1927. december 31-én, 95 éve született Ruttkai Éva Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház vezető művésze. Az alábbi összeállítással rá emlékezünk.

Ruttkai Éva pályájáról:

A Russ Éva néven anyakönyvezett kislány, aki alig háromévesen szerepelt először színpadon, Lakner Artúr gyermekszínházában. Művésznevét Lakner bácsitól kapta, a színészmesterségre Makay Margit tanította. Gyermekszínészként kezdte pályáját Lakner bácsi gyermekszínházában, és haláláig a színháznak élt. Színpadon, filmen, televízióban játszotta a magyar- és a világirodalom nagy női szerepeit; énekelt, táncolt, ha kellett. Egyike volt a legszínesebb, legsokoldalúbb magyar színésznőknek. Klasszikus és modern, hazai és külföldi tragédiákban és vígjátékokban, szinte minden műfajban kiváló teljesítményt nyújtott. Fiatalon távozott, de kedves alakját megidézzük néhány remek alakításával.

1945-ben a Zeneakadémián lépett fel szavalatával, itt látta meg és szerződtette azonnal Jób Dániel, a Vígszínház akkori igazgatója. Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepében debütált, a beteg Tolnay Klári helyett beugorva. 1948-ban a Nemzeti Színház társulatához szerződött, itt klasszikus darabok sorában mutathatta meg tehetségét. Ekkor szerettek egymásba, majd házasodtak össze a kor ünnepelt színészével, Gábor Miklóssal, 1953-ban született meg Júlia lányuk.

A házasságnak a Latinovits Zoltánhoz fűződő legendás szerelem vetett véget, amely 1960-ban Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának miskolci bemutatóján kezdődött. 1951-ben visszatért a Vígszínházhoz, az akkori Magyar Néphadsereg Színházához, s haláláig a társulat tagja maradt. Egyéniségének bája, művészetének varázsa az egyik legnépszerűbb hazai színésznővé emelte.

A korabeli kritikák tanúsága és a közönség emlékezete szerint A néma levente Ziliája, A Háború és Béke Natasája, a Szent Johanna és a Rómeó és Júlia címszerepe (oldalán a halhatatlan kedvessel, Latinovits Zoltánnal) ugyanolyan feledhetetlen volt, mint a Vízkeresztben, a Makrancos hölgyben, vagy a Sirályban nyújtott alakítása. Emlékezetes maradt játéka – már nagybetegen – Dürrenmatt Öreg hölgyének címszerepében is.

Több mint félszáz filmet forgatott, temperamentumával, humorával, könnyed játékával a Budapesti tavasz, az Egy pikoló világos, a Butaságom története, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, az Utazás a koponyám körül, a Szindbád, a Felelet, s legutoljára az Idő van című filmek sikerének egyaránt részese volt. Ruttkai Éva 1986. szeptember 27-én hunyt el Budapesten. Művészetét számos díjjal ismerték el, amelyek közül a legrangosabbat, a Kossuth-díjat 1960-ban kapta meg. 1994-ben megkezdte működését a nevét viselő színház, amely 2006 nyarán a Teréz körúton lelt végleges otthonra. 1987 óta minden év decemberében a Vígszínházban átadják a Gábor Júlia alapította Ruttkai Éva Emlékdíjat annak a művésznek, akit a társulat titkos szavazással erre méltónak talál.

Ruttkai Éváról saját szavaival:

Első szerep: „Első szerepem ennyi volt: Parancsolj, tündérkirálynőm!  Ezt nagyon meghatározónak érzem. Gyerek voltam, kétéves voltam és a színpadon azt mondtam: parancsolj, tündérkirálynőm! És én akkor ott maradtam.”

Vérbeli színésznő: Hogy milyennek látom önmagamat? Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta, csupán vérbeli színésznő vagyok, aki ilyenné és olyanná is formálható, alakítható a színpadon.

Cél: Én feladatomul tűztem ki önmagam elé, hogy közel kell kerülni az emberekhez, mert ez táplálja igazán a színészt is, s a színházat is. A közönségnek vissza kell adni azt a hitét, hogy higgyen a színészben. Én úgy érzem, nekem ez a kapcsolat nagyon fontos. Ez számomra azt jelenti, hogy minden ízében „élő” színész vagyok.

A színész öröme: Mit gondol, annak a millió háziasszonynak, aki bevásárol, előkészít, főz, mosogat, csak azért, hogy tíz perc alatt elpusztítsák, amit alkotott, mit gondol, ezeknek nincsen semmi örömük? Nos, a színész öröme is ilyenfajta. Adni valamit az embereknek, ha még oly mulandó is az, amitől jobban érzik magukat. Amitől talán teljesebbek lesznek.

Karácsony: Egy színházi előadás például olyan kell legyen, mint a karácsony. Hogy a gyerekek elhiggyék, hogy az a vörösköpenyes ember valóban a Mikulás. Ha tehát az együttesben nem készül valaki olyan alaposan, mint én, akkor dühös vagyok.

Szenvedés: „Nem szeretek szenvedni. És nem igaz, hogy a szenvedés gazdagítja a színészi ábrázolást. A magánélet szenvedését amúgy sem lehet a színpadra transzponálni. Duseről azt mesélik, hogy valaki meglepte az öltözőben egy órával az előadás előtt, amint a földön térdepel és hangosan zokog. Mi történt? A fölösleges fájdalmat ki kell adnom magamból, mert azt nem bírja el a színpad – felelte. Nos én valóban szélsőséges vagyok, hol harsányan jókedvű, hol a végletekig letört. De csak akkor vagyok meggyőző a színpadon, ha nem magamat játszom, hanem mássá alakulok át. Hiszen ez a színészet lényege.”

Gazdagság: A lélekábrázolás gazdagsága izgat, de ezt én nem nevezem modernségnek. Hiszen a remekművek már évszázadokkal ezelőtt olyan nagyszerűen érthetetlenek voltak, hogy Beckett sem ér a nyomukba! Én ahányszor Shakespeare-t játszom, látom, vagy olvasom, mindig az jut az eszembe, hogy az istenbe tudta már mindezt akkor az emberekről? És hogy jövök én ahhoz, hogy ehhez hozzátegyek valamit? Amikor olyan teljes, hogy minden kiegészítés csak ronthat. Csehov vagy Shakespeare szerintem nem azért tudtak olyan sokat az emberről, mert annyira okosak, műveltek, széleslátókörűek voltak, vagy mert megelőzték a korukat, hanem mert zsenik. És a zsenialitás csodája nem korhoz kötött. Hiszen egy-egy görög szobor tökéletessége láttán azt érzi az ember, hogy a korok – nála felejtenek…

Kor: Sosem titkoltam a koromat. Enyhén szólva ezt a titkolózást csacsiságnak tartom. Az ember végső soron a legnagyobb csatát önmagával vívja, tehát ostobaság önmagamat becsapni. Amúgy is olyan nehéz, olyan nagyon nehéz az életünk minden pillanatában szembenézni önmagunkkal. Önmagunkat továbbvinni, önmagunkat életben tartani. Elszámolni önmagunkkal: ez szünet nélküli gyötrelem. Azt hiszem, soha nem törődtem a korommal, törődnek vele mások s ez engem tulajdonképpen bosszant. Miért azzal foglalkoznak, hány éves vagyok? Miért nem a jelenséget látják, vagy azt a valamit, amit létrehoztam? Miért próbálják mindezt leszűkíteni az életkoromra?”

Szolgálat: A színháznak nem is dolga: szolgálata jobbá tenni az embereket. Utálni a hazugságot. Harcolni ellene. A rossz gondolatokkal, hazugul élő emberek rengeteg kárt tudnak tenni a világon. Még akaratlanul is, még annak is, akit szeretnek. Elképzelik, hogy milyennek kell lenni mondjuk a jó gyereknek vagy az igazi férjnek vagy a példás beosztottnak. És végül hamis útra kényszerítik a hozzájuk tartozókat. Én azért is vagyok színésznő, hogy mindig önmagam lehessek.

Latinovits: Odakapom a fejem, ránézek – és akkor itt megállt a próba, mert én egész egyszerűen nem tudtam folytatni. Mert a saját szemem nézett vissza rám.  Este eljátszottuk az előadást s olyan intenzív volt a játék, hogy az előadás végén, amikor Némethy Feri összeadott minket, én azt tökéletesen elhittem. Utána Latinovits Zoltán írt nekem pár sort, hogy köszönöm, hogy látszhattam maga mellett. Én akkor gyorsan válaszoltam neki, hogy maga nem látszott, maga élt a színpadon, és én erre büszkébb vagyok.  Másnap olyan hosszú szerelmes levelet kaptam tőle, s ettől igen zavarban voltam, úgy gondoltam, hogy ez nem is nekem szól, hanem Ruttkai Évának, s őszintén szólva nemigen hittem. De az egész olyan varázslatos volt, valami ősállapot, aminek nincs neve. (…) Én magamat nem látom tisztán s nem mondhatok véleményt kettőnkről, a kapcsolatunkról. Én éltem ezt a szerelmet és nem méricskéltem. […] Én őbenne és ő énbennem igazi társra talált. Ezért nem tudtunk elszakadni egymástól. Elszakíthatatlan volt a mi szenvedélyes nagy szövetségünk. A létezésünkkel segítettük egymást. Zoli nekem a zászlóm volt és a védelmezőm.

Mesterség: Mesterségünkkel épp az a baj, hogy nincsen elegendő becsülete a szaktudásnak. Pedig a színházra szükség van, annál nagyobb szükség, mennél több a gép az ember életében. Végül a művészet fogja megőrizni a kézi munka becsületét.

Szeretet: A szeretet azt jelenti, hogy figyelsz valamire, akarsz valamit. Megpróbálsz valamit hozzáadni a világhoz. A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni.”

Forrás: Színház.net, Színház.org, WMN, Szigethy Gábor: Ruttkai, http://kataliszt.blogspot.com