Rujder Vivien teljesítményét tavaly Junior Prima díjjal ismerték el, nemrégiben pedig kiderült, hogy a nemzetközi koprodukcióban megvalósuló Hunyadi-sorozatban kapta meg a női főszerepet. A noivalto.hu kérdezte. Lapszemle.

A teljes interjú itt olvasható.

Arról szólva, hogy elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Rudjer Vivien úgy fogalmazott:

„Bevallom, hogy a Színművészeti nem volt életem álma, nem ragaszkodtam hozzá foggal-körömmel. Amikor a felvételin első helyen megjelöltem az Egyetemet, szinte biztosra vettem, hogy ki fog esni a listámról, a második helyen az ELTE anglisztika szak szerepelt, az sokkal esélyesebbnek tűnt. Két sérülésen voltam túl és egy nagy traumám volt: nem sikerült felvételt nyernem a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolába. Ekkor tettem le arról, hogy táncművész legyek. Zemplenszkyné Rujder Éva nénivel gyakoroltuk a repertoáromon lévő anyagokat a felvételire, az esélytelenek nyugalmával indultam el Budapestre, így mikor rostáról rostára továbbjutottam, csak kapkodtam a fejem. A harmadrostánál tetszett meg igazán az ottani hangulat, onnantól vettem fel a fonalat és eldöntöttem, hogy akarom ezt a képzést, ezt az iskolát. A szaktársaim közül sokan dráma tagozatosként érkeztek, jóval felkészültebben kerültek ide, én keveset tudtam a színházról akkor, nem ismertem a budapesti művészszínházakat, be voltam ragadva a musicalek világába.”

Arról is kérdezték, hogyan éli meg a sikereket: „A Junior Prima díjátadója után az osztályfőnököm megosztotta velem, hogy amikor úgy döntöttek felvesznek, nem látta még, hogy mi lesz belőlem, egy izgalmas, sokszínű személyiségnek tartott, de azt nem tudta biztosra, vajon ki tudok-e nyílni, de élt a gyanúval, hogy igen. A díj nagyon megtisztelő, mikor Földvári Péter felhívott a hírrel, egyszerűen nem hittem el, sírtam. Nem gondoltam, hogy kapok ilyen elismerést, motiváló erővel is bír, az embert még több munkára sarkallja. A díjátadón a szeretteim, tanárom és barátaim is ott voltak, ezért különösen sokat jelentett nekem az a nap. Persze az esemény után rohantam próbára.”

Azt is elárulta, számára milyen áldozatokkal jár a színészet, hogyan tudja beosztani az idejét, összeegyeztetni a munkát a magánélettel: „Az életem maga a szervezett szervezetlenség. Nem én osztom be az időmet, ez pedig jó alkalmazkodóképességet, rugalmasságot igényel. Hat év után először most nyáron volt néhány közös szabadnapunk a párommal, amit nagyon előre meg kellett terveznünk, és jó előre jeleztük a munkáltatóink felé. (…) Nagyon sok támogatást kapok a szeretteimtől, ami nagy segítség. Az elmúlt egy évben ritkán tudtam csak hazamenni, ezért sokszor a szüleim jöttek hozzám. Volt olyan, hogy a barátaimmal együtt megnéztek egy-egy előadást. A testvéremmel is igyekszünk összebeszélni, hogy amikor Budapesten jár, legalább igyunk egy kávét. Ezek a kis rövid alkalmak rengeteget adnak. A szakmám azzal a lemondással jár, hogy keveset lehetek velük, de ők nagyon jól alkalmazkodtak ehhez és megértik. Mi így élünk…”