Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Rudolf Olivér filmrendező: „A rengeteg közös filmnézés és előadáselemzés erős hatással volt rám”

    2021. július 27., kedd 11:38

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem 6×7-es évfolyamának filmrendező BA szakán 2019-ben diplomázott Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmje a cannes-i fesztivál után a Sarajevo Film Festival versenyprogramjába is meghívást kapott.

    A 24 perces Fonica M-120 című alkotás főhőse Áron, egy 10 éves, magányos kisfiú, aki az anyjával él egy ócska szálló egyik szobájában. A felnőttek között téblábolva egy különös világot épít fel magának, aminek főbb szereplői az apja, egy dal és egy zenegép. Egy nap új vendég érkezik a szállóba és teljesen felforgatja Áron életét. A fiúnak döntenie kell, hová tartozik.

    A forgatókönyvet a rendező, Kocsányi András és Kungl Zsigmond közösen jegyzi, a főszerepet a tízéves Kovács Kristóf amatőr színész játssza, a további szerepekben Keresztes Tamás, Kunert Mici és Botos Éva látható, az operatőr Podányi Dániel, a vágó Málnási Csizmadia Eszter volt.

    A Fonica M-120 c. alkotást a vizsga- és diplomafilmeket felvonultató Cinéfondation programban is vetítették Cannesban.

    A kérdésre: ha a szülei – Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter – nem színházi és filmes pályán mozognak, akkor is ezt a hivatást választja-e, Rudolf Olivér az Új Szónak válaszolt:

    „Igen, ebbe nőttem bele, mindig is nagyon izgatott a dolog, mégis sokáig a zene állt az első helyen. Alapvetően zenésznek készültem. Akkor kerültem válaszút elé, amikor kiderült, hogy a kezem egy ponton nem bírja tovább. Ott kellett elgondolkoznom, hogyan tovább. És abban, hogy végül ezt a pályát választottam, a szüleim hatása is biztosan közrejátszott. Plusz a véletlenek. De kétségtelen, hogy a szüleim színházi és filmes munkái, a rengeteg közös filmnézés és színházi előadások elemzése erős hatással voltak rám. Filmem, a Fonica M-120 történetét kezdettől fogva ismerték. Sokat beszélgettem velük róla, miközben készült, és a végén, amikor már egészben látták, szerették a filmet.”

    A bolognai oktatási rendszer szerint egyetemi tanulmányainak 3. éve után BA-s diplomával a kezében már rendezőnek mondhatja magát, de ha nem lett volna a koronavírus és az egyetemi modellváltás, akkor már az MA diplomája is meglenne Rudolf Olivérnek. Így viszont az Emergency Exit projekt keretében egy külföldi egyetemtől kapja majd meg a FreeSzFE hallgatójaként.

    „Janisch Attila és Szász János osztályába jártam a még autonóm SzFe-n. Operatőrök, vágók, gyártásvezetők, írók, hangmérnökök, rendezők együtt dolgoztunk. Vetésforgóban cserélődtek a stábok, ami jó rendszernek bizonyult. Az utolsó köröket már a bécsi egyetem égisze alatt futjuk” – fogalmazott a fiatal rendező.

    Forrás: Freeszfe, Új SZÓ

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram