalom, hogy beszélhessünk a világ mindenkori rendjéről.

Mire alkalmas ez a metafora?

– A vadászat számomra elsősorban egy olyan történeti keret, amelyben archetípusos majd’ minden szereplő: az életben is vannak vadászok, hajtók és felhajtók, nagyvadak, prédák vagy éppen vadásztatók… A vadászat egy drámai eseménysor, amelyben a szereplők belehajszolják egymást egy halálos, vagyis nagyon is életszerű végkifejletbe. Ernest Hemingway két regényének összehasonlításán tudnám kifejezni, mit is értek vadászaton. Az afrikai vadásznapló anekdotikus könnyedsége idegen az én megközelítésemtől, de a Halál délután – még akkor is, ha ez egy rituális vadászatról, a bikaviadalról szól – viszont magában hordoz valamit az áldozatból, a vérből, a halál komolyságából, s így közelebb áll hozzám.

Hogyan került kapcsolatba Hobo Blues Band Vadászatával?

– Ungvári egyetemistaként hallgattuk ezt a legendás, 1984-es albumot, és meghatározó élményt jelentett számunkra. A fal című Pink Floyd-lemez mellett lenyűgözött a Hobo Blues Band konceptlemeze, és ez az érzés azóta is velem maradt. Hogyan jutott át a korong az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Kárpátaljára? Rejtély. Aztán 2001-ben a pesti Új Színházban rendeztem Feydeau Bolha a fülbe című parádés komédiáját, amiben kezdetben Hobo is szerepelt. Egy idő után kikérte magát az előadásból, mert unta, hogy Rugby szerepében minden alkalommal ugyanazt kell csinálnia, de attól még jókat beszélgettünk a büfében. Ő folyton azzal jött, hogy van egy szerepálma, Rettegi Fridolint szeretné játszani A szabin nők elrablásában, én meg egyre csak a Vadászatról faggattam. Meglepetésemre egyszer azt mondta, hogy persze, csináljuk meg. Akkor arra gondoltam, milyen nagyvonalú fazon: megengedi, hogy a kis beregszászi társulattal színre vigyük… Mint kiderült, több volt ez udvariasságnál.

Ebből lett a 2002-es beregszászi előadás?

– Néhány hónap eltelt, és egyszer csak megjelent a kis Beregszászban a nagy Hobo Blues Band. Fergeteges sikert aratott az előadás, ami inkább koncert volt teátrális elemekkel, mint színház, de a közönség, túlzás nélkül mondhatom, rajongott érte. Ezzel az előadással hatalmas turnét csináltunk a magyar lakta területeken, és mindenhol több ezres nézőközönség fogadott minket. 

Melyik volt a legemlékezetesebb koncert-előadás?

– 2003-ban az Esztergomi Nyári Játékokon a bazilika előtt is előadtuk. Máig hálás vagyok Horányi Lászlónak, az Esztergomi Várszínház vezetőjének a meghívásért, mert a grandiózus tér miatt ott egy rendhagyó és számomra nagyon emlékezetes produkció született. Arra is szívesen emlékszem, amikor a kapolcsi Művészetek Völgyében adtuk elő, és a taliándörögdi helyszínre nem fért be a rengeteg érdeklődő. Végül sokkal többen voltak, akik csak hallgathatták az előadást, mint ahányan látták is. A turné alatt tapasztaltam meg, micsoda rajongótábora van a Hobo Blues Bandnek itthon és a határon túl is.

Miben volt más a 2009-es debreceni verzió?

– A Csokonai Színház előadása már jóval inkább színház volt, mint koncert. Debrecenben már nem volt velünk a zenekar. Hobóval és a színészekkel sokkal több kis színpadi szituációt teremtettünk, és így jobban kibontakozott egy történet, ami elsősorban a hajszára épült. Hobo, a szomorú fiú, a mindenkinek útban lévő bohóc menekülni kényszerül. Ebben az előadásban is szerepet kapott több beregszászi színész, de ez már egy teljesen más koncepció volt, ebben már benne voltak az eredeti lemez továbbgondolt témái, a Bolondvadászat címen megjelent lemez számai is.

És a mostani bemutató mennyiben idézi majd a korábbi rendezéseket?

– A dalok és a zenei témák természetesen változatlanok, így a közönség hallhatja majd a sokunk számára kedves, slágerré vált betétdalokat, mint a Mesél az erdő, a Fut a nyúl a mezőn, a Hajtók dala vagy a Remete története. Ugyanakkor a mostani előadásunk egy tavaly készült forgatókönyv koncepciójára épül (ennek társírója az interjú készítője, Lukácsy György – A szerk.). S bár a filmet továbbra is meg szeretném csinálni, most átalakítva a mozis ötleteket, színpadon rendezem meg az akkor végiggondolt képeket. A Vadászat központi eseménye ez alapján már tényleg szinte csak kulissza, valójában egy mágikus időszerkezetű történetet mesél el: két és fél nap, ami alatt megtörténik a rendszerváltás. A vadászat egy felállás, egy világrend, a (rendszer)változás mindössze annyit tesz, hogy vadászcsapatok váltják egymást. A garnitúra cserélődik, de a vadászat marad. Nincs igazi fegyverletétel, mert mire valaki leteszi a puskát, másvalaki már fel is veszi a földről. Rengeteg emlékem van a szovjet rendszerváltásról is, ami talán még nyersebb és durvább volt, mint a magyar. Ezeket az emlékeket is feldolgozom az előadásban. És arra számítok, hogy a próbák során a színészek is merítenek majd mindabból, ahogyan ők átélték a rendszerváltást.

A Vadászat színészgárdájának jelentős része meglehetősen fiatal. Ők milyen emlékeket mozgósítanak?

– A társulat érettebb tagjai már az első olvasópróbán is felelevenítették az emlékeiket a vadászat jelentőségéről, és általában a szocialista elitről, valamint a rendszerváltásról. Ez sokat segít a fiatalabb színészeknek, és magának a produkciónak is. Hobo és Bodrogi Gyuszi bácsi például remek anekdotákat meséltek a vadászatokról – persze különböző előjellel. Gyuszi bácsi szenvedélyes vadászként azzal próbált meggyőzni engem is az „ügynek”, hogy annak idején Hofi mondogatta mindig fennhangon: akkor megy majd vadászni, ha a nyúl viszi a vadászpuskát. Aztán Gyuszi bácsi egyszer mégis elcsalta a komikust, aki nemcsak ráérzett az ízére, de maga is nagy vadásszá vált. A rendszerváltásról pedig – ha nem is személyes, de a szüleiken keresztül – rengeteg élményük van a fiatalabbaknak, és ezeket elő is csalogatja Hobo megannyi nyomasztó, de szórakoztató története. Ezekből a személyes képekből alakítunk ki színpadi helyzeteket. Húsz év alatt a Vadászattal eljutottunk a teátralizált koncerttől a zenés színházig.

Szerző: Lukácsy György

Az interjú a Nemzeti Magazinban jelent meg elsőként.