Tavaszi FesztiválTrafóOperettszínházIzsák LiliSzomjas GyörgyBakos-Kiss GáborGáspár Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2021. április 11., vasárnap

    “Rengeteg lehetőség van ebben a műfajban” – Interjú Gardenö Klaudia rendezővel

    2021. március 28., vasárnap 06:00

    A Mihaela-ügy című zoomtermi előadást március 29-én láthatja a közönség az I. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferencia keretében. A produkció az SZFE hallgatók vizsgaelőadásaként készült a pandémia első hulláma alatt. Az online színházi előadások sorában új műfajt teremtő rendezőt, Gardenö Klaudiát kérdeztük a létrehozás körülményeiről.

    – Ma már szinte mindenki ismeri a zoom videókonferencia-beszélgetésekre alkalmas felületét, de te még akkor csináltál erre a platformra előadást, amikor épp elkezdte a világ felfedezni, ezt a felületet. Honnan jött az ötlet a zoomtermi produkcióhoz?

    Alapvetően az érdekel a színházban, hogy az aktuális helyzetekre reagáljak, az aktuális körülmények között, ne pedig valaminek a hiánya határozza meg a munkakörülményeimet. Abból szeretek főzni, ami van. Tavaly március elején azon szenvedtem, hogy megtaláljam, vajon mit is tudok mondani a középiskolás korosztálynak, mi az, amiért úgy érzem, hogy érdemes egy előadást megcsinálni. Megérzéseim, ötleteim voltak, de darabot nem találtam hozzá. Komán Attila író, dramaturg alkotótársammal éppen egy friss bemutató után voltunk, de már sokat beszélgettünk, keresgéltük az új témát, majd beütött a covid. Úton voltam hazafelé Szlovákiába és hirtelen megtudtam, hogy hónapokig nem jöhetek vissza, és Attila is otthon maradt, Romániában. A vonaton hazafelé nyitottam meg a Tigris című Cărbunariu darabot, amit küldött. Éreztem, hogy ez az anyag lesz a megfelelő. Néhány zoom óra elteltével az is világos lett, hogy kaptunk egy olyan platformot, amelynek segítségével le lehet képezni a szociális média pörgését, mechanizmusát, tehát innentől kezdve mi is tudunk élőben álhíreket, karaktereket, propagandát, kommenteket és kamuprofilokat gyártani. Mindent, amivel egy mai tizenéves szinte elképzelhetetlen mennyiségben találkozik. Honnan is tudhatnák, tudhatnánk mi magunk, hogy mi a valóság? 

    Gardenö Klaudia

    A nézőket egy zoomterembe invitáljuk, ahol egy fiktív város híradóját kezdik el nézni. Az aktuális hírek egy elszabadult tigrisről szólnak. Folyamatosan friss információk érkeznek, jelentkeznek be szemtanúk, helyszíni tudósításokat közvetítünk a helyekről, ahol látták a tigrist. A híradósok élőben közvetítik a legújabb információkat, arra kérik nézőket, hogy nyilatkozzanak látták-e a tigrist, vagy osszák meg gondolataikat. A szimuláció a valóság és az álhírek viszonyát, a média hatalmát és az egyének felelősségét hozza előtérbe, miközben egy remek terep a közös játékra.

    – A rendezői feladat sem klasszikus ebben a helyzetben. Egy térben próbáltatok, vagy csak képernyőn keresztül? Mennyire tudtál hatékony lenni rendezőként?

    Alapvetően rendkívül praktikusan találtuk ki a folyamatot, illetve nem rettentünk vissza a feladatmegosztástól sem. Három színésszel, Berényi Nórával, Börcsök Olivérrel és Váradi Gergellyel, illetve Berényi Andor filmrendezővel dolgoztunk együtt, akik egy városban voltak, és egyéb munkáik miatt is tudtak egymással találkozni. A próbák 90 százalékban online voltak, hiszen ennek a platformnak a kereteit akartuk kiismerni, csak a videóbejátszásokhoz volt szükség élő forgatásra. A kisfilmek elkészítését a közös elemzőpróbák után Andor vezette. 

    Alapvetően nagyon máshogy kellett megközelíteni ezt a próbafolyamatot, mint az eddigieket, mert nagyon mások voltak a körülmények. Az egy hónapos próbafolyamat előtt hat hetet töltöttünk az anyag átdolgozásával. Meg kellett írni az élő híradót, ki kellett találni a kereteket, meg kellett ismerni a programot. Attila nem csak íróként, ahogy én nem csak rendezőként voltunk jelen, hanem végig technikusként is voltak feladataink. Sőt, most is csak úgy tud lemenni egy előadás, ha ott vagyunk és a háttérben végig kezeljük a rendszert. 

    – Mik voltak a legnagyobb nehézségek, amikkel szembesültetek a próbák során?

    Az elején az volt a legnehezebb, hogy bár mi sejtettük miféle rendszer lesz ebből, mindenkiben volt némi kétely, hogy valójában sikerül-e érvényes, valóban működő dolgot létrehozni. Színészként is rendkívül nehéz egy ilyen előadásban részt venni, mert először a technikát kell megtanulni kezelni, begyakorolni, de mellette a karaktert is folyton fejleszteni kell, illetve azt is kigyakorolni, hogy ha bármilyen technikai probléma lép fel, miként lehet profin reagálni. És mivel a közönség is ott van a képernyő túloldalán, élőben látják is egymást, ezért a figyelemfenntartás másfajta energiát igényel. 

    – Mik a legfontosabb tapasztalatok, amit most átadnál egy online térbe tervezett előadás készítőinek? Mire figyeljenek a színészek? Vannak-e technikai trükkök?

    Meg kell találni a felmerülő anyagok esetében, hogy mit is ad hozzá a mondandóhoz az, hogy online valósul meg, és az ahhoz leginkább illeszkedő platformot kell kiválasztani. Rengeteg lehetőség van ebben a műfajban, mindenképp az élőségét kell kihasználni, illetve azt, hogy a platformon keresztül a történet egy metaforává válik. Ha az ember ezt nem akarja kihasználni eléggé, akkor a végeredmény nem lesz se színház, se film. A műfajt nem nevezném online színháznak, mert nem az. Az online előadás pontosabban leírja. Ami biztos, hogy szörnyen sok türelem kell egy működő előadás létrehozásához mindenki részéről, és előre elkészített fix tervek. És készülni kell arra is, hogy a virtuális világban való munka a szemeket és az idegrendszert is nagyon megviseli.  

    – Hogyan lehet az online térben biztosan fenntartani a közönség figyelmét? Érzékelitek-e, ha lemaradnak, nem tudnak lépést tartani? Mennyire tudjátok, szeretnétek bevonni őket?

    Ebben az előadásban a közönséggel való kommunikáció, és a nézők reakciói fontos részei a cselekménynek. Biztatjuk, sőt néha provokáljuk őket, hogy szóljanak hozzá, kommenteljenek, illetve konkrét választási helyzetbe is kerülnek az előadás egy pontján, amikor meg kell mozdulniuk.  Sokszor játszottuk már diákoknak, osztályoknak, illetve felnőtt, vagy teljesen vegyes közönségnek is. Attól is függenek az egyes reakciók, az élmény, hogy az adott előadásra milyen csoport érkezik, vagy milyen csoportok alakulnak ki közben. Attól is, hogy valakinek milyen otthon az internete, vagy hogy olyan beállítottságú-e, aki hajlamos a komment háborúkra, hiszen erre lehetőséget ad az előadás. 

    A visszajelzésekben sokan dicsérték a produkciót, de kaptunk kritikusabb visszajelzéseket is, amelyek általában az előadás gyorsaságára irányultak. Az biztosan kiderült számunkra, hogy óriási generációs szakadék van a technikai világában. Ami egy 14 évesnek lassú és uncsi, az egy 60 évesnek túl gyors, de lehet, hogy még egy 30-asnak is az, ha nem aktív része az életének a szociális média. 

    Nyilván sok mindentől függ egy adott előadás hőfoka, volt nagyon pörgős és vontatott előadásunk is. A mi esetünkben az interaktivitás felhasznált formája segít a közönség játékban tartásában. Egyértelműen életben lehet tartani a közönség figyelmét, viszont az online térben sokkal rövidebb ideig érdekes valami, a közönség érdeklődése, türelme és figyelme máshogy működik, mint egy élő térben, tehát semmiképpen nem lehet a színház pótlására felhasználni ezt a platformot vagy műfajt. 

    – Az előadás meghívást kapott a debreceni I. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciára. Hogyan kapcsolódik a Mihaela-ügy a színházi neveléshez?

    Alapvetően tantermi előadásnak indult, de aztán felnőtt közönség előtt is kipróbáltuk a Manna Produkció segítségével tavaly decemberben. Ez nagyon jól sikerült és új utakat nyitott az előadás számára, de továbbra is elsősorban osztályokat keresünk meg, vagy reméljük, hogy ők találnak ránk. 12 éves kortól ajánljuk A Mihaela-ügyet a diákoknak. 

    Azt tudni kell az előadás szabályairól, hogy a közönségnek álnevet kell választania, mindjárt az elején. Azért is kellenek ezek a nick nevek, hogy bátran, következmények nélkül kipróbálhassanak különböző szélsőségeket. Ezután vagy maguktól, vagy egy kis provokáció hatására – amihez van egy komoly chatszövegkönyvünk –, de belesodródnak a kommentelésbe. Meglepő tapasztalás volt számunkra az előadások alatt, hogy a politika és a szociális médiában terjedő információk mennyire a gyerekek mindennapjainak részévé váltak. Egy felvidéki hetedikes osztálynak tartott előadás nem sokkal az amerikai elnökválasztás után volt. Akkor a fél csapat politikai közszereplő álnevén futott, pedig az előadásban semmiféle aktuálpolitika nincs, csak ismerős helyzetek… Az előadás után rendszeresen tartunk feldolgozó beszélgetést is a diákoknak, visszafejtjük azt, hogy az egyórás propaganda tirádában mi is lehet a valóság. 

    – A bábszínházi rendező szakirányon tanulsz az Egyetemen, hogyan illeszkedik ez az előadás a tanulmányaidba?

    Alapvetően vizsgaelőadást kellett volna csinálni a tavaly tavaszi félév végén, ha nincs covid. Mivel változtak a félév körülményei, ezért a hobbiprojektnek indult Mihaela-ügy lett a vizsga és azóta önálló életre kelt. Műfajában, logikájában bábosnak mondható, mert alkotóként nagyon függünk a rendszer mechanikájától. Egyébként meg nem hiszek a műfaji korlátokban. Az embernek azt kell csinálnia, olyan formában, amely a leginkább kifejezi az aktuális mondanivalóját. 

    – Mi az, amin éppen most dolgozol?

    Az új projekt az Idővonal című performatív előadás, melyet a Trafóval közösen hozunk létre. Szintén Komán Attilával együtt csináljuk, és olyannyira megszerettük a közös munkát, hogy megkísérelünk egy brand-et elindítani, melynek az East End nevet adtuk. És bízunk benne, hogy sorra jönnek majd a közös projektek…

    Az Idővonal egy séta előadás. A nézők 8 fős csapatokban, szigorúan fejhallgatóval a fejükön, megfelelően biztonságos távolságra egymástól sétálnak majd a városban. A jelenünket, a folytathatatlanságot és a hiányt próbáljuk megfogalmazni egy rádióműsor keretében, különböző élő flashmobokkal tűzdelve. Az előadás a tervek szerint két májusi hétvégén, 1-2-án és 8-9-én lesz megtekinthető. 

    A Mihaela-ügy című előadást március 29-én 20:30-kor tűzi műsorra az I. CSIP színházpedagógiai és színházi nevelési konferencia

    A regisztrációnál az alábbi címen elérhető űrlap kérdéseire adott válaszokat veszik figyelembe.

    Minden jelentkező automatikus visszaigazolást kap az űrlap kitöltéséről. Az űrlap ide kattintva tölthető le.

    A konferenciaprogram táblázata itt érhető el.

    A programok részletes leírása itt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -