KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 16., szombat

    Rudolf Szonja: “Szeretném a saját utamat kitaposni”

    2020. augusztus 23., vasárnap 06:15

    Határozott, őszinte, céltudatos és nyitott személyiség. Rudolf Szonját, a Vígszínház művészét kérdezte a Kultúra.hu.

    A teljes interjút itt érheti el.

    A kérdésre, hogy telik a nyara, elárulta: “A Köszönjük, Magyarország! pályázaton több pályázóval együtt mi is nyertünk, és most Esterházy Egy nő című regényét, illetve általunk dramatizált művét próbáljuk Dino Benjamin osztálytársammal és Vadász Krisztával, aki a darab rendező-koreográfusa. Először Budapesten az Óvóhelyen fogjuk játszani, majd Debrecenben a Páholy színházban. Ezek most egyelőre csak egy-egy alkalomra szólnak.”

    Arról szólva, közel áll-e hozzá a mozgásszínház elárulta: “Kiskoromban nagyon sokat táncoltam, remekül elszórakoztattam magam. Apáék (Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter – a szerk.) azt mesélik, hogy velem nem kellett különösebben foglalkozni. Persze játszottak velem és a gyerektársaságot is szerettem, de gyakran bezárkóztam a szobámba, és a sajátfantáziavilágomban éltem.Otthon vagy utazás közben folyamatosan zenét hallgattunk, és egyszerűen elkezdtem ezekre mozogni, majd kitaláltam rájuk koreográfiákat. Volt, hogy azt játszottam, balerina vagyok. Akkor még az is szerettem volna lenni. A tánc minden műfajával próbálkoztam.”

    Rudolf Szonja / Fotó: Kleb Attila

    A felvetésre, miszerint természetszerető embernek tűnik, elmondta: “Biztosan hülyén hangzik, de már gondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne, ha eladnám a belvárosi lakásomat, és kijjebb vennék egy parasztházat. Azt érzem, hogy én leginkább ebben a kétszélsőségben szeretek lenni: vagy a pezsgő pesti forgatagban, vagy a semmi közepén, egyhatalmas réten. Stresszes típus vagyok, magamra veszem, ami velem, körülöttem történik, és egyre csak rakódik rám. Azt érzem, hogy amikor az Őrségbe megérkezem, kinyitom az ajtót, látom a gyönyörű tájat, egyedül ott tudok levegőt venni és leengedni. Elereszteni, ami addig rám rakódott. Ott mindig megnyugszom.”

    A felvetésre, miszerint nem lehet könnyű ismert színművész házaspár gyermekeként felnőni, elmondta: “Fontosak számomra, családcentrikus vagyok. És valóban szoktam azt érezni, hogy talán kicsivel többet vagy jobban kell teljesítenem, mint másoknak, hogy azt mondják: na, ez a lány tényleg tehetséges. De gondolom, ez természetes egy ilyen közegben. Egyébként sosem tapasztaltam, sem az egyetemen, sem máshol, hogy akár pozitívan, akár negatívan különböztettek volna meg emiatt. (…) Rólam hajlamosak azt gondolni az emberek, hogy visszafogott, csendes lány vagyok. Van egy ilyen énem is, de nem csak ez vagyok. Rettenetesen őrült is tudok lenni, és szerettem volna ezt valahogy megmutatni. Annyi minden érdekel még a világból, és a színészet során az ember sok mindent elképzelhet, megélhet. Ez vitt oda igazából. (…) Szeretném a saját utamat kitaposni. (…) A Vígszínházban voltam gyakorlaton két évig. Most leszerződtem, úgyhogy egy kis ideig még mindenképp maradok. Közben édesapám lett az igazgató, ez nem könnyű. Meglátjuk, hogy tudunk így együtt dolgozni, működik-e ez így. Ha nem, ha mind a kettőnknek túl nagy teher, akkor tovább keresem az utam”- mesélte Rudolf Szonja.

    A teljes interjút itt érheti el.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -