A Vígszínház évadzáró bemutatója Valló Péter rendezésében Mary Chase vígjátéka, a Barátom, Harvey. A láthatatlan, több mint 2 méteres nyúl Elwood bácsi életét teszi boldoggá, akit Rudolf Péter alakít. Ennek kapcsán kérdezte a Theater.hu.

Rettenetesen sok a dolga igazgatóként. A kérdésre, ilyen lovat akart-e, Rudolf Péter elárulta:
„Én valamit rosszul csinálok, mert ha máshonnan nem, a Harvey-darabból tudom, hogy időt kell szakítani olyan dolgokra, amik nem feltétlenül tűnnek a legfontosabbaknak. A Harvey-ból tudom azt is, hogyha van az embernek egy jóbarátja, az segít megállítani az órát, s akkor jut idő kisétálni a Margitszigetre, ha már itt a tavasz… Különös időszakban vettem át a színházat, sok-sok nehezítő körülménnyel. Még húzzuk magunkkal a pandémiás időszak nehézségeit – például a felújító próbák is hosszabbak, mert az előadásoknak nem volt idejük bejárni az útjukat. Persze, tudtam, mit vállalok, de hosszabb ideig tartottak a nehézségek, mint hittem. Úgy voltam vele, mint a maratoni futó, aki tudja, hogy 42 km-t kell lefutnia, de meglepődik, ha utána még futnia kell egy kicsit…. Nyilván van mit tanulnom. Az egyik az idővel való gazdálkodás és a dolgok elengedni tudása. S az, hogy a szerződtetési tárgyalások, a bérlethirdetés egybeesnek azzal, hogy sok-sok év után színpadra állhatok remegő gyomorral a Vígszínházban, ez valóban nehézzé tette az egyeztetést velem.”

Arról szólva, mi az, ami jó az igazgatásban, úgy fogalmazott: „Azokban a pillanatokban nagyon jó, amikor ránézek a programunkra, bepillantok a Sirályba, közben tudom, hogy mi megy a Pesti Színházban vagy a Házi Színpadon… S persze sok olyan pillanat is van, amikor azt érzem, hogy ezt a fajta terhelést nem lehet hosszú ideig bírni. Ha az ember nem tudja a nagykovácsi elágazásnál a problémákat elhagyni, akkor fiziológiailag bajba kerülhet. De pont annyi örömöm van, hogy most már ezen kezdek túllenni.”

A Harvey egy vígjáték, a lehető legszélesebb közönséget célozza meg. Ennek kapcsán kifejtette: „A szellemiség a fontos, ahogy Várkonyi, Marton és Eszenyi Enikő is gondolkodott, hogy egyszerre legyenek művészi kihívások és ugyanakkor hozzuk be a nézőt is. Nekünk az a jó, hogy az a néző, aki itt van a Harvey-n, itt van Csehovon is. A Sirályban Trepljov teszi fel a kérdést a színház kapcsán, hogy hogyan lehet itt élni, hogyan lehet a mai világban működni, de Mary Chase is ugyanezt firtatja a Harvey-ban: biztosan jól teszed, hogy úgy élsz, ahogy élsz? Vagy jobb lenne mindenkinek egy 2 méteres nyúl, aki meg tudja állítani az időt, és egyszer csak kiderül, hogy helyesebb nem elrohanni a saját életed mellett. Ha szereted is a rohanást, egy ponton túl kiderül, hogy nem láttál meg bizonyos dolgokat. Állj meg, vedd észre a barátaidat, szeresd az embereket, szeress élni! Ha darabokat keresgélünk a közönségünknek, s legfőképp a bérleteseinknek, akik nekünk a legfontosabb társaink a keresgélésben, akkor nekem az a jó, ha azt érzik akár a Harvey hagyományos díszletei között, akár ha kirohanunk a körútra a Sirályban, hogy hozzájuk szólunk, nem vagyunk elitisták, nem vagyunk sznobok és nem vagyunk gagyik. Ezt írtam a pályázatomba, eszerint próbálom a mindennapjaimat élni évtizedek óta, s aztán vagy sikerül, vagy nem.”