Rudolf Szonjával, a Vígszínház friss diplomás színésznőjével beszélgetett a Színházitízperc.blog oldalán Pifkó Szera.

A teljes interjú ITT OLVASHATÓ.

A kérdésre, a színházzal kapcsolatban mi az első meghatározó élményed, Rudolf Szonja elárulta: „Ha első emlékről beszélünk, akkor az mindenképpen a szüleimhez köthető (Nagy-Kálózy Eszterhez és Rudolf Péterhez). Az első élményem, hogy felállnak játék közben és azt mondják, mennünk kell játszani. Nem értettem, hogy hova mennek játszani. Másik gyerekhez? Itthon nem elég jó a játék? Aztán persze megtudtam, mit is takar ez pontosan. Nem cipeltek be folyton a színházba, nem voltam az a színházi gyerek, de van egy-két emlék, ami nagyon megragadt bennem. Legfőképp az a hangulat, ami jelen volt anyukámék öltözőjében egy-egy előadás előtt. Például a Chioggiai csetepaténál az Új Színházban. Csacsogtak a színésznők, sminkeltek, készültek. Jó volt, hogy részese lehettem ennek a nyüzsgésnek.”

Arról szólva, hogy felnőttként mennyiben változott az akkori varázs, úgy fogalmazott: „A varázs nem múlt el. Amikor bemegyek a színházba, megérzem a színház illatát… Ez nem változott. (…) Nagyrészt azokkal a lányokkal öltözöm együtt, akikkel elvégeztem az egyetemet. Olyanok vagyunk, mint a testvérek. Ugyanúgy készülünk és csacsogunk és hülyéskedünk, mint anno anyukámék. Van ebben valami szép.”

A színésznő arról is mesélt, milyen érzésekkel vette át a diplomát az egyetem körül kialakult nehéz helyzetben: „Bennem most elég sok szomorúság van. Bárhogy nézzük is lezárult egy korszak. Mostantól már nem ugyanazt fogja jelenteni az egyetem, mint eddig. A diplomaosztón sok minden kavargott bennem. Fájdalom az iskolánk miatt és fájdalom az osztályom miatt. A koronavírus miatt kialakult helyzetben mi nem nagyon tudtunk elbúcsúzni egymástól.”

Azt is hozzátette: „Utoljára Forgács Péter beszélt velünk egy kis körben, ott a Vígszínház színpadán. Körbe fogtuk egymás vállát és akkor búcsúzóul azt mondta, hogy tudjuk, hogy ez egy fáradságos öt év volt, hullámvölgyekkel, és hogy mindenkiben vannak hiányérzetek. Vannak dolgok, amik nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna, de a lényeg az, hogy ő szeret minket és hisz bennünk. Hegedűs D. Géza számomra azt az útravalót adta, ahogyan ő világ életében dolgozott. Ő egy rettenetesen szorgalmas valaki, aki soha nem vitte bele a magánéletét, vagy azt, hogy ő éppen jelenleg hogy érzi magát, se a tanításba, se a próbafolyamatokba. Ez számomra nagyon inspiráló.”

Rudolf Szonjának Szerelmek városa lett volna az első Vígszínházi előadása, de a premiert el kellett tolni. A dzsungel könyvében átvette Tuna szerepét augusztusban, de az első igazi premiere végül is Az apa lett.

Arról szólva mennyi tűz kell ahhoz, hogy az a szerep aznap este igazán az övé legyen, úgy vélekedett: „Nem tudom, hogy van-e olyan, akiben például minden nap megvan ez a tűz. Valószínűleg van. Én ezt nagyon irigylem, mert bennem változó. Viszont, ha nem érzem a tüzet akkor is, mindig megpróbálok száz százalékon teljesíteni. Ezzel tartozom magamnak és mindenkinek. Amikor egy nap, egy előadás így indul, kicsit szenvedélytelenül, de sikerül átfordítani, az viszont csodálatos! Olyankor rájön az ember, hogy ja, ezért csinálom! Ezért a fordulatért. Mert a játék kiemel a hétköznapi gondokból és megszülethet a csoda.”

A teljes interjú ITT OLVASHATÓ.

Fotó: KLEB ATTILA