Rezes Judit: “Remélem, hogy ősztől színpadra tudok majd lépni”

Második kisfia születése után éppen most tavasszal tért vissza a Katona József Színházba. Májusban már a Hatszín Teátrumban is próbái lettek volna, nyáron pedig előadásai – a koronavírus azonban közbeszólt. Rezes Juditot kérdezte a Marie Claire.

A Marie Claire interjújából:

A koronavírusról szólva elmondta: „Tulajdonképpen az én életemben olyan értelemben nem hozott nagy változást, hiszen abban az időben nem dolgoztam agyon magam, viszont már pont abban a stádiumban voltam, amikor nagyon jólesett, hogy végre nyithatok kicsit a külvilág felé. Jó volt, hogy el tudok menni esténként előadásra, tudok találkozni a barátokkal. Ebből a szempontból nehéz volt, hogy pont most kellett visszazárkóznom. Az első idő nekem nagyon nehéz volt, pont ezért, mert már nagyon bennem volt, hogy ki szeretnék menni, és hirtelen erre nem volt lehetőségem. Aztán a nagyobbik fiammal elkezdtük az itthon tanulást, ami nem volt egyszerű. Azóta pedig hullámzó az állapotom” – mesélte a színésznő, aki elárulta, a meditáció sokat segíti ebben a helyzetben.

Arról szólva, hogy májusban felújították volna a Loveshake – Az élet összeráz című darabot, amelyben párjával, Szabó Győzővel játszik együtt, úgy fogalmazott: „Kövesd Zsuzsa producerrel, Wagner-Puskás Péter zenei rendezővel és Szabó Győzővel készítettük ezt a zenés előadást, ami a Győzővel közös életünkről szól. Volt 2014-ben egy Szombati esti láz című műsor, amiben Győzővel együtt szerepeltünk, és utána gondolkoztunk azon, hogy milyen jó lenne, ha tudnánk még együtt dolgozni a színpadon, ekkor jött a darab ötlete. Szerettünk volna táncolni és énekelni, úgyhogy elkezdtünk zenénket kiválasztani, és végül köré tettünk egy sztorit, egy pár történetét. Ahogy egyre többet dolgoztunk rajta, végül az egész darab története a kettőnk kapcsolatára épült. (…) Az életünk fontos részeit mutatjuk meg színpadi helyzetekben”.

Rezes Judit azt is hozzátette pozitívan tekint a jövőbe, reméli, hogy ősztől színpadra tud majd lépni. 

A kérésre, mi lesz az első dolog, amit a karantén után csinálni fog, úgy vélekedett: „Tudom jól, hogy mit szeretnék, meg szeretném látogatni az édesanyámékat, a nagymamámat. De hogy erre mikor lesz lehetőség? Attól, hogy feloldják a karantént, még nem biztos, hogy ez a vírus is eltűnik. Ugyanúgy veszélyes lehet az idősebbekre… De biztos, hogy ez lenne az első, amit csinálni szeretnék”.

A Marie Claire interjúját itt érhetik el.