Élmények, emberek, gondolatok. Milyen hatásokra válunk azzá, akik ma vagyunk? Világhírű opera-énekesnőnk fontos mondatokról, kudarcokról és sikerekről is mesélt a Nők Lapja Hogyan lettem? sorozatában.
“Nagyon fontosak voltak számomra a nagyszüleim, hiszen nyolcéves koromig ők neveltek. Nagymamámnak, ennek a kemény kis jász asszonynak két mondata belém égett. Az egyik, hogy egy nő mindent kibír. A másik, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Ez a két mondat rendesen odatett engem az élet térképére” – mesélte a lapnak Rost Andrea.
“Gyerekkoromban meghatározó élményt jelentett számomra Leonard Bernstein Hangversenyek fiataloknak című televíziósorozata. Vasárnaponként ebéd után odaszögeztek a tévé elé csodálatos magyarázatai. Az Erkel Színházban láttam tizenhat éves koromban Puccini Toscáját, amelyben Renata Scotto vörös ruhában énekelte a címszerepet. Akkor valósággá vált előttem, mit is szeretne tőlem az énektanárnőm. Megértettem, és belém égett, hogy ehhez a szinthez kell felnőnöm. A másik ikonom Maria Callas lett. Még csak egy éve tanultam énekelni, amikor jó előmenetelem és szorgalmam elismeréseképpen kaptam egy bakelitlemezt, amelyen Callas Puccini-áriákat énekelt. Hát én azt ronggyá hallgattam. Mintha még egy tanárnőt kaptam volna Júlia mellé, úgy tanítottak engem Callas felvételei. Fantasztikus zenész és szinte festőművész volt, úgy bánt a hangjával, mint egy ecsettel” – mesélte az énekesnő, akit 21 évesen nem vettek fel a Zeneakadémiára.
A Ki mit tud?-on is indult, de ott sem nyert: “Ettől én olyan, de olyan elszánt lettem! Végül fel is vettek. Az egyetem után a bécsi Staatsoper fantasztikus ugródeszkát jelentett, ott az ember a krémek krémjével találkozik, dolgozik, tanul, és nyitott érzékekkel szív magába mindent. Bécs után Salzburg következett, olyan karmesterekkel, mint Claudio Abbado, Nikolaus Harnoncourt vagy Solti György, alias Sir George Solti. Onnan pedig a sors és a jó szerencse, na meg az én vagányságom a milánói Scala felé repített. Ekkortól az összes nagy operaszínház szerződtetett. Hogy e mellett a szakmai siker mellett családom és két gyönyörű gyerekem is lett, azért nagyon hálás vagyok a jóistennek” – szögezte le Rost Andrea.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Szól a Madárdal. A Díva hangja éppúgy szárnyal át a színpadon a zenekari árok felett, ámulatba ejtve a közönséget, mint a szárnyait könnyedén, légiesen verdeső madárka. Nedda áriája a szerelemről, a szabadságról, boldogságkeresésről szól. A Díva karrierje csúcsán van. Ünnepli a világ, címlapok hirdetik nevét. Az áldozatról, melyet a sikerért hozott, nem esik szó. Vagy talán mégis, mert Nedda dala után, „A díva és férfi(ak)” című darabban, Händel, Rinaldo című operájának Lascia ch’io pianga áriájában, a lemondásokat, és a magánéletben meghozott kompromisszumokat elgyászolják. Az előadás azonban mégsem szomorú. Egy operaénekesnő karriertörténetét meséli el, álomszerű környezetbe helyezve. Rost Andrea pályájáról színdarab készült, melyben természetesen ő játssza a főszerepet. Életútját, egy érte hosszú évtizedek óta rajongó portás, Kucsera Boldizsár szemén keresztül ismerhetjük meg, akit Pusztaszeri Kornél alakít. A főpróbahéten jártunk. Beszámolónkat itt olvashatják.