Rezes Judit: “A Loveshake-ben benne van a kapcsolatunk, a személyiségünk”

Miközben a magánéletében mostanában nem sok ideje jut a csendre és az egyedüllétre, legújabb szerepében éppen egy olyan ember bőrébe bújik bele, aki rettenetesen vágyik a másik ember társaságára és érintésére. Rezes Judit színművésszel beszélgetett legújabb szerepéről, gyerekekről, házasságról a bcoolmagazin.hu.

A teljes interjút itt olvashatják.

A Katona József Színházban bemutatott Melancholy Rooms-ról szólva Rezes Judit úgy fogalmazott: “Az elején nagyon keveset tudtunk a karakterekről. Úgy indított Jakab (Tarnóczi Jakab, rendező – szerk.), hogy az előadásnak csak a váza volt meg. (…) Már Gáspár születése előtt elkezdett nagyon foglalkoztatni, hogy milyen lenne valamit a nulláról megcsinálni, felépíteni. Ahogy például elkezdtük Győzővel a Loveshake-et próbálni… ott is a nulláról csináltunk valamit. (…) Nem tudom, hogy ez a tánc múltamból jön-e, de én nagyon szeretem azt a fajta színházat, ahol csak a jelenlétemmel fejezhetek ki érzelmeket vagy mondhatok el egy történetet.”

Arról szólva, hogy karakteréhez hasonlóan, szokott-e érezni egyfajta magányt és egyedüllétet, elárulta: “(…) A pandémia alatt éreztem azt, hogy nehezebb ezeket a csendeket megélni a mindennapokban, ami nekem egyébként nagyon jólesne, mert én bírom a melankóliát is. (…) Nagyon sok olyan gondolat volt az emberekben, hogy most meg kellene ragadni ezt a lehetőséget, de a legtöbben szerintem nagyon várták, hogy visszatérhessenek a régi életükhöz. Remélem, hogy rajtunk változtatott valamit. Azt látom, hogy sokkal összetartóbbak lettünk és jobban odafigyelünk egymásra. A mi életünk most kezd visszaállni a megszokott mederbe, és ezért most sokkal pörgősebb, mint korábban. Emiatt aztán próbáljuk jobban kitalálni, hogy több olyan pont is legyen, amikor mind a négyen együtt tudunk lenni. Talán a korral is jár, de például már én is jobban megszűröm, hogy kik azok az emberek, akikkel együtt akarom az időt tölteni.”

Pályakezdő évei óta a Katona társulatának tagja. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott: “Hűséges típus vagyok.. Meg egy kicsit gyáva is. Amikor főiskolás voltam és elkezdtem a Katonában dolgozni, akkor párhuzamosan több helyen is játszottam, és az mindig nagyon izgalmas. Aztán ahogy egyre több előadásom lett a Katonában, egyre kevesebb időm jutott külsős dolgokra. Később megszületett Misi, és akkor egy ideig nem vállaltam szerepeket. Gáspár születése óta viszont próbálok jobban a sarkamra állni, és megtalálni az egyensúlyt, hogy velük is tudjak lenni, és a Katona mellett máshol is tudjak játszani. Kell a feltöltődés máshonnan is: az újdonságok és az új emberek. (…) Nagyon inspirál az anyaság, és az is, hogy most már két gyermekem van.”

A Loveshake című darabban benne van az egész kapcsolatuk Győzővel, és míg más színészek féltik a magánéletüket, ők őszintén kitárulkoznak: “Szerettünk volna már csinálni együtt valamit, de kevés kétszereplős darab van. Azt tudtuk, hogy szeretnénk táncolni és énekelni. Mivel a két szereplő nő és férfi, valahogy akaratlanul úgy adódott, hogy párkapcsolat lesz a témája. Így arra gondoltunk, hogy ha már felhúzzuk valamire, akkor miért ne beszéljünk inkább arról, hogy milyenek vagyunk mi, és egyre jobban kibontakozott, hogy akkor szóljon rólunk ez a darab. Benne van a kapcsolatunk és a személyiségünk, és az, hogy mennyire ellentétei vagyunk egymásnak. Szerintünk ilyesmiről is kell beszélni és nem akartuk csak a pozitív dolgokat mesélni.”

A Delta Produkció következő Loveshake előadására április 19-én kerül sor a 6színben.

A teljes interjút itt olvashatják.