Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 12., vasárnap
    banner_bigBanner4

    Romantikus mozifilmben szerepelnek majd Budapest legszebb látványosságai

    2021. november 1., hétfő 10:02

    A Nemzeti Filmintézet támogatásával és magyar szakemberekkel készül a Téli álom című lengyel-magyar mozifilm, mely egy lengyel sztársportoló és egy ünnepelt kínai zongorista lány Budapesten kibontakozó románcának története gyönyörű helyszínekkel és Liszt melódiákkal.

    Piotr Fiedziukiewicz

    Téli álom című lengyel-magyar koprodukcióban, Piotr Fiedziukiewicz rendezésében készülő mozifilm gyártására a Nemzeti Filmintézet 685 millió forint támogatást szavazott meg.

    A Budapesten is játszódó romantikus film középpontjában egy sportoló küzdelmének bemutatása lesz, aki sokszoros snowboard bajnokként lesérül, mielőtt megvalósíthatná nagy álmát, hogy indulhasson a pekingi téli olimpián. Lábadozása során kénytelen újraértékelni az életét, és budapesti találkozása az ünnepelt kínai zongorista lánnyal, aki Liszt és Chopin óriási rajongójaként épp a legnagyobb nemzetközi zongoraversenyre készül, mindkettőjük életében elképzelhetetlen fordulatokat hoz.

    Téli álom történetében két különösen érdekes világ, az élsportolók és a klasszikus zenészek világa fonódik össze.

    A romantikus mozifilmben Budapest legszebb látványosságai is szerepet kapnak, a tervek szerint a forgatási helyszínek között lesz az Andrássy út, a Dunapart, a Vigadó, a Zeneakadémia, a Várkert Bazár és a New York kávéház is. A film Budapest csodáit és Liszt egyedülálló zenéjét is széles közönséghez juttathatja el a nemzetközi forgalmazásnak köszönhetően.

    Az alkotók a mozipremiert a pekingi téli olimpia idejére tervezik jövő év elejére. A budapesti forgatáson mintegy 70 magyar szakember vesz részt. A Téli álom magyar producere Kmetty Orsi.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram