Sardar Tagirovsky: „A háború nem a fegyverekkel kezdődik, hanem azzal, hogyan szólunk egymáshoz”
2022. május 17., kedd 10:56
Sardar Tagirovsky rendezőt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészeti tanácsának tagját a Színház folyóiratban kérdezte Proics Lilla háborúról, szakmáról és arról, mi az, amin meglátása szerint változtatni kéne.
Forrás: Színház 2022.05.17 – 15,16,17,18. oldal
A lap megvásárolható a nagyobb újságárusoknál és néhány kiemelt könyvesboltban az ország egész területén.
Részletes tartalomjegyzékért kattints IDE.
A kérdésre, hogyan érinti a háború, Sardar Tagirovsky elmondta: „Szeretteim vannak mindkét oldalon. Régen gyakran ingáztunk, és sokáig éltem Kijevben. A felmenőim szerint orosz, ukrán, tatár és volgai bolgár vagyok. (…) Egyébként gyerekkoromban nem volt téma a sokféle kultúra – alapvetés volt. (…)
A háború nem a fegyverekkel kezdődik, hanem azzal, hogy hogyan szólunk egymáshoz. A gyerekkori pillanataim alapján nem volt realitása, hogy egyszer csak ne kezdődjön el a háború.”
Arról szólva, mit gondol, egy háborúban milyen felelőssége van egy alkotónak, úgy vélekedett:
„A szókimondó előadásokat azok nézik meg, akik egyébként is egyetértenek azzal, ami mögöttük van. Az áthallásos dolgok azonban akár azokhoz is eljuthatnak, akik nem feltétlenül azonosulnak velük. De ez alkotóként kevésbé elhatározás, mint inkább alkat kérdése.”
A rendezőt arról is faggatták, szerinte van-e olyan helyzet, amikor alkotóként felelőssége nem csak a rendezéseiden keresztül megszólalni: „Ehhez a kérdéshez úgy tudok viszonyulni, hogy felélesztettem az ingyenes, kollektív tréningjeimet.
Ezek lehetőségek közösségi találkozásokra – mert amire az értelmezésem szerint rákérdezel, az éppen ezeknek a találkozásoknak a végzetes hiánya.
Ez nem pszichoterápia, és nem is kell, hogy színházi előadás szülessen belőle, hanem lehetőség a kommunikációra, amitől hirtelen lekerül egy nagyobb teher az emberről. Ha körbemegy egy spontán elindított mozdulat, már fél óra után egész jól megértjük egymást vadidegen emberekkel. Eltűnnek a közéleti oldalak, és rá lehet érezni, hogy az emberek nem arra születtek, hogy gyűlöljék egymást. Ugyanez történt az ukrajnai háború kezdetekor is, amikor civil önkéntesek összegyűltek tevőlegesen segíteni a menekülteket a pályaudvarokon.”
Sardar Tagirvosky arról is beszélt, Oroszországban lehetett-e érezni, hogy van valami a levegőben, egyáltalán észre kellett volna-e venni, mi készülődik: „Nem tudom. Saját tapasztalataim vannak. Annak idején (2011-ben, Dörner György igazgatói kinevezésekor – a szerk.) az Új Színház előtti tüntetést egy kollégámmal szerveztük meg. Nekem fontos volt, hogy antiszemita szellemiség ne kerülhessen be a kulturális közegbe. Aztán az ott kialakult huzavona miatt, hogy ki léphet fel és ki nem, ki is ábrándultam. Az SZFE-n történtek kapcsán pedig felháborítottak az ideológiai alapon általánosító kijelentések, amelyekkel az egyetemistákat illették. Bár nem lehet hozzászokni például a migránsok gyalázásához sem, én, a migráns újabban szintet is léptem: már nemcsak muszlim eredetű migráns vagyok, hanem orosz-ukrán is. (…)
Nálunk is diktatúra van, bár más szinten tart, mint Oroszországban. Nálunk egyelőre attól van diktatúra, hogy az emberek szívében már elfér a gyűlölet.”
A rendező szerint: „Amikor már látszanak a koncentrációs lágerek kontúrjai, muszáj megszólalni. (…) Sokan azért vannak csöndben, mert ugyan felismerik a bajt, de valahogy élni kell… Pár évvel ezelőtt én is kaptam egy jó tanácsot, hogy mit hogyan csináljak, különben ne csodálkozzak azon, ha a pályázatok, amelyekben ott lesz a nevem, nem kapnak pénzt. Vagyis azok, akik velem akarnak dolgozni, nem jutnak forráshoz. (…) Nem a saját pozícióm érdekel, hanem másoké. Ha a sajátom érdekelne, akkor most nagyon jó dolgom lehetne. De ez sosem motivált. (…)
Nem hat meg, ha felkínálnak egy szakmai pozíciót vagy egy tanári státuszt. Ezeket csak szakmai alapon érdemelhetem ki, különben nem fogok tudni dolgozni. Akkor inkább elmegyek Barcelonába kávét főzni. Én nem ideológiákkal akarok egyetérteni vagy vitázni, hanem ügyek mellett kiállni. És hiába véreztetett ki az SZFE melletti kiállásom, amit előre tudtam, hogy így lesz, muszáj volt megtennem.
Sok erőt adtak akkor a fiatalok. Most pedig sok erőt adnak azok, akik segítenek a menekülteknek, és nem csak fotelpolitizálnak. (…) Hiszek abban, hogy nemcsak félelmeken múlik az élet, hanem célokon is” – magyarázta Sardar Tagirovsky.
A teljes interjú a Színház folyóiratban olvasható „Most kell valaminek történnie” címmel.
Szívből ajánljuk elolvasásra.
Színház 2022.05.17 – 15,16,17,18. oldal
A lap megvásárolható a nagyobb újságárusoknál és néhány kiemelt könyvesboltban az ország egész területén.
Részletes tartalomjegyzékért kattints IDE.