Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 10., péntek
    banner_bigBanner4

    San Sebastian-ban debütál Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmje

    2023. augusztus 16., szerda 06:15

    2024-ben kerülhet a magyar mozikba Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmje, a Sünvadászat, amelyet beválogattak a rangos San Sebastian Filmfesztivál szakmai programjába, így először a nemzetközi szakmai zsűri láthat részleteket belőle – tájékoztatott a film forgalmazója.

    Mint felidézik, a spanyol filmfesztivált idén 71. alkalommal rendezik meg a baszk városban. Európa egyik legrégebbi filmes mustrájának szakmai programjában, szeptember 25. és 27. között Schwechtje Mihály, valamint a Sünvadászat vezető producere, Petrovits Genovéva lehetőséget kapnak, hogy négy másik, befejezés előtt álló film alkotói mellett szakmai közönségnek mutassák be a készülőben lévő anyagot a WIP Europa (Work In Progress Europa) szekcióban.

    Az alkotók német, spanyol, holland, török produkciókkal versenyezve tízezer eurós pénzdíjat és utómunka-támogatást nyerhetnek, valamint további partnereket és nemzetközi forgalmazót találhatnak

    – áll a közleményben.

    A Remélem legközelebb sikerül meghalnod:-) rendezőjének második nagyjátékfilmje egy fordulatokban gazdag nap eseményein keresztül beszél a felelősségvállalásról, a gyereknevelésről, valamint a karrier-család-gyerek hármas huszonegyedik századi nehézségeiről. A korábban A bébiszitter munkacímen futott film főszereplője Mari Dorottya, mellette kiemelt szerepet kaptak a rendező gyermekei, Schwechtje Matild és Schwechtje Jónás, valamint Polgár Csaba és Jakab Juli – olvasható a közleményben.

    A munkálatokban Mártonffy Zoltán producerként, Hajdu Szabolcs executive producerként vesz részt, a fejlesztést a Kreatív Európa MEDIA programja támogatta, a forgatáshoz szükséges forrást pedig a Cinesuper és a Kino Alfa biztosította.

    A Mozinet közleményében kiemeli, hogy a film utómunkájához a teljes finanszírozás még nem biztosított, a producerek további partnerek bevonásán dolgoznak. A Sünvadászat 2024-ben kerülhet a magyar mozikba a Mozinet forgalmazásában.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram