„Úgy jönnék…a centrifugádban egy rongy lennék”… Hát igen, pont így érzünk, amikor szerelmesek leszünk, ahogy a cím fogalmaz, meghódítjuk a nagy Ő-t, aztán az életünk hátralévő részét azzal töltjük, hogy megpróbáljuk megváltoztatni. Az idézetet a világ egyik leghosszabb ideje futó off-Broadway musicaljének fináléjából kölcsönöztem, amely a férfi-nő kapcsolat változataiból mutat egy csokorra valót. A Joe DiPietro-Jimmy Roberts szerzőpáros Te édes, de jó vagy, légy más című musicalje november közepe óta látható a tatabányai Jászai Mari Színházban. A darab két tucatnyi jelenetét mindössze két színésznő és két színész játssza, egyikük a játszani imádó, rendre pazar alakítást nyújtó Figeczky Bence, aki különleges kisugárzású személyiség, pillanatok alatt körbefonja a kérdezőt a belőle áradó derűvel. Ami pedig a munkáit illeti, színháza szinte minden bemutatójában szerepel, úgyhogy nemcsak a rengeteg humorral és bravúros színészi alakításokkal a nézőt folyamatosan ámulatba ejtő Te édes-ről beszélgettünk.

2017-ben végeztél a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán, Máté Gábor osztályában, ami önmagában ajándék, ugyanitt a nem kevésbé ikonikus Zsótér Sándor rendezett egy vizsgaelőadást nektek. Mi mindent kaptál tőlük? 

F. B.: Gáborral tipikus mester – tanítvány kapcsolat volt köztünk. Ő vett fel az egyetemre, de az első három évben magam sem tudtam, hogy mi történik velem és mit is kéne pontosan csinálnom, illetve a fejlődést sem éreztem és láttam magamon reálisan, mivel benne voltam egy folyamatban. Ő sem értette sokszor, hogy mit akarok adott feladatokkal és szerepkörökkel. Ebből fakadóan volt némi értetlenség és rengeteg kérdés egymás irányába, egészen a negyedik évben bemutatott Nyilas Mihály-afférig, aminek a főszerepét játszottam. Akkor tudatosult bennem, hogy mit szolgált Gábor következetes metodikája, akkor értettem meg, mit készített elő, ő pedig addigra megértette, hogyan is működök színészként.

Zsótér teljesen más módszerrel dolgozik, izgalmas volt vele a munka, mert olyan dolgokat lát és mond szövegekről, színészetről és az emberről, amikre korábban nem is gondoltál vagy éppen észre sem vetted. Gábor kimagaslóan jó pedagógus, Sándor pedig olyan típusú színházcsináló, aki teljesen új horizontokat tár fel előtted, ami elkerülhetetlenül fanatizál a szakmád és a készülő anyag irányába.

A 2018/19-es évadra érkeztél a tatabányai Jászai Mari Színház társulatába, hogy találtatok egymásra?

F. B.: Az álmom valósult meg azzal, hogy Tatabányára hívtak. Ide vágytam. Még az egyetemen egy művészi beszéd órán az volt a feladatunk, hogy írjunk halotti beszédet, amit majd a sírunknál fognak felolvasni. Én azt fogalmaztam meg, hogy olyan társulatba vágyom, amelynek tagjai családot alkotnak, együttműködőek, harmóniában élnek, sokszínűek, kreatívak és folyamatosan fejlődnek. Ez a tatabányai társulatra, közösségre, teljesen igaz. Az egyetem után egy évet a Szegedi Nemzeti Színházban töltöttem, majd felhívott Crespo Rodrigo a színház igazgatója és egy műsortervet tett le elém, amiből kiderült, milyen feladataim lesznek, ha Tatabánya mellett döntök.

Találkoztam azon a nyáron a társulattal is az Ördögkatlan Fesztiválon és már ott éreztem a szeretetet és kíváncsiságot az irányukból, amiért a mai napig hálás vagyok. 

Tatabányán olyan kutya nehéz szerepeket játszottál sikerrel, mint A kutya különös esete az éjszakában aspergeres fiú főszereplője, és a József Attilának emléket állító Vonat elé leguggolni főhőse. Két díjat is kaptál, Jászai-gyűrűt és Közönség díjat, hogy élted meg a kezdést, és hogy vagy azóta?

F. B.. Rögtön az elején megéreztem, hogy nagyon jó csapatba kerültem, jó a csoportdinamika, otthonos érzés volt, inkább attól tartottam, hogy kevés leszek, de ez az érzés A kutya különös esete… után elmúlt. A darabot Guelmino Sándor rendezte, akivel úgy tudunk dolgozni, hogy nem érezzük munkának, amit csinálunk, nem kell győzködnünk a másikat, félszavakból, tekintetekből értjük egymást. Ami pedig a két díjat illeti, óriási elismerés volt számomra a kollégáimtól és a nézőktől is. Minden előadást szeretek, amiben játszom, és nagyon jól érzem magam a társulatban.

A 2022/23-as évad a Polgárkukkantóval kezdődött, amit a Részegek követett, előbbiben a londiner többfenekű karaktere, utóbbiban Gábriel vagy. Most pedig a Joe DiPietro és Jimmy Roberts szerzőpáros darabjában vagy az egyik férfi szereplő. A húsznál több jelenetből álló előadás a párkapcsolatok stációit mutatja meg rengeteg humorral és persze némi szívfacsarással. Szerinted miért ilyen nehéz megtalálni és megtartani a párunkat?

F. B.: A túlzott magabiztosság, az önreflexió hiánya éppen úgy lehet az oka, mint a félelem, mindkettő ellehetetlenítheti, hogy létrejöjjön vagy működjön a kapcsolat két ember között. A szeretet, a kompromisszumok, az elfogadás hiányzik, ezeket nem szeretik az emberek, mert egocentrikusak tudunk lenni. Nincs, aki példát mutasson. Nekem szerencsém van, mert a szüleim szép házasságban élnek a mai napig és csodálatos gyerekkorom volt. De ők egy teljesen más világban találtak egymásra és kezdték el a közös életüket. A példa előttem van, az út más számomra a jelenben. Remélem jó felé tartok. A sikeres együttéléshez sok munkára és odaadásra van szükség.

Játszótársaid, Szakács Hajnalka, Urbán-Szabó Fanni és Mikola Gergő, Kezdjük a lányokkal, Hajnival egyszerre érkeztetek a Jászaiba, Urbán-Szabó Fanni viszont új nálatok.

F. B.: Hajnival nagyon szeretek dolgozni, szimbiózisban vagyunk, hálás vagyok érte, hogy összehozott vele a sors. Nagyszerű színésznő, csak pillázok, hogy mire képes a színpadon. 

Fanni pedig olyan személyiség, aki a szürke napot is derűssé változtatja már a puszta jelenlétével. Jó humorú, energiabomba, remek partner a színpadon és hihetetlen, hogy nemrég kezdte a pályát. Remélem még nagyon sokat fogunk együtt dolgozni.

A darab másik férfiszereplője, a rendkívül tehetséges és szuggesztív Mikola Gergő, aki most debütált rendezőként, milyen volt a közös munka?

F. B.: Mérhetetlenül büszke vagyok Gergőre. Sokat játszottunk együtt, tudom, ha munkáról van szó, a maximalista enyhe kifejezés vele kapcsolatban. Ha egy próbafolyamatban rajtakapja a rendezőt, hogy valamit nem dolgozott ki, vagy gondolt át rendesen, azt szóvá is teszi. Mindig magas hőfokon ég. Annyit vár el az alkotóktól, amennyit maga is megtesz és ez bizony nem kevés. Nagy tapasztalata van a zenés műfajban, szóval voltak aggodalmaim a próbafolyamat előtt, hogy hogyan is fogok felnőni ehhez a feladathoz. Ráadásul nem csak rendezte, hanem játssza is velünk a darabot. Aztán már az első napokban megnyugodtam és biztonságban éreztem magamat. Nagyszerű élmény vele dolgozni. Felkészült volt, mindent kidolgozott, így gördülékenyek és kreatívak voltak a próbák. Németh Eszterrel, aki a koreográfiáért volt felelős, minden a terveik szerint haladt. Nyugodt, higgadt légkörben dolgoztunk, a figyelmük mindenre és mindenkire kiterjedt. 

A színházban ismert fogalom a gyorsöltözés, a Te édes-ben pedig erre rengeteg alkalom van, rólatok a korábbi előadásaitok alapján joggal feltételezi az ember, hogy képesek vagytok ilyen tempóban kívülről-belülről átalakulni, mégis megkérdezem, egyedül csináljátok?

F. B.: Kapunk segítséget, mert például az első felvonásban egy óra alatt 11 átöltözésünk van. Amikor nem látszom a színpadon, szuperszonikus sebességgel öltözöm át és rongyolok is be a következő jelenetbe. 

A darab zenéje igényes és sokszínű, ami komoly énekesi teljesítményt követel. A háttérben egy zongora adja meg az alapot, nem akárhogyan, ráadásul a zene mellett kitüntetett szerepe van a mozgásnak is. 

F. B.: A fantasztikus zongorajátékot Felszegi Dalmának köszönhetjük, aki olimpiai számot produkál, hiszen végig zongoracentrikus a zene, így a mennyiség és a nehézség is brutális. Németh Eszterrel remek volt dolgozni. Belőlünk inspirálódva koreografált. Tökéletesen következett egyik mozdulatból a másik, minden egymásba simult. Ha egy szóval kéne jellemeznem, akkor azt mondanám: „profi”.

Miben láthatunk még ebben az évadban, van-e titkos szerepvágyad?

F. B.. Az évad végén mutatjuk be Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabját, amit Fehér Balázs Benő rendez majd. Az egyetemen foglalkoztunk a The Black Rider, a zseniális Tom Waits, William S. Burroughs és Robert Wilson színdarabjával, ha ez még a jövőben megtalálna, azt nagyon szívesen venném.

Szerző: Pavlovics Ágota