gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Richly Gábort választották az MMA főtitkárának

    2021. szeptember 27., hétfő 20:28

    Richly Gábort, a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatóját választotta öt évre főtitkárnak titkos szavazással hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése.

    A leköszönő főtitkár, Kucsera Tamás Gergely posztjára a Vashegyi György MMA-elnök által is támogatott, eddig az Akadémián kívül tevékenykedett Richly Gábor a második körben a leadott 193 szavazatból 115-öt kapott, Tóth Péter zeneszerző, az MMA Zeneművészeti Tagozatának vezetője pedig 73-at.

    A főtitkári posztért Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozatának tagja, valamint Csáji Koppány László író, költő is indult. Richly Gábor főtitkári mandátuma november 5-től kezdődik, és öt éven át tart.

    „Sokéves vezetői gyakorlatot, diplomáciai tapasztalatot szereztem az államigazgatásban. Érdemi eredményekre van szükség az akadémikusok életműve, hagyatékuk gondozása terén, a kiemelkedő művészeti eredmények nemzetközi megismertetésében. Az ösztöndíjprogram résztvevőinek szorosabban kell kapcsolódniuk az akadémiához, az MMA irányelveit, módszertanát, stratégiai céljait be kell emelni a Vashegyi György vezette Nemzeti Kulturális Tanács programjába” – mondta a választás előtt Richly Gábor.

    Az újonnan megválasztott főtitkár arról is beszélt, hogy a Magyar Művészeti Akadémiához hasonló méretű Balassi Intézet tagozatvezetőjeként, szakmai igazgatójaként, majd főigazgató-helyetteseként is dolgozott, és az elmúlt évben több mint ezer kulturális és művészeti programot hoztak létre a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban.

    Vashegyi György, az MMA elnöke a főtitkárválasztás előtt arról beszélt, hogy 2022-től várhatóan újabb, több milliárd forintos többletforrások válnak elérhetővé a magyar művészeti struktúra számára.

    – Az MMA és intézményrendszere központosított, összehangolt, az eddiginél hatékonyabb működésére van szükség. Ha képesek leszünk megfelelő módszertan kidolgozására a hagyatékgondozás, a kiemelkedő eredmények nemzetközi megismertetése, az ösztöndíjprogram terén, akkor a Nemzeti Kulturális Tanács elnökeként meglesz a lehetőségem arra, hogy 2023-tól országos szinten is hozzákezdjünk a problémák rendezésére – hangsúlyozta Vashegyi György.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram