Augusztusban visszatér a Szegedi Szabadtéri Játékokra az István, a király! A Zikkurat Produkció előadásának emblematikus címszerepét a Junior Prima-díjas Koltai-Nagy Balázs alakítja. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze prózai és zenés előadásokban is magabiztosan alakít, könnyedén életre kelt hősszerelmest, gonosztevőt, komplex figurát egyaránt.  Az elmúlt években ráadásul egyre gyakrabban fordul meg a Dóm tér deszkáin. A nyárra készülődve arról kérdeztük, milyen emlékeket őriz a Szegedi Szabadtériről.

Úgy gondolom, a Szegedi Szabadtéri egy nagyon érdekes kuriózuma, ékköve a magyar színjátszás történetének, magával ragadóan gazdag élményeket nyújtó helyszín, ahová mindig nagy öröm menni. Szeretném azt gondolni, hogy még mindig megvan a kultúrája a Szabadtérire járásnak nyaranta, ami nem mindennapivá teszi, elvégre Közép-Európa egyik legnagyobb szabadtéri színpadáról van szó!
Színészként az első itteni élményem azért is különleges volt, mert Alföldi Róberttel dolgozhattam együtt, ráadásul a West Side Storyban, Szegeden! Aztán tavaly nyáron vittük a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházzal az Elisabeth című előadásunkat. Érzelmileg is fontos számomra ez az élmény, hiszen a Szabadtérin tartották az Elisabeth az első magyar bemutatóját, amely egy legendás előadás, legendás alakításokkal, amelyek rendkívül magasra tették a mércét. Először rettenetesen megijedtem, hogy ugyanazokra a deszkákra kell rálépjek, ahol igazi ikonok játszották 1996-ban. 2024-ben pedig az István, a király következik, amit nagyon várok!

Szörényi Levente és Bródy János rockoperája sokaknak egyet jelent az ifjú- vagy akár a gyermekkorral. Számodra is meghatározó volt? Hogyan találkoztál először vele?

Tagadhatatlan, hogy a gyerekkorunkat végigkísérte. Az eredetileg kiadott bakelitlemez ugyan nem volt meg otthon, de szereztünk egy discmant, CD-n megvolt az egész zenei anyag, és rengetget hallgattuk! Így jóformán amióta létezem, azóta „együtt vagyok” az István, a királlyal – ahogyan szerintem nagyon sokunkat elkísérte élete során. Ez egyfajta külön nemzeti öntudatképző: mindenki ismeri az István, a királyt!

Mindenki ismeri az István, a királyt – tehát mindenki ismer egyfajta Istvánt. A Te interpretációdban milyen Vajkot ismerhetnek meg a nézők?

Novák Péter rendezővel megpróbáltunk egy olyan Vajkot létrehozni, aki nem fél megmutatni, hogy honnan jön, és nem fél elfogadni az újat sem. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az előadásunk bemutatóján, a Papp László Sportarénában úgy alakult ki Tóth Kázmér díszletének tere, hogy volt egy Koppány- és egy István-oldal. István pedig a darab elején – mint Vajk – a Koppány-oldalon létezik! Először ezen az oldalon léptem színre, és innen sétáltam át arra a térre, amelyet aztán István-oldalnak neveztünk. Egyáltalán nem az ellentétet akartuk kiemelni – inkább egy olyan képet felvázolni, ahol István, ha úgy tetszik, egy azok közül, akik ellen később küzdenie kell. Nincs rossz oldal, mindenkinek megvan a maga igaza, a döntőbíró maga a történelem, az előrehaladás: az embernek meg kell tanulnia elfogadni az újat, ami előre visz.

Ebből a szempontból akár hasonlóságot is vélhetnek felfedezni, akik tavalyi és idei szerepedben is láthatnak a Szegedi Szabadtérin: ahogy a Halál, István is egy belső ellentéttel küzd, a transzcendencia és a szív parancsával. Mit jelent számodra ez a belső ellentét?

Elég spirituálisnak tartom magam. Ha úgy nézzük, a Halál egy időtlen karakter, aki biztos abban, hogy aminek kell, az be fog következni – innentől kezdve nyert ügye van, az idő neki dolgozik, nincs más dolga, csak várni. A spiritualitás, az idő múlásának szerepe István esetében picit más: ő hús-vér személy, természetfeletti hatalom nélkül. Mégis, ahogyan az előadás végén megfogalmazza: „Veled, Uram, de nélküled!”, abban van egy olyasfajta időtlenség, amit szinte lehetetlen megfogalmazni.
Nehéz összehasonlítani a kettőt, más a kor, mások a motivációk: az egyik esetben egy szerelem a mozgatórugó, a másik esetben a hatalomra jutás – ám kérdés, hogy ebben István mennyire tevékeny. Ahol igazán össze lehet kötni a kettőt, az a sorsszerűség: annak a sorsszerűsége, ahogyan a Halál végül megszerzi Elisabeth-et, ugyanannyira igaz, mint az a sorsszerűség, amely alapján Istvánból királynak kell lennie. Csak éppen ő nem feltétlen akarja ezt, nem feltétlen tudja, hogy bármilyen utat választ, belőle király lesz.

Csakugyan, István sorsának eleve elrendeltsége csak a közönség számára egyértelmű. Akárcsak az, hogy fergeteges zenei élményre számíthat! Hiszen az előadás már az ősbemutató idején úttörő volt sokszínű zeneiségével: klasszikus népzene, pop-folk, rock, gregorián elemek alkotják…Te hogy érzed magad, központi szereplőként, ebben a zenei világban?

Rettenetesen jól érzem magam, zsánerem a rock, a metál – szeretek ilyen zenét hallgatni, kicsit még a hörgős metált is magaménak vallom! Így rendkívül élveztem az első perctől kezdve, ahogy fölcsendültek a motívumok, robbantak a hangszerek! Azért külön hálás vagyok, hogy a könnyűzenei szekció a helyszínen, élőben szólal meg, mert egy élő zenész pillanatnyi pulzálása akaratlanul is rengeteget tud adni az előadás hangulatához, atmoszférájához! Hatalmas utazás volt számomra ez a próbafolyamat, maga az előadás is, és ahogyan Novák Péternek sikerült elérnie, hogy a nézők részesévé váljanak.

A produkció és a zenei megfogalmazás különlegességéhez a szereposztás is hozzájárul: elismert színművészek és könnyűzenei előadók lépnek együtt színre. Hogyan határozza meg az eltérő háttér a közös színpadi jelenléteteket?

Abszolút pozitívan befolyásolja! Mind előre visszük, húzzuk egymást, mindannyian tudunk tanítani, átadni valamit a másiknak. Egy zenekar frontembere például képes arra, hogy egyedül tízezreket mozgasson meg a nézőtéren, egy színművész viszont létre tudja hozni azt a sűrű, összpontosított állapotot, amely a színpadon szükséges egy előadásban. Én például először rettegtem többezer ember előtt fellépni, a művésztársak között viszont van, akinek ez csak még egy ilyen este a sok közül. Cserébe egy zenei előadónak az lehet nehéz, hogyan kell a karaktert színművész módjára elsajátítani. Oda-vissza játék volt ez nekünk, amit ragyogóan tudtunk játszani és motiválni egymást általa.

Mit üzensz azoknak, akik augusztusban a Dóm téri lelátókról figyelnek majd ennek a kiegyensúlyozott csapatmunkának a gyümölcsét a színpadon?

Arra hívnám fel a figyelmet, hogy tüzetesen, a karakterek motivációira figyelve hallgassák meg minden szereplő mondandóját, próbálva meglátni azt, hogy ebben az előadásban tulajdonképpen mindenkinek igaza van, és senki sem akar rosszat a másiknak – szerintem ez a legfontosabb! Ez az előadás egy erős érvelési helyzet: mindenki elmondja, miért ő érdemes a trónra. Én valami olyasmit kérnék a kedves nézőktől, hogy friss szemmel, prekoncepciók nélkül hallgassák végig őket, és csak utána döntsenek!

Sokféle István, a királyt láthattak már a rockopera rajongói az elmúlt negyven évben – akár a Dóm téren is. A Zikkurat Produkció vendégjátéka, Koltai-Nagy Balázs főszereplésével azonban egyedülálló élménnyel várja a Szegedi Szabadtéri Játékokra látogatókat: egy előadással, amely a rockopera történetének legizgalmasabb hagyományaiból született, mégis újat mutat a tegnap és a ma nézőinek egyaránt!