Galambos ErzsiBalázsovits LajosLovas RoziBata ÉvaWunderlich József
  • facebook
  • instagram
  • 2021. december 7., kedd
    banner_bigBanner3

    “Sallangoktól mentes jelenlét” – Interjú Kovács Emesévelű

    2021. október 8., péntek 06:06

    Emese 29 éves, az L1 Egyesület tagja. Névjegyén foglalkozásként „táncos” szerepel. Ezen kívül a „Ziggurat Project” nevű összművészeti kollektíva is látható rajta, ahol a 11 tag között – az L1 Egyesülethez hasonlóan – található táncművész, képzőművész, színész, zenész, művészeti menedzser és drámapedagógus is. „Olyasmi, mint az L1 Egyesület, csak fiatalabb és kisebb.”

    Fotó: Molnár Csaba

    – Hogyan kerültél kapcsolatba az L1 Egyesülettel?

    – Az L1 Egyesületnek 2017 óta vagyok a tagja, előtte én is rezidens voltam. Amikor Budapestre kerültem 2010-ben, szinte minden elérhető kortárstánc előadást megnéztem. Elmentem az L1danceFestre is, ahol, emlékszem, néhány előadást látva sokkolódtam, mert teljesen új esztétikát láttam a megszokotthoz képest, de utána minden évben visszalátogattam a fesztiválra. Később Ladjánszki Márta előadására, a „Széki Luca 2” felújító próbáira kerestek táncosokat. Makra Viktória kollégám – az eredeti szereposztás előadója – ajánlott Mártának. Berger Gyulától már tanultam korábban, a Zéró Balettel is dolgoztam, Gyuszi pedig Márta régi alkotótársa, könnyű volt kapcsolatot keresni. 2016 körül kérdezett rá Márta, hogy rezidensként érdekelne-e engem az L1-hez való kapcsolódás, én pedig örültem a lehetőségnek. Márta mentorként egy szólómat kísérte végig, ami az „ez a dolog itt komplex (de eladható)” volt. De akkoriban dolgoztam a vizsgaelőadásomon is, mert ebben az évben már a brnoi Janáček Academy of Performing Arts végzőse voltam. 

    – Miért érdemes rezidenssé válni?

    – Egy, a tánc felől érkező rezindensnek a legnagyobb segítséget talán a mentorálás jelenti. Márta sokéves tapasztalattal tud rátekinteni a készülő munkákra, és objektív távolságból ad szakmai visszajelzéseket, tanácsokat, nem végzi el helyettünk a rendezői/koreográfusi feladatokat, illetve a saját alkotói elképzeléseit sem nyomja rá a mentorált munkájára, hanem az önálló, sajátnyelvű kibontakozást segíti. Az L1 Egyesület arra is figyel, hogy külföldi fesztiválokra utazzanak a rezidensek, és minél szélesebb palettáról lássanak előadásokat, miközben nemzetközi kapcsolatokat építenek. Van, hogy Márta összeköt minket egy-egy hasonló érdeklődésű emberrel, amiből akár közös munka is születik. Bekapcsol egy körforgásba.

    – Rezidensból automatikusan válhat valaki L1-taggá? Miért jó tagnak lenni?

    – A rezidens-év elteltével Márta megkérdezi, szeretnénk-e folytatni a közös munkát, és általában mindkét fél érzi, hogy gyümölcsöző volt-e az addigi együttműködés. Az egyesület tagjaként egyre több megmutatkozási lehetőség is kínálkozik az egyesület szervezte programokon, vagy az egyesület kiterjedt kapcsolati rendszerén keresztül. Hatékony segítség ez a háló, ami szakmai együttműködéseket, barátságokat, ötleteket, lehetőségeket generál. Az L1-ben mindeközben a szabadságunkat is megőrizzük, járjuk a saját utunkat. Az egyesület minden rezidenst és tagot segít, de senkit sem köt gúzsba.

    – Melyik volt az első olyan társulatféle, amelyben táncosként voltál tag? 

    – A Ziggurat Projecttel már 2015-ben volt egy estünk, a „Maradék”, ahol rövidebb performanszokat adtunk elő, melyekben mindenki kapott lehetőséget. A társulat létszáma szinte magától növekedett… Nekem például szükségem volt egy videósra, így kerestem meg Szabó Kristófot (KristofLAB), aki vetítést készített az akcióhoz. Ő szintén tag lett és később már ő kérte tőlünk, táncosoktól, hogy performansszal színesítsük a kiállítása megnyitóját. De van olyan happening is, az „Our Home Place”, amit ő álmodott meg velünk, táncosokkal. Szokásunkká vált, hogy egymást támogatjuk, „használjuk”.

    – Hol kezdted a tanulmányaidat? 

    – Békéscsabán tanultam jazzt, art jazzt, hiphopot, néptáncot és balettot, szinte mindent kipróbáltam, ami elérhető volt. Ott alkottam az első kis koreográfiáimat is. A professzionális tanulmányaim viszont a Budapest Kortárstánc Főiskolán kezdődtek, ahol elsősorban a különböző kortárs technikákkal, megközelítésekkel ismerkedtem meg, de tanultunk kontaktot, Grahamet, Cunninghamet, néptáncot, balettot is.

    – A táncos és koreográfusi munka a Te esetedben is összefonódik? 

    – Egyre több az olyan koreográfus, aki az alkotási folyamatban komolyan számít a táncosokra is, az ő ötleteikből, improvizációjukból is építkezik. Előfordul, hogy ha a táncosok megérzik az alkotás ízét, előbb-utóbb kedvet kapnak ahhoz, hogy saját ötleteiket is előadássá fejlesszék, és mire észreveszik, már koreográfusi ambíciókkal is rendelkeznek. Én is így jártam. Ez nem törvényszerű, de a kortárstáncban majdnem mindenki egy kicsit alkotó is.  

    Fotó: Molnár Csaba

    – Milyen családi példa volt előtted? 

    – Első generációs művész vagyok a családban, de a szüleim támogatták az ebbéli ambícióimat. Anyukám matematikát, informatikát, fizikát tanított, apukámnak volt fényképész korszaka, később a vasútnál dolgozott. Nem kellett lázadnom az akaratuk ellen, igyekeztek megérteni, mi is ez a kortárstánc, sőt, apukám Békéscsabáról gyakran felutazott Pestre az előadásaimra. Ő sem mindig tudja megfogalmazni, miért tetszik neki egy-egy alkotás, de a táncra hatványozottan igaz, hogy a szavak nem igazán alkalmasak visszaadni azt, amit látunk, átélünk. 

    – A kortárstánc annyira más, mint a hagyományos táncok, hogy nekem mindig töprengenem kell azon, hogyan hívjak meg valakit egy ilyen előadásra. Te hogyan oldod meg? 

    – Ha olyan ismerősnek ajánlok kortárstáncot, aki nem mozog otthonosan ebben a világban, mindig azt kérem, próbálja elengedni a megértés iránti vágyát, mert egyáltalán nem biztos, hogy lineáris, elmesélhető cselekményt fog látni. Hagyatkozzon inkább az érzéseire (a fizikaiakra is), engedje át magát a hangulatnak, figyeljen az apró részletekre, és inkább ezt fogalmazza meg, amikor szavakba próbálja önteni az élményt. Tapasztaljon inkább, mint megfejtsen.

    – Most milyen premierre készülsz? Mi a legközelebbi saját feladat? 

    – Egyre közeledik az „intosomnia” című darabom bemutatója, ennek is Márta a mentora, de az NKA Imre Zoltán Program segítsége is kell hozzá. Ez a cím egy angol szóösszetétel, az ébrenlét és alvás közötti állapotot fejezi ki. Az álmokkal, alvással történő munkát Anna Nowicka koreográfus workshopja is inspirálta. A cím egyébként egy hongkongi fotós lány, Tze Long könyvének a címe, az előadást ez a kötet indította el bennem, és a Godot Laborban fog megvalósulni szeptemberben. Szabó Kristóf és Terjéki Levente segít fényinstallációval, Munkácsi Ádám szerzi a zenéjét és Szirtes Krisztinával táncoljuk. És ott a másik nagy munkánk, a Bakelit „Umarmung”, amelynek már túl vagyunk a bemutatóján. 

    – Ez az előadás a „Táncest sorozat – meztelen nézőkkel” című eladássorozat legújabb darabja. Hogyan kerültél be az előadásba?

    – Az Umarmungba jelentkezni is lehetett, tavaly nyáron volt egy kutató fázisa ennek a munkának, amire kíváncsi voltam. A végén kérdezte Márta, ki az, aki szeretné folytatni, így kerültem a végső előadásba. Hiszek a lecsupaszított előadói testben, ami a külső rétegektől megfosztva többlet jelentéseket hordoz. A meztelenségnek intenzív közvetítő ereje lehet, és az, hogy a nézők is ruhátlanok, lebontja a néző-előadó hierarchiát. Az ezzel való munkát segíti az is, hogy Márta egy letisztult, minden manírtól, sallangoktól mentes jelenlétet hoz ki a táncosokból.

    – Meg mered rá hívni az ismerőseidet?

    – Egy munkabemutatóra már hívtam kollégákat, de mivel ők szakmabelinek számítanak, ez még nem jelentett nagy kihívást. Több olyan embert fogok invitálni, akikben érzem a nyitottságot erre, aztán meglátjuk. Ez a darab a nézőt is meglehetősen nagy kihívás elé állítja.

    – Mi az oka annak, hogy a kortárstánc előadások zöme külföldi címet kap, sőt, még olyan szójáték is akad közöttük, amelynek megfejtéséhez nem csak a nyelvet kell ismerni, de egy kis fantázia is szükséges?

    – Jogos a kérdés. Mivel sokat játszunk külföldön, sokkal egyszerűbb eleve angol címet adni, mint egy magyar címet fordítgatni különböző nyelvekre. Egy szellemes magyar címet talán le se lehetne fordítani. A tánc nyelve eleve nemzetközi, miért ne lehetne a címe is az?!

    – Az Umarmungban a nézőknek is lehetősége nyílik bekapcsolódni az előadásba. Más előadásról is tudsz, amiben ilyen aktivitást vártok?

    – Jógaoktatói képzést is végeztem, női jógával foglalkozom, ami a női szervekre, a női ciklikusságra koncentrál. A kollektívánkon belül jógaórákat is tartunk egymásnak, és most egy olyan előadást tervezünk a jóga és a tánc ötvözésével, amiben a nézőket is megmozgatjuk majd. Egy Hamburgban készülő előadásnak is része vagyok, egyelőre online formában folynak a próbák, és júniusban utazom oda. Ez úgy történik, hogy küldik nekem a zenei anyagokat, arra koreografálok. Ott meg a zenészeket próbálom majd mozgásra ösztönözni. Nagyon szeretek csapatban dolgozni, ha alkotok, akkor sem vagyok autoriter vezető, nem szeretem a tekintélyuralmat.  

    Fotó: Molnár Csaba

    – Ha egy kicsit magadat kellene elemezned, melyek a jó és rossz tulajdonságaid? 

    – Nyitott vagyok, elfogadó és alkalmazkodóképes. Szélsőséges dolgokkal is empatikus tudok lenni. Viszont olykor könnyen elbizonytalanodok, gyakran adok túl sokat külső visszajelzésekre, akkor is, amikor ragaszkodnom kellene az elképzelésemhez. Úgy nem megy, hogy meghallgatom ennek is a véleményét, meg annak is, és azon töprengek, kinek mennyire van igaza.

    – Vannak példaképeid?

    – Két olyan ember van a személyes ismerőseim között, akikre felnézek, akiket mentornak tekintek. Egyik a Márta, a másik pedig Batarita. Utóbbi a butoh-val, ezzel a japán eredetű táncirányzattal ismertetett meg, és az emögött húzódó filozófiának is alapos ismerője. A butoh megtanít arra, hogy háttérbe szorítsd az egódat, és közvetítő csatornaként tekints a testedre. Mindketten erős és hiteles személyiségek, alkotók, akik beleállnak dolgokba, és azok mellett kitartanak.

    Szerző: – odorik –

    L1-est(ek) IZP módra2021. Október 12 – 13. 18.30 – részletes program itt.

    www.L1.hu

    Mi az ún. Imre Zoltán Program?

    2017 elején került először kiírásra az NKA Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumának első felhívása kifejezetten pályakezdő táncművészek, előadóművészek, alkotók számára. A program célja lehetőséget biztosítani az ifjú művészeknek a bemutatkozáshoz és segíteni a pályakezdésüket.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka