Sarkadi Bence a világot járja marionettjeivel. Ritkán lehet vele hazai eseményeken, fesztiválokon találkozni – az idei nyár azonban ebből a szempontból is különleges. A bábművészt a Kultúra.hu kérdezte.

A teljes interjú itt olvasható.

„2004-ben fejeztem be a Budapest Bábszínházban a bábszínészképző stúdiót. Akkor már négy-öt éve foglalkoztam marionettel. Volt néhány bábom, néhány etűdöm, és egy volt iskolatársam meghívott Görögországba, hogy egy amatőr bábtársulatnak segítsek a marionettjátékban. Kimentem Thesszalonikibe, dolgoztam velük két-három hétig, és miután vége lett ennek a munkának, még maradtam. Megtetszett az a világ, és arra gondoltam, kipróbálom magam az utcai játékban. Egy napon odajött hozzám valaki, bemutatkozott, és elmondta, hogy fesztiválszervező, van egy fesztiválja a közelben, és feltette a kérdést, nincs-e kedvem ott is játszani. Volt” – mesélte a kezdetekről Sarkadi Bence.

A kérdésre, ő is bejött-e az utcának, kifejtette: „Arra nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy amit addig tanultam, semmit nem ér az utcán. Az egy teljesen más világ, ott a művészi teljesítmény önmagában semmit nem garantál: legalább annyira fontos, hogyan prezentálod magad. Nemrég tartottam a Budapest Bábszínház Abstract Fesztiváljához kapcsolódó konferencián egy előadást, aminek az volt a címe: „A kihasított tér”. Az arról szólt, hogyan kell kihasítani az utcaművésznek az utcából a saját színpadterét, azaz hogyan kell megállítani, megfogni és ott-tartani a közönséget, mert egy-egy utcafesztiválon rengeteg a fellépő,többnyire akrobaták, zsonglőrök, bűvészek, bohócok és zenészek vannak, a bábos mindenhol kuriózumnak számít. Iszonyú nagy a verseny, mert egy sarokkal arrébb már valaki más csinálja a maga műsorát, tehát meg kell küzdeni a nézőkért. Ennek vannak technikái, ezeket meg lehet tanulni, de nem intézményes keretek között, hanem saját tapasztalatokból, vagy úgy, hogy másokat figyelsz munka közben.”

Arról szólva, hogy mennyit kell gyakorolni a bábokkal, kifejtette:

„Csak úgy bábozgatni nem veszem őket elő, mert játszom annyit, hogy nem kell gyakorolnom, ennek ellenére elég gyakran a kezembe kerülnek. Folyamatos átpakolásban vagyok, mert van, ahova a Világjáró marionettek megy, van, ahova a Pados mesék, és van, ahova mindkettő. Aztán van, ahova kocsival, van, ahova repülővel utazom, és a műsor hosszától is függ, hány bábot viszek. Állandó a listakészítés, az ellenőrzés, a logisztika a nyár végéig, amíg tart a fesztiválszezon, aztán októberben egy hónapot tanítok Charleville-ben az egyetemen, és így lesz kerek a szezon”.

A teljes interjú itt olvasható.