Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Rusznák András, Gulácsi Tamás és Fándly Csaba a Kaszás Attila-díj jelöltjei

    2021. június 24., csütörtök 21:45

    Rusznák Andrást, a Radnóti Miklós Színház művészét, Gulácsi Tamást, a Móricz Zsigmond Színház tagját és Fándly Csabát, a Csiky Gergely Színház művészét jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést.

    „Az, hogy a társulatok tagjai, a kollégák és a színészek mellett működő szakemberek tehetnek javaslatot a legdemokratikusabb módon, és hogy egy-egy társulatnak az összegző véleménye határozza meg, hogy kik kerülnek a nomináltak listájára, megalapozza ennek a díjnak a szakmaiságát„ – mondta Fekete Péter a Kaszás Attila-díj jelöltjeit bemutató online sajtótájékoztatón.

    A kultúráért felelős államtitkár ezt követően kihirdette, hogy idén Rusznák Andrást, a Radnóti Miklós Színház művészét, Gulácsi Tamást, a Móricz Zsigmond Színház tagját és Fándly Csabát, a Csiky Gergely Színház művészét jelölték az elismerésre.

    Fándly Csaba a folyamat lebonyolítását támogató Magyar Alkotóművészetért Nonprofit Kft. (Mank) Facebook-oldalán közzétett videóban arról beszélt, hogy Kaszás Attilát személyesen nem ismerte, de nimbusza az időn át is tanítómesterré teszi őt.

    „Az, hogy a jelöltek maguk fölé emeltek, nagyon jólesik, az pedig, hogy a saját társulatom olyan embernek gondol, aki tesz a közösségért, amiben dolgozik, felemelő érzés. Hajtóanyag ez a díj. Ha fogytán van bennem az alkotóerő vagy a munkatűrés, és arra gondolok, hogy ott lehetek a díj jelöltjei között, akkor rögtön arra a szintre kerül a lelkem, amiben hatásos tudok lenni” – mondta a Csiky Gergely Színház művésze.

    Gulácsi Tamás arról beszélt, hogy Kaszás Attilában hatalmas tűz és szenvedély lobogott, mégis volt benne kedvesség és szeretet is. „Fiatalon egyből ilyen akartam lenni„ – hangsúlyozta a Móricz Zsigmond Színház tagja.

    „Azért örülök nagyon ennek a jelölésnek, mert egyrészt a díjnak a mondanivalója és az üzenete rendkívül megtisztelő, másrészt a díj névadója, Kaszás Attila olyan emblematikus karaktere a magyar színjátszásnak, olyan elemi erővel létezett a színpadon, hogy mind a szakmabelieket mind a közönséget lenyűgözte a személyisége” – emlékeztetett Rusznák András, a Radnóti Miklós Színház művésze.

    Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára felidézte: a díj már alapításánál fogva különleges, hiszen egy önkormányzat és egy szakmai civil szervezet közösen hozta létre, amelyekhez csatlakozott később társként egy bank is, majd 2013-tól az MMA, később pedig az állam is támogatni kezdte a díjat a Mankon keresztül. „Ilyen módon kialakul egy klasszikus polgári együttműködési rendszer a díj gondozásával kapcsolatban„ – tette hozzá a főtitkár.  

    Pokorni Zoltán a videóban arról beszélt, hogy nagyon büszke a Kaszás Attila-díjra: „Kezdetben egyértelműen a Kaszás Attila iránti szeretet és a halála miatti megrendülés mozgatta a díjat, ez vitt bele energiát és erőt, és ma már azt gondolom, hogy elértünk oda, ahova el akartunk érni az alapításkor, hogy a díjazottak névsora olyan tekintélyes, olyan rangos, hogy ez adja meg a súlyát, a jelentőségét ennek a díjnak” – fűzte hozzá a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere.

    A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

    Az elismerés jelentős anyagi megbecsüléssel is jár: az Emberi Erőforrások Minisztériuma díja bruttó 800 ezer forint, és jelentős pénzjutalomban részesíti a díjazottat a Raiffeisen Bank is, amely a kezdetektől támogatja a Kaszás Attila-díjat.

    A szavazatokat a Kaszasattiladij.hu oldalon várják augusztus 20-án éjfélig. A Mank tájékoztatása szerint a díj átadásának időpontja és helyszíne szervezés alatt áll.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram