Az alábbiakban Sándor Iván József Attila-díjas (1985), Márai Sándor-díjas (2000) és Kossuth-díjas (2005) író, kritikus, esszéista sorait közöljük, amely a mai Pesti Hírlapban is megjelent.

1956 október huszonkettedikén két és fél éve vagyok a Műegyetem Jövő Mérnöke című lapjának a szerkesztője pályakezdő íróként. Nehéz időkön vagyok túl – letartóztatás, fegyencbarak.

Már tizenkilencedikén érkeznek a telefonüzenetek a szegedi egyetemről, az Írószövetségből, a Petőfi Körből. Lapzárta huszonkettedikén, tizennégy órakor. Áttördelem a lapot az újabb hírek alapján a Blaha Lujza -téri egykori Szikra nyomda második emeleti szedőtermében. Tizenhét órakor telefonüzenetet kapok a Műegyetem izzó hangulatú gyűléséről, a laptudósítójától a negyedéves Szabó Ivántól (az Antal-kormány későbbi minisztere).

Húsz órakor felszól a porta államvédelmi őrsége: háromtagú küldöttség érkezett a Műegyetemről, egy főt engedhetnek fel, ha vállalom ért a felelőséget.

Nemcsik Bandi, a lap munkatársa negyedéves vegyészhallgató. Átadja a nagygyűlés határozatát, a híres tizenkét pontot.

– Iván – mondja –, az a határozat, hogy ezt ki kell nyomtatni a Jövő Mérnökében.

Elolvasom, a szedőterem vezetőjéhez lépek.

– Ezt még ki kell szedetni…

Olvassa.

– Csak nem képzeli, hogy erre én engedélyt adhatok! – int fejével az államvédelmis felé.

–Vállaltam, ki kell nyomtatni…

– Ha talál egy gépszedőt, aki vállalja…

A harmadik aztán vállalja. Diktálom ólomba a határozatot. Áttördelem a lapot, elhelyezem az első oldalon. Tíz órakor aláírom a kiszedett oldalakat. Éjfélkor indulnak a nyomdagépek.

Reggel nyolc órakor megérkezik a Jövő Mérnöke többezer példányban az egyetemre. Szétosztják az udvaron összegyűlt hatalmas tömegben. Küldöttségek indulnak-érkeznek.

Nem engedélyezik a felvonulást a Bem-térre! Engedélyezik! Némán indulunk nyolcasával összefogódzva. Hatalmas a menet, egyre nő.

Annyi év után most látom magam előtt újra Nemcsik Bandi tekintetét. A pontokat kiszedő nyomdász tekintetét. A felvonulók tekintetét.

A históriai körülmények, a célok ma mások. De látom magam előtt a SZFE a Műegyetem rakparton gyülekező és némán elinduló diákjainak, tanárainak a tekintetét.

Látom az elszántságukat.

Biztosítékként arra, hogy ebben a kis országban egyszer majd ne kelljen tüntetve felvonulni a jogokért, a demokráciáért a szabad gondolatért.

Sándor Iván