„Nem egy színház, hanem kifejezetten a Vígszínház vezetése izgatott, itt nőttem fel, itt lettem színész, itt kezdtem rendezni; ezek eltéphetetlen kötelékek” – mondta a Demokratának Rudolf Péter, a teátrum tavaly kinevezett igazgatója. A nehéz kezdet sem vette el a kedvét, és újabb öt évet vállalna.
A teljes interjú ITT érhető el.
„Az egyensúly megtartása, akárcsak az elődeimnek, nekem szintén az egyik legfőbb feladatom: szofisztikáltnak lenni, és szórakoztatónak, hol egyszerre, hol évadon belül a műsortervvel játszva” – fejtette ki az igazgató.
Úgy vélekedett, a színész, a szerző, a rendező, a cím és bármilyen furcsa, az épület, a Víg esetében a maga 125 éves múltjával – ebből legalább háromnak mindig mézesmadzagnak kell lennie a sikeres balanszírozáshoz: ” A lényeg, hogy az épületben csak azon rágódjunk, ami miatt összegyűltünk a kupola alatt: a színházcsináláson. Ez folyamatos éberséget feltételez; mi történik körülötted, mire reagáljon a színház, hogy legyen aktuális és mégis előre gondolkodva tervezhető” – fejtette ki az igazgató.
Rudolf Pétert arról is faggatták, hisz-e a színház erejében: „Egyre inkább. Paradox módon éppen a karanténhelyzet erősített meg engem is, sok kollégámmal együtt ebben a hitemben. A hasonló éles helyzetek megmutatják, kiben van erő. És én nagyon büszke vagyok a társulatra, amiért zokszó nélkül vállalta és vállalja a kényelmetlenségeket, az állandó maszkviselést, azt, hogy hónapokon át folyamatos beugrásokkal tartottuk életben az előadásokat és a próbákat. Amíg játszhattunk, minden egyes alkalom olyan volt, mint egy ünnep. A tekintetek megteltek a régi tűzzel, és újra mindannyian azt éreztük, hogy úristen, nekünk tényleg ez az életünk! A színpadon este héttől tízig mindig kitesszük a lelkünket, de az odáig vezető útba a sok évtized alatt észrevétlenül be lehet fásulni. Ezt hangszerelte át az elmúlt másfél év; visszavarázsolódtunk abba az állapotba, amikor lázasan ballagtunk az Astoria metrómegállótól a Rákóczi útra, a felvételire. A legfontosabb tapasztalás azonban a közönség ragaszkodása volt, ahogy vállalták a sok tortúrát, a maszkviselést, a hőmérőzést, vették a jegyet a stream-előadásokra. Ez a nézők és a színpadon lévők közötti összekapaszkodás a színház igazi lényege” – szögezte le az igazgató.