Sorozatok és tévéfilmek gyártását támogatja az NFI: Szilágyi Andor tévésorozatot készít Brenner János vértanú és áldozópapról, Rotschild Klára életéről tévéfilmet forgat Zomborácz Virág, emellett dokumentumfilm is készül a 125 éves Vígszínházról és az Országház történetéről is.
A Televíziós Döntőbizottság szeptemberi ülésén négy filmtervnek szavazott meg gyártási támogatást. Rotschild Kláráról, a szocialista előkelőségek ikonikus divattervezőjéről és legendás Váci utcai szalonjáról Zomborácz Virág (Utóélet, Egynyári kaland) rendez tévéfilmet. Az Egy magyar Rothschilda 70-es évek elitjének életét eleveníti meg a Nemzeti Filmintézet 295 millió forintos támogatásával.
Boldog Brenner János vértanú, áldozópap brutális meggyilkolásáról Legyetek szeretettel címmel rendez tévésorozatot Szilágyi Andor (A rózsa énekei, Mansfeld). 1957-ben a forradalmat követő egyházüldözés áldozatává lett fiatalember megölésének körülményeit máig homály fedi. A Filmintézet 549,9 millió forintos támogatásával készülő sorozat a nyomozást bemutatva bepillantást enged a kommunista hatalom ’56 októbere utáni restaurációjába is.
Paczolay Béla (Kalandorok, Dumapárbaj) rendezésében a Filmintézet 131,3 millió forintos támogatásával készülhet a VÍG125című kétrészes fikciós dokumentumfilm, mely felöleli a Vígszínház 125 éves történetét, végigvezet a történelmi és színháztörténeti korszakokon, kiemelve fontosabb csomópontokat, meghatározó művészeket.
Az operatőrként számos díjjal kitüntetett Nagy András rendezésében készülő dokumentumfilm a budapesti Országház és részben az ország történetének elmesélésére vállalkozik. Az Ország Házacímű tévéfilm a Nemzeti Filmintézet 273,9 millió forintos támogatásával készül.
Nem kapott gyártási támogatást Az utolsó ülés, Bozsogi János tévéfilmje, és a Carte Rouge, Gerebics Sándor filmterve. Folytatódhat a Szőrmók Ovi című animációs sorozat következő részeinek előkészítése, és a Kaláka: a Kárpátoktól a Csendes-óceánig című tévéfilm munkálatai is. A döntőbizottság nem támogatja Vácz Péter (Nyuszi és Őz) Kutyafül című animációs filmjének előkészítését.
További részletek a Televíziós Döntőbizottság határozatában olvashatóak.
Forrás: NFI, magyar.film.hu