„Vagy világszínvonalon csináljuk vagy ne csináljuk” – Róna Viktor táncművészre emlékezünk
2023. január 18., szerda 09:53
30 éve, 1994. január 15-én hunyt el Róna Viktor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, érdemes és kiváló művész. Amellett, hogy pályája során a klasszikus-romantikus darabok legszebb férfiszerepeit táncolta el, a nemzetközi szcéna jelentős balettmesterként is számontartotta. Róna Viktor (1936-1994) a magyar tánctörténet rendkívüli egyénisége, a ténylegesen világhírű hazai előadóművészek maroknyi közösségének egyik legizgalmasabb, legszínesebb alakja volt.
Ars poetica
„Nem lehet, és nem is éri meg ezt a hivatást rendszeres, komoly munka nélkül gyakorolni. Sok lemondással jár ugyan, de nagyszerű élményeket ad, és örömet is okoz”
– ez az ars poetica repítette a táncművészet élvonalába Róna Viktort.
Nyolcévesen vették fel az operaház balettiskolájába, 1950-ben lett az Állami Balettintézetben Nádasi Ferenc növendéke. Szorgalmának és elhivatottságának köszönhetően mindössze 15 évesen a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének tagja lett, és olyan darabokban dicsérték kiemelkedő alakítását, mint A diótörő és a Párizs lángjai. Róna Viktor itt, a Balettintézetben szeretett bele állandó partnerébe és évfolyamtársába, Orosz Adélba, akivel ideális társ- és munkakapcsolat alakult ki közöttük: együtt járták és táncolták be a világot. Egyik utolsó interjújában így nyilatkozott erről a kapcsolatól:
„Az az igazság, hogy nekem sokkal többet kellett gyakorolnom, hogy olyan szintre jussak, mint Adél. Ehhez a plusz munkához az ő tudása inspirál. Ő mindig mérce a számomra.” (1991., Táncművészet)
Pályájáról
Róna Viktor 1974-től 1980-ig vezető táncosa, balettmestere és koreográfusa volt a Norvég Nemzeti Balettnek. Hazatérése után, 1980-ban abbahagyta a táncot, ahogy egy interjúban elmondta: „Spartacusként, keresztre feszítve haltam meg az operaház színpadán”. A színpadnak azonban nem fordított hátat, több éven keresztül külföldön dolgozott, többek között volt a párizsi nagyopera egyik vezető balettmestere, a milánói Scala balettigazgató-helyettese, Tokióban vendégprofesszor, s tanított Bonnban, Stockholmban, Berlinben, Cannes-ban és Kölnben is.
1991-ben újra az Operaházban dolgozott: az ő rendezésében és koreográfiájával állították színpadra a Csipkerózsikát. Tervbe vette még A hattyúk tava szakszerű átdolgozását is, ám betegsége ezt már nem tette lehetővé. A csodálatos és gazdag művészpálya 1994. január 15-én végleg véget ért.
Róna Viktor pályáján eltáncolta a klasszikus-romantikus balettek és a kortárs alkotások szinte valamennyi főszerepét. Volt Herceg a Diótörőben, Mercutio a Rómeó és Júliában, a Spartacus címszereplője, Királyfi A fából faragott királyfiban, James A szilfidben, Orion a Sylviában, Albert a Giselle-ben, Siegfried a Hattyúk tavában. Gyönyörűen kimunkált felsőtesttartás és kézgesztusok, biztos technika, elegáns színpadi magatartás jellemezte.
Művészetét több kitüntetéssel ismerték el: 1963-ban Liszt-, 1965-ben Kossuth-díjat, 1972-ben érdemes művészi, 1976-ban kiváló művész lett. 1994 januárjában, halála előtt két nappal megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést.
A kiállításról
Életéről, roppant önfegyelemmel épített pályájáról soha korábban nem született kiállítás, személyét, munkásságát összegző igényű kiadvány nem tárgyalta, s részletes életrajzát sem írta meg senki a halála óta eltelt bő negyed század során.
A pesti kispolgári művész miliőből származó, s idővel (már alig 30 éves korára) a világ legrangosabb művészei, politikai vezetői közt otthonosan mozgó Róna pálya- és élettörténete, mint mondani szokás: „kész regény”.
A kiállítás rendkívüli sorsát, mindössze 57 életéve történetét beszéli el, mindezt tág kontextusban, értelmezve azt a maga korában, felvillantva fontos összefüggéseket, fordulatos történeteket.
Ma Róna Viktor nevére, alakjára ötven éves életkor fölött széles tömegek emlékeznek még itthon:
pályafutása csúcsán alig múlt el hónap, hogy ne mosolygott volna újságcímlapon, pályafutása fontos állomásairól a széles közvélemény rendszeresen értesült – egy olyan korban, amikor egy művész azzal kerülhetett csak a közfigyelem középpontjába, hogy kiválót nyújtott.
Róna Viktor, már nagybetegen úgy határozott, hogy halála után pályafutása dokumentumai az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumába, Európa egyik legnagyobb és legfontosabb tánctörténeti gyűjteményébe kerüljenek.
Az archívum munkatársai Róna életében még éppen elkezdhették az adomány közös áttekintését. Aztán a közelmúltban, negyed század múltán egy rendkívüli találkozás nyomán,– a család jóvoltából – a
Táncarchívumhoz került a Róna-hagyaték további, eddig lappangó része is. Rudolf Nurejev, Margot Fonteyn, Anton Dolin, Janine Charrat, Maurice Béjart, Alicia Alonso – csak néhány név a nemzetközi tánc-nagyságok közül, akikkel Róna együtt dolgozott, akiknek személyes emlékeit őrzi hagyatéka.
A névsor nem akármilyen nevekkel folytatódik, ha eltávolodunk a művészeti ág szakmai berkeitől: John Fitzgerald Kennedy, Reza Pahlavi, Ho Si-Minh, Pablo Picasso, II. Erzsébet, Yehudi Menuhin vagy, a magyarok közül Karády Katalin, Latabár Kálmán, Honthy Hanna, Juan Gyenes, Salamon Béla, Csortos Gyula – a gyerek vagy a felnőtt Róna lelkes, elismerő közönsége voltak mindahányan.
Felnőttkora művészbarátai közt olyan további, kiemelkedő nevekkel találkozhatunk, mint Keleti Éva, Kovács Margit, Féner Tamás, Psota Irén, Mezey Béla vagy Horváth Ádám.
Táncművész-alkotótársai, partnerei, növedékei végtelen sorából pedig csak tallózni lehet: Orosz Adél, Rácz Boriska, Lakatos Gabriella, Kun Zsuzsa, Ugray Klotild, Szarvas Janina, Pártay Lilla, Szumrák Vera, Kékesi Mária, Keveházi Gábor, Forgách József, Seregi László, Szakály György, Harangozó Gyula, Lőrinc György…
A tánctörténészek gyakran hangoztatják, hogy e kivételesen illékony művészeti ág milyen rendkívül tág kontextusban vizsgálható és vizsgálandó – egy-egy jelenség, fejlemény, pálya a maga korának kultúrtörténeti közegének, társművészeti világának szemrevételezése nélkül szinte értelmezhetetlen, a széles közönség számára pedig érdektelen.
Róna Viktor pályája, hagyatéka nem csupán kiváló példa ennek alátámasztására, de ilyen szemléletű értelmezés után kiált.
Az emlékkiállítás szinte teljes egészében a roppant gazdag hagyatékból tallóz, így referálva magára a személyes emlékezetre, művészi ön- és énképre is.
A Herceg a vasfüggöny mögül
A Herceg a vasfüggöny mögül című kiállítás az OSZMI kiállítóhelyén, a Bajor Gizi Színészmúzeum négy, földszinti kiállítótermében látható, felidézve a művész élettörténetét, pályaképét annak legfontosabb egységeit. A tárlat alkalmából Róna Viktor alakját megörökítő kötet is megjelenik.
„Róna Viktor személye nem csupán, sőt: nem elsősorban művészi kvalitásai miatt izgalmas kivételes módon.
A gyenge adottságokkal induló, ám roppant cél- és öntudatos kisfiú útja a világ leghíresebb balettszínpadjai meghódításáig, varázslattal felérő, páratlan akaraterővel véghezvitt fizikai átalakulása szinte példa nélküli.
Ugyanilyen jelentős kultúr- és társadalomtörténeti szempontból is e nagy művész három évtizedes előadói, majd koreográfusi és balettmesteri pályafutása, sorsa és kapcsolatrendszere, melyet plasztikusan foglal össze a tervezett kiállítás címe is: Herceg a vasfüggöny mögül” – írta a tárlat kapcsán Gajdó Tamás színháztörténész, az OSZMI munkatársa.
Forás: OSZMI, Fidelio, MTI, Színház Online