gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Rév Marcell és Bucsi Réka is szavazhat majd az Oscar-díjról

    2021. július 3., szombat 17:22

    Rév Marcell operatőrt és Bucsi Réka animációsfilm-rendezőt is meghívta tagjai közé az Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia (AMPAS), amely idén a szokásosnál jóval kevesebb, összesen 395 filmes szakembert vesz fel soraiba.

    Rév Marcell, a Fehér isten, a Jupiter holdja és az Eufória és a Malcolm és Marie Sára Sándor-díjas operatőre az operatőrök, Bucsi Réka, akinek többszörösen díjazott Symphony no. 42 című alkotása felkerült az Oscar-díj tízes szűkített listájára is, a rövidfilmes és animációs alkotók szekciójába kapott meghívást. Az Oscar-díjat is odaítélő AMPAS már korábban bejelentette, hogy idén a szokásos évi 800-900-hoz képest a felére csökkenti az új tagok számát, mivel a korábbi, évenként 10 százalékos tagságbővítés megterhelte forrásait.

    Az idei 395 meghívott filmes szakember 46 százaléka nő, 39 százaléka valamelyik alulreprezentált etnikai vagy faji kisebbséghez tartozik, és 53 százaléka a nemzetközi filmes életből érkezik 49 országot képviselve. Az új tagok között 89 Oscar-jelölt van, közülük 25 el is nyerte a díjat.

    Nyolc filmest az akadémia több szekciója is meghívott soraiba, nekik választaniuk kell, hogy melyikhez csatlakoznak. Emerald Fennel, az Ígéretes fiatal nő Oscar-díjas rendező-forgatókönyvírója, Florian Zeller, Az apa szintén Oscar-díjas rendező-forgatókönyvírója és Lee Isac Chung, a Minari rendező-forgatókönyvírója például a rendezők és az írók közé is meghívást kapott.  A színészek közül az AMPAS listáján szerepel többek között Steven Yeun, Nathan Lane, Issa Rae, Robert Pattinson, Leslie Odom Jr., Laverne Cox, Maria Bakalova, Andra Day, Jun Ju Dzsung (Youn Yuh-jung), Carrie Coon, Kingsley Ben-Adir, Henry Golding, Clea DuVall, Hugh Bonneville, Stephen Root, Eiza Gonzalez és Vanessa Kirby is, akit Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének főszerepéért jelöltek Oscarra.

    A rendezők közé meghívást kapott többek között Lizzie Borden, George C. Wolfe, Shaka King, Nia DaCosta, Cathy Yan, Craig Brewer és Jonathan Glazer és az Oscar-díjas Kollektíva rendezője, Alexander Nanau, akit a dokumentumfilmesek közé is meghívtak. A zenészek szekciójához csatlakozhat többek között Janet Jackson és H.E.R. is, aki Fight for You című számával idén elvitte a legjobb betétdalért járó Oscar-díjat.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram