Rujder Vivien: „Biztonságban, jókedvvel, lendülettel, minőséggel szeretnénk dolgozni”
2023. október 16., hétfő 09:17
Míg sokan évekig próbálkoznak, őt elsőre felvették a Színművészetire: mint mondja, bevált az esélytelenek nyugalma. Azóta két fronton is kitört skatulyáiból: színpadon mélyül, filmen lágyul. A méregdrága Hunyadi-sorozat mindig hidegnek tűnő, de belül tomboló Szilágyi Erzsébetével is talál közös pontokat, de leginkább mégis a Katona maratoni hosszúságú Térey-adaptációja, a Káli holtak beszél arról, ami benne is mocorog. Rujder Viviennel beszélgetett a 24.hu. Lapszemle.
A színművészetiről szólva, Rujder Vivien elmondta: „Felvettek, pedig az első két rostánál még azt sem nagyon tudtam, hol vagyok. A harmadrostán kezdtem csak el ízlelgetni, és igazán komolyan venni, hogy ide szeretnék járni. És aztán az első két év volt az, ahol tényleg felfogtam, hogy ez mi is valójában, hogy hol vagyok, hogy mit jelenthetek, mit nem jelenthetek. De azt nem mondom még most sem, hogy ebben is akarok meghalni – nem az a típus vagyok, meg az egész generációm is sokat lazult ebben, pozitív értelemben: már nem úgy vagyunk vele, hogy éhen halunk Thália oltárán bármi áron, hanem biztonságban, jókedvvel, lendülettel, minőséggel szeretnénk mindannyian dolgozni” – fejtette ki a Katona József Színház társulatának tagja.
Rujder Vivien szerint minden lutri ebben a szakmában: „Hiába a tehetség, azért valakinek vagy jól állnak a csillagok, vagy nem. Emlékszem, amikor felvett minket Gábor (Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója volt Rujder Vivien egyik osztályvezető tanára az SZFE-n – a szerk.), beültünk a tanácsterembe, és azt mondta, hogy aki azért jött ide, mert arra vágyik, hogy siker, pénz, csillogás, címlapok, az álljon fel és menjen ki. Már ott és akkor lefektette a nyilvánvalót: hogy ez nem mindenkivel történik meg, nem mindenkinek lesz feltétlen sikeres vagy szakmailag sűrű pályaútja. Ráadásul ezt előre nem is lehet tudni. Nagyon nehéz lenyelni azt a békát, hogy nem feltétlen te magad leszel a sorsod kovácsa, mert hogyha leszerződsz egy társulathoz, nem te mondod meg, hogy mit csinálj jövőre a színházban, és ugyanígy van a forgatásokkal is. (…) Kiismerhetetlen eszközök vagyunk: nem tudom, mit jelentek öt év múlva, kinek kellek, mire kellek. Ezért is igyekszem elhinni magamról, hogy másra is képes vagyok” – fejtette ki a színésznő.
A Hunyadi-sorozatról szólva, elárulta, hosszú ideig tartott a casting és a felkészülés is: „A felkészülés megterhelőbb volt, mert akkor még jobban figyelnem kellett magamra, hogy jó kondiban legyek, vagy hogy elégedett legyek a külalakommal, plusz jártunk lovagolni és kaszkadőredzésekre is. Aztán én végül nem forgattam annyit kardot, vagy vágtáztam a lóval, mint ahogy az tervben volt, de így is kijutott egy kis íjászkodás, lovaglás, tűzben futkározás.”
Szilágyi Erzsébet karakteréről, a női főszereplőről szólva úgy nyilatkozott:
„Rettenthetetlen. Nagyon határozott, egy bástya. És ez nekem nagyon szimpatikus volt. Már a castingokon is úgy éreztem, nem kellett nagyon gondolkozni rajta, hogy ki ő. Nagyon jól meg voltak írva a jelenetek, és nagyon adta magát, zsigerből éreztem, hogyan kell játszani. Nyilván ők nem érezték zsigerből, hogy erre alkalmas leszek, hogyha ennyit kellett erre várni a döntésre, de nekem nagyon jó élmény volt az összes forduló.
Nagyon tetszett, ahogy a férje mellett kitart, hogy mikbe bele kellett mennie, hogy életben tartsa a családját. Érdekelt ez a fajta erő, ami ebben a nőben van, hogy ez mégis honnan jön újra meg újra elő. Ez motivált engem leginkább, illetve az, hogy ez életem első olyan szerepe, ahol mindig nagyon hátul-belül kellett emocionálisan dolgoznom: az volt az egyik fő instrukcióm, hogy ő mindig hidegnek tűnik, de belül tombol. Nagyon nagy kihívás, de élvezetes is, hogy nincs minden kipakolva.”
A felvetésre, miszerint a külseje predesztinálhatná arra is, hogy bombázókat vagy naivákat játsszon, elmondta: „Tudok én bombacica is lenni, csak az nem izgalmas nekem. Az nagyon múlandó: addig tart ki, míg el nem jár az ember fölött az idő. Nem beszélve arról, hogy az a szerep nem is annyira ízlik, mint egy ilyen Szilágyi Erzsébet, vagy az Isten, haza, családból Ilona, vagy az Elektra. Ezek sokkal izgalmasabbak, mint betipegni magassarkúban. Úgyhogy örülök, hogy nem lettem beskatulyázva. A Tóth János meg a Korhatáros szerelem után azért féltem egy kicsit attól, hogy a képernyőn mindig úgy fognak látni az emberek, mint a bunkó menő csajt. Szerencsére nem így alakult: ha végignézem, miket csináltam eddig, nagyon vegyes a kép. Tudok nagyon ronda lenni, és meg is lehet szépíteni, nekem a kaméleonkodás a legmotiválóbb, minél elütőbb a karakterem tőlem külsőre, annál jobb. Vagy ha külsőre hasonló hozzám a karakter, akkor annál jobban üssek el tőle belülről.„