Rudolf Péter színművész-rendezőt, a Vígszínház igazgatóját Dancsecs Ildikó kérdezte a Behaviour magazinban kríziskezelésről, a vezetői és alkotómunka összehangolásáról, múltjáról, jelenéről. Lapszemle.
A teljes interjú a Behaviour magazinban érhető el.
Behaviour 2023.01.19 – 6,7,8,9. oldal
Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nem színházigazgató, hanem kimondottan a Vígszínház igazgatója szeretett volna lenni. Ennek kapcsán a direktor kifejtette:
„Annyiban pontosítanám magam, hogy mindig vágytam arra, hogy egy csoporttal valahol szabadon dolgozhassak. Akár valami pincében is. Talán épp a főiskolai hangulatot kergettem. Pozíciót sosem kerestem, szabadságot azt igen. Ha nyolc-tíz ember elkezd együtt dolgozni (nyilván hasonszőrűek), akkor kinyílik az agy és a lélek. Mi minden születhet! Szóval egy minitársulatban kerestem a szabadságom. Most a feladat adott, és a kérdés is, hogy ezt lehetséges-e megvalósítani az ország legnagyobb prózai színházában?
A mi szakmánkban a tested-lelked a munkaeszközöd. Fontos dolog ismerni egymást, tudni, mi a kulcs a másikhoz, hogy ne törjön bele a zárba a te kulcsod. A társulati életnek ez az értelme. Az egyik leglényegesebb elem, hogy tudjunk hosszú távon gondolkodni. Miután itt hagytam a Vígszínházat, pont a kereső alkatomból adódóan nagyon sok mindennel foglalkozhattam. Ahhoz, hogy föladjam ezt a szabadságot, nyilvánvalóan olyan típusú kihívás kellett, mint a Vígszínház vezetése. Ami önmagában mégiscsak egy nagy szabadság. A pincéhez képest a másik véglet. Ebben az intézményben a három játszóhely miatt nagyon sokféle színházzal foglalkozhatsz színészként, rendezőként, és nyilván igazgatói pozícióban kvázi producerként. Tehát az a különbség, hogy eddig le-föl rohangáltam, és úgy keresgéltem, most pedig ülhetek egyhelyben, és úgy keresgélhetek. Logisztikailag ez egy egyszerűbb képlet. Korábban inkább másokban merült fel, hogy vezethetnék színházat. Ezt nagyon megtisztelő volt hallani minden egyes alkalommal, és nyilván növelte az önbizalmamat. De most jutottam el oda, hogy bele is tudtam vágni” – mesélte Rudolf Péter.
Konfliktusok után vette át a színház vezetését, aztán jött a covid okozta karantén helyzet és a gazdasági válság.
Erről szólva úgy fogalmazott: „Etikai kódexet írtunk, átalakítottuk a kollektív szerződést és kialakítottunk egy olyan rendet, amiben talán kiszámíthatóbban lehet működni. Már az első perctől abszurd helyzetbe kerültem. Nem nyafogok, csak a tényeket rögzítem. Márciusban, a karantén legszigorúbb időszakában fogant a döntés, hogy júniustól vezetem a Vígszínházat. Úgy kellett összerakni a társulatot, az évadot, hogy jogi és orvosi értelemben sem léphettem be a színház épületébe. Nagyon nagy közhely, hogy „minden fejben dől el”, de én akkor úgy döntöttem, hogy nem sajnáltatom magam, pedig sokan gratuláltak úgy, mintha egyben kondoleálnának is. Azóta is igyekszem az újabb és újabb nehezítő helyzeteket „rezzenéstelenül” tudomásul venni. Azzal nem számolhattunk, hogy ennyire elhúzódik a járvány, vagy hogy kitör a szomszédunkban ez az iszonyatos háború. Gazdasági szempontból is nagyon nehéz így tervezni. A munkatársaimmal mindig megpróbáltunk azonnal reagálni. Alapelv, hogy ne hagyjunk el előadást, a nézők is hálásak, ha megmentjük az estét egy-egy beugrással. Amikor zárva kellett tartanunk, akkor is streameltünk, hogy haladjon a munka. Most spórolunk, ahol tudunk, és igyekszünk mindenből tanulni. Nem mondom, hogy egyszerű az életünk, de estéről estére teltházak előtt dolgozhatunk, és ez a lényeg. És a mi nehézségeink semmik ahhoz képest, ami folyik a világban. Vagy, amit a szüleimnek kellett átélnie. Nem bombák elől menekülünk a föld alá. „
Az igazgatás mellett rendez, nemrég mutatták be a Szeget szeggelt és színészként is visszatért a színpadra a Barátom, Harvey főszerepében. Ennek kapcsán elárulta:
„Dobogó szívvel tértem vissza a színpadra. A harmadik emeleti igazgatói irodából nagyon jólesett visszamenni a nulladikra. Más szemszög, ami nagyon hasznos. (…) Amikor játszol, akkor csak a feladat van, a helyzet, a figura. Aztán föl a liften az igazgatóiba, ami megint egy másik helyzet. A lényeg így is, úgy is az előadás. Ha az emberben van egy vezérfonál, ha rend van belül és empátia, akkor könnyebb az élet. Furcsa talán, de az empatikusság – amellett, hogy időigényes tevékenység – veszélyt is hordoz. Nevezetesen vezetői gyengeségnek tűnhet. Vigyázni kell, hogy az empátia és a tisztesség ne a hülyeség szinonimájává váljon. Mivel alapvetően mindennek a Vígszínházért kell történnie, ezért – empátia ide, empátia oda – meg kell hozzak a színház érdekében fájó döntéseket is. Szerencsére, bár enyém a végső felelősség, nem én vagyok egy személyben a Vígszínház, hanem csapat van körülöttem. „
A teljes interjú a Behaviour magazinban érhető el.
Behaviour 2023.01.19 – 6,7,8,9. oldal