Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Vidnyánszky Attila karaktergyilkolásának margójára” – Rideg Zsófia sorai

    2020. augusztus 19., szerda 17:37

    Az alábbiakban Rideg Zsófia sorait publikáljuk. A Nemzeti Színház dramaturgja a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye kapcsán szólal meg, de nemcsak az aktuális eseményekre reflektál.

    Vidnyánszky Attila karaktergyilkolásának margójára 

    Miért ezzel a címmel? Mert ez folyik. Évek óta, kitartóan, módszeresen, egyik oldalról csúsztatásokkal, magyarul és idegen nyelven írott lejárató cikkekkel, egy-két alkalmas helyen és időben elejtett félinformációval, ravaszkodó interjúkkal, másik oldalról konformizmussal, hozzá nem értéssel vagy egyszerűen csak hanyagsággal.

    Persze magam sem szívesen merítkezem meg a sárban, amit e mélyen az Ember (lásd: Ecce Homo) alatti kor úgynevezett kommunikációja termel mázsa számra, de talán, ha lemegyünk a sár legaljáig, arannyá változtatjuk. Mert mindannyian szeretjük a napsütést, és minden ember szíve legmélyén ott van a Pilátus által kérdezett Igazság, és csak-csak jobban szeretünk békében és szeretetben élni, mint sarat dobálni egymásra. 

    Rideg Zsófia
    Rideg Zsófia

    Több mint másfél évtizede dolgozom Vidnyánszky Attila mellett, van tehát alapom a megszólalásra, és ha eddig nem tettem, azért volt, mert úgy gondoltam, hogy a választ más szinten kell megadni. Most is így gondolom, hogy a sárdobálásra az egyetlen lehetséges válasz a minőség és az egyszerű, tiszta élet, de mára elért egy olyan mélypontra a közbeszéd, amit már nem lehet szó nélkül hagyni.

    E levéllel azokhoz az Emberekhez fordulok mindkét (nemlétező vagy legalábbis nem-kellene-hogy-létező) oldalon, akik tudják, hogy egy hiteles alkotó ritka kincs, amit óvni kellene, nem szétmorzsolni: állítsák le a karaktergyilkoló gépezetet, és ne engedjék, hogy Németh Antal, Tímár József, Latinovits Zoltán (és sajnos hosszú a lista, és még milyen hosszú lenne, ha más művészeti területről is idéznék), ne engedjék, hogy az ő sorsukra jusson Vidnyánszky Attila is.

    Hál’Istennek szép számmal van tehetség ebben az országban mindkét (nemlétező vagy legalábbis nem-kellene-hogy-létező) oldalon valamennyi művészeti ágban, de nincs kétség afelől, hogy ő egészen kivételes alkotóegyénisége a magyar színházi életnek. Ahhoz persze, hogy az alkotóról képet kaphassanak, először is be kellene jönniük a színházunkba előadásokat nézni. De sajnos ezt sokan – épp e jól működő karaktergyilkoló gépezet miatt – nem teszik. Hiszen az a kép, amit Vidnyánszkyról festenek, e mostani felgyorsult világunkban, könnyen ellenőrzés nélkül ül be a fejekbe. A fiatalok méltán teret kívánnak maguknak, de közben nem veszik észre, hogy a hangadók, akik mögé beállnak, talán éppen ők azok, akik elveszik előlük a teret, majd szép lassan a nyelvet, az országot is…

    Én kezdetektől az alkotó embert láttam megnyilvánulni Vidnyánszky Attila kultúrpolitikai működésében is. Mivel számos általa vezetett próbafolyamatban vettem részt, amelynek során megnyíltak a szívek, az övében egy kérlelhetetlen vágyódást láttam felfelé, a szép, a nemes, a fényes felé. Ezért dolgoztam és dolgozom az ő színházában most is.

    Együttműködésünk egy közös ars poetica-ra épült, mely elutasította a mocskot zúdító, a tudatfelettiről mit sem sejtő, folytonosan a tudatalattiban vájkáló „művészetet”, amely az embert, mint legutolsót, legalacsonyabbat, teljes lefokozottságában ábrázolja. A művészetet általában véve, és ily módon a színházat is a gyógyítás, a Tengelybe visszahelyeződés, a felemelkedés eszközeként látjuk. Az előadások létrehozása mellett rendkívül fontosnak tartottuk, hogy általában véve tágítsuk a színházi gondolkodást a dialógust előtérbe helyező fesztiválok szervezésével (JEL Fesztivál, Deszka Fesztivál, Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM), rendszeres kiadványokkal (Szcenárium, Nemzeti Magazin, Nemzeti Kiskönyvtár), oktatói tevékenységgel (elsősorban Kaposvár Művészeti Kar és Károli Gáspár Református Egyetem). 

    Vidnyánszky Attila rendezői és igazgatói tevékenysége mellett szakmaiságra és a fentebb említett szellemiségre alapozva a magyar színházi élet jövőjét szolgáló törvény kidolgozásán fáradozott debreceni működése óta. Legyinthetett volna a jövő generációjára, a nemzet (jaj de avítt, jaj de csúnya szó) jövőbeni szellemi állapotára, de nem ezt tette. A debreceni hét év és a Nemzetis hat év során végig követhettem hányszor kezdeményezett párbeszédet (igen!), hányszor volt visszautasítva, hányszor húzták bele méltatlan szócséplésbe valódi dialógus helyett, hányszor hátráltak ki mögüle, hányszor forgatták ki a szavait, hamisították meg a szándékait. Most már talán kicsit sok. 

    Kérem tehát mindazokat, akik pontosan tudják, hogy egy művész alkotói kézjegye nem hazudik, jöjjenek, nézzék meg a Mesés férfiak szárnyakkal, a Bánk bán, a Halotti pompa, a Sára asszony, a János vitézAz ember tragédiája… rendezéseit Vidnyánszky Attilának. Ítéljék meg őt ezekből, ne pedig félinformációk alapján, és nyissanak egy szerető, a jövő művészgenerációját segítő értelmes párbeszéd felé, amely a Nemzeti jelenlegi vezetésével igenis lehetséges! 

    Végezetül kívánok mindannyiunknak Mohács helyett, békét, békét, békét. Ne a hatalom szeretete, hanem a szeretet hatalma vezesse munkánkat mindkét (nemlétező vagy legalábbis nem-kellene-hogy-létező) oldalon!

    Budapest, 2020. 08. 19.

    Rideg Zsófia

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram