Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját mutatta be a Nemzeti Színház Szász Júliával és a Rómeóként bemutatkozó Herczegh Péterrel. A két fiatal Filip Gabriellának nyilatkozott a premier kapcsán a Nemzeti Magazinnak.

Forrás: Nemzeti Magazin

Ha valaki a keresztségben a Júlia nevet kapja, az biztos hamar megismeri Rómeó és Júlia történetét. Mikor hallott először a veronai szerelmesekről?

Szász Júlia: Ha a történetet nem is ismertem meg olyan hamar, azt, hogy előszeretettel ugratnak a „Hol van a Rómeód?” kérdéssel, és hogy erre nem kell válaszolni, korán megtanultam. Tizenegy éves lehettem, amikor a bátyám nézte a Baz Luhrmann-féle feldolgozást, és én is leültem mellé, ez volt az első találkozásom a történettel. Emlékszem, hogy nagyon megrázott az egész. Később Zeffirelli filmjét sokszor megnéztem, de színházban nem láttam, kivéve Petiék vizsgaelőadását az egyetemen.

Péter tehát volt már Rómeó!

Herczegh Péter: Ahogy a kaposvári osztályunkban minden fiú, én is voltam Rómeó. Ott ifjabb Vidnyánszky Attila rendezte a vizsgaelőadásunkat, most pedig az édesapjával készülünk a bemutatóra. Ott folyamatosan váltottuk egymást a főszerepben. Nekem akkor az erkélyjelenet jutott.

Szász Júlia: Egyébként a felvételin, a harmadrostán nekünk is be kellett mutatni egy-egy jelenetet a drámából, ott rám is jutott egyszer Júlia szerepe… Úgy gondolom, hogy ez egy rendkívül összetett és nehéz, ugyanakkor gyönyörű szerep, amivel öröm megbirkózni. Nem véletlenül sok színésznő szerep­álma. Nagy dolog és megtiszteltetés, hogy ezzel a feladattal kezdhetem friss társulati tagként a nemzetis pályafutásomat.

Péternek nem Rómeó, hanem Cyrano volt a szerepálma. Legalábbis egy korábbi nyilatkozatában ezt mondta…

Herczegh Péter: Igen! Cyrano a régi nagy kedvenc. Megtetszett, mert vág az esze, talpraesett, ügyesen forgatja a kardot. Rajongtam érte, mert mindenféle helyzetben feltalálja magát, szellemesen reagál a megjegyzésekre. Ha beszólnak neki, ő visszaszól – és nem is akárhogy. Cyrano továbbra is ott van a legjobbak között, de nálam sem ő van most az első helyen… És ebben jelentős szerepe van Júliának!

Rómeó mindent visz?

Herczegh Péter: Igen. Rómeó próbára tesz engem is. Ez nekem is megtisztelő feladat. Ebben a szerepben néhány óra alatt kell átélni a teljes életet. Magasságokat és mélységeket. A legnagyobb boldogságot és a legsötétebb tragédiát. A fiúból férfi lesz, szeret és szeretik, de ezzel együtt, szinte egy időben mindent elveszít.

Két fiatal egymásra néz, fellángol a szerelem. Van ilyen?

Herczegh Péter: Hogyne lenne! Ott van a drámában. Megírta Shakespeare! Szerelem első látásra.

De komolyan?!

Herczegh Péter: Komolyan mondom.

Szász Júlia: Szerintem is van ilyen. Az más kérdés, hogy a való életben meddig tart ez a felfokozott, varázslatos állapot. Hogy aztán ez el tud-e mélyülni, miután jobban megismeri egymást két ember… de abszolút létezik, igen!

Herczegh Péter: Igen!

Kicsit bővebben!

Herczegh Péter: Igen, igen.

Péter huncut mosollyal bólogat! Ezt most, hogy írjam le?!

Herczegh Péter: Így! Ha így látja! Péter huncut mosollyal bólogat…

A szerelmesek kapcsolatát ma is befolyásolhatja ilyen erősen a család?

Szász Júlia: Azon a koron már túl vagyunk, legalábbis a világnak ezen a felén, amikor a család döntött a fiatalok házasságáról, de nem is olyan régen még számított a rang, a vagyon, a földbirtok „összeházasítása”. Ez még ma is tetten érhető, bizonyos körökben az anyagi helyzet meghatározó lehet egy házasságnál, de azért sokkal nagyobb szabadsága van egy fiatal párnak.

A színház is szerelem? Milyen volt az első találkozásuk?

Szász Júlia: Kiskoromtól kezdve sokat jártam színházba, az első meghatározó színházi élményem is éppen a Nemzeti Színházhoz köthető. Az általános iskolai osztályommal jöttünk megnézni a Holdbeli csónakost. Nem sok mindenre emlékszem, csak képekre és arra, ahogy Kaszás Attila énekelt. Sokszor azt éreztem, a színházban valami varázslat történik… Az viszont, hogy én ezt szeretném csinálni, sokkal később fogalmazódott meg bennem. Verseket gyakran és szívesen mondtam, már kétévesen kívülről fújtam az Öreg néne őzikéjét. Az általános iskolában is sokat szerepeltem, a gimnáziumban tagja voltam egy színjátszó csoportnak, de nem azért jártam oda, mert színész akartam lenni, ez akkor bennem komolyabban fel sem merült. Tulajdonképpen a szüleim biztattak: próbáljam meg a felvételit. Nem igazán hittem magamban, érettségi után a bölcsészkarra jelentkeztem. Érdekelt a művészettörténet, a képzőművészet, de a pszichológia is. Aztán mégis erre terelődött az utam.

Herczegh Péter: Mi is jártunk színházba, az iskolával is, a családdal is, de hogy őszinte legyek, engem ez akkor még különösebben nem fogott meg. Sokkal jobban érdekelt a film. Amikor a pályaválasztásról kellett volna döntenem, akkor is arra gondoltam, leginkább filmszínész szeretnék lenni. Az iskolában én is sokat szerepeltem, indultam a versmondó versenyeken, beiratkoztam Földessy Margit drámastúdiójába. Szóval készültem. De elsőre nem vettek fel az egyetemre. Így egy évig a Werk Akadémián tanultam filmes rendezőasszisztensnek. Másodjára is jelentkeztem, akkor sem sikerült elsőre, de valaki visszalépett, és helyette én lettem a befutó. A színház varázsa leginkább csak az egyetemi évek alatt fogott meg igazán.

A filmes feladatok eddig leginkább Júliát találták meg, Pétert nem…

Herczegh Péter: Még nem! De ha lenne valami jó filmes felkérés, nem utasítanám vissza!

Júliát két sorozatban is láthattuk a tévében. Jelentkezett a szerepekre?

Szász Júlia: A Tanár című sorozatba először az egyetemről küldték el a fényképeinket a produkciónak, és ez alapján hívtak be castingra, ami három fordulós volt. Az egyik diák, Holczer Petra szerepét kaptam meg, aki egy elég negatív karakter. Kihívás volt, sokat tanultam belőle. A Bátrak földje című telenovella egy romantikus, a kiegyezés korában játszódó történet. Itt egy öntudatos nőt, a korszellem, a társadalmi elvárások ellenére a saját útját járó, orvosnak tanuló bárókisasszonyt kellett alakítanom. Jelenleg egy magyar gyártású HBO-sorozatban forgatok. A történet 1985-ben játszódik, a rendszerváltás előtti időkben, és egy csapat fiatal egyetemista küzdelmeiről, felnőtté válásáról, az akkori kommunista rendszer ellen való lázadásáról szól.

Folytatást ITT olvashat.

Forrás: Nemzeti Magazin / Filip Gabriella