Rezes Judit: „Nemcsak másoknak szeretnék megfelelni, de önmagamnak is”
2021. június 27., vasárnap 06:07
Rezes Judit újra próbál, és ha minden igaz, párjával (Szabó Győző – a szerk.) szeptemberben bemutatnak egy gyerekdarabot:” Ez egy sorozat Hab a tortán címmel, amiben színészpárok hoznak létre egy-egy előadást. Győzővel a Boribon és a hét lufit dolgozzuk fel” – mesélte Rezes Judit a Marie Claire-nek.
A teljes interjú ITT olvasható.
A kérdésre, milyen újra próbálni, elárulta: „A terhességeimnél nagyon féltem, hogy mi lesz, ha abbahagyom a munkát, de igazából mindkét alkalommal annyira jó volt otthon lenni a kicsikkel, hogy rá kellett jönnöm, én egy olyan ember vagyok, aki mindig bele tud helyezkedni az adott szituációkba. Nem esik ez nehezemre.”
Arról is beszélt, a helyén van, megtalálta azt a hivatást, amiben ki tudja élni az érzéseit: „Ugyanakkor civilként megmutatni magam már sokkal nehezebb, de megszokható. A színpad és ami azon túl van, két egészen más dimenzió” – fejtette ki a színésznő.
Arról is mesélt, hogy 14 évesen került el otthonról, hogy Pécsett balettet tanuljon: „Úgy voltam vele, elvégzem ezt a négy évet, aztán úgyis hazamegyek. Egy hónapja sem voltam ott, amikor rájöttem, az életem teljesen más lesz, és már soha nem fogok hazamenni. Mindenem lett a tánc: szerettem a testemet használni, koordinálni, a mozdulatokat nézni. Mind a mai napig boldogsággal és harmóniával tölt el ez. (…) Sokszor mondják, hogy a színpadon jól bánok a testemmel, ami abszolút a tánc hatása, viszont az is igaz, hogy meg kellett tanulnom picit lazítani, le kellett vetnem azt az erős fegyelmet, amit a tánc nevelt belém. Mindig jó kislány voltam, szerettem megfelelni, így nagyon furcsa volt megélni, ahogy a színész például vitázik a rendezővel. Meg kellett tanulnom, hogy ezt így is lehet – sőt néha kell is.”
Egyszer azt nyilatkozta, hogy nagyon komolyan vesz mindent. Arról szólva, ez „belül” mivel jár, kifejtette: „Nagy bennem a megfelelési vágy. Ez egy nehéz belső munka, ami nyomással, szorongással, stresszel jár. Nemcsak másoknak szeretnék megfelelni, de önmagamnak is. Egyrészt tudom, ez a kettősség egy erős motor, ami előre visz, másrészt viszont ártalmas. Amióta ezt felismertem, tudatosan próbálok tenni ellene. A hétköznapok során, amikor apróságokon görcsölök, figyelmeztetnem magam arra, hogy mindig lesz valahogy. Egy éve pedig van egy közhelyes, de nagyon hatásos mottóm, miszerint: Az élet egy játék! Ha erre gondolok, kicsit mindig megnyugszom.”