Jelenleg az RTL sorozatában (A Király), az Örkény Színházban és a 6színben láthatjuk őt, de rövidesen ott lesz a mozikban (Műanyag égbolt) is, és a Lóvasút rendezvényhelyszínen is belekezd valami újba. Szerepekről, önismeretről, újrakezdésről, színházról és táncról kérdezte a We Love Budapest.

A felvetésre, miszerint amolyan újratervezős fázisban lehet, hiszen nem vetette bele magát azonnal a munkába, Schell Judit elmondta: „Egyfelől elfáradtam, elfásultam, másfelől pedig kíváncsi voltam, hogy külföldön, ami egy számomra ismeretlen terep, és engem sem ismer senki, meg tudok-e állni a lábamon, egyáltalán helyt tudok-e állni.”

A színésznő arról is mesélt, az utazás előtt azt ígérte a színházban, egy év után visszatér, de mire eljött ennek az ideje távol került nemcsak a színházától, magától a színháztól is: „Rájöttem, hogy hiányzik az a fajta lelkesedés, az a tisztán művészi hajtóerő, amit a főiskoláról kikerülve éreztem, meg aztán a Radnótiban, és később meg egyes munkákban. Hogy azt már rég tapasztaltam intenzíven, hogy az kicsit megszűnt bennem. Keresem, hogy ezt hol tudom visszatölteni magamba.”

Jelenleg például az Örkény Színházban futó The Black Riderben, az RTL Zámbó Jimmy-sorozatában, A Királyban, vagy a rövidesen mozikba kerülő, Műanyag égbolt című animációs sci-fiben is látható.

Schell Judit arról is beszélt, az érdeklődése az utóbbi időben a pszichológia felé fordult, jelenleg a 6színben látható, Szeretetkert című előadás, aminek dr. Piczkó Katalin pszichiáter a megálmodója, nem hagyományos színházi munka, sok benne az improvizáció, és a közönség is szerephez jut:

„Kapcsolati helyzeteket és problémákat jelenítünk meg, elsősorban a párkapcsolatokra vonatkozóan. (…) Szituációkkal foglalkozunk, adott helyzetekkel, folyamatokkal, megvizsgálunk egy kapcsolatot a kezdetétől, azt, hogy mely pontjain képes ellaposodni, milyen zsákutcákba futhat bele, és hogyan fest 10-15 évvel később. Sokat improvizálunk, Kati pedig minden jelenetet kielemez a végén. Ezek általában humoros szituációk, mert humorral könnyebb meg szórakoztatóbb elvégezni ezeket a mélyfúrásokat. (…) Ha nem is a pszichológia, de az önismeret mindenképpen az életem része. Kötelességem mostantól, hogy foglalkozzak a múlttal, hogy a transzgenerációs történetek fonalát elvágjam, és ne adjam tovább azokat a gyerekeimnek, meg a rossz mintáimat sem, és amit viszont már továbbadtam, azokról pedig beszéljünk. Ez egy folyamatos fejlődés és törekvés arra, hogy jobbá váljunk. Ez már az életem része, és az is marad.”

Ehhez kapcsolódik egyébként, hogy részben abból, ahogyan a pszichológia és az önismeret az életem részévé vált, Réczei Tamással készítettünk egy előadást a Lóvasút rendezvényhelyszínre. A Kaposvári Egyetemen tanít, önismerettel és a belső gyermek gyógyításával foglalkozik. Ő keresett meg, hogy csináljunk valamit közösen, mert ahogy én kiléptem a Tháliából mint színész és művészeti vezető, ő ugyanerre az útra lépve otthagyta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezői és művészeti vezetői székét. Miért léptük meg, mi volt mögötte a motiváció, a főiskolás éveinkről, arról, hogy mi van most velünk, nagyjából ezekről készítettük a Szerepeink mögött című előadást, ami egyfajta kitárulkozás lesz.

Arról szólva, hogy az újraépítkezés mely fázisánál tart, elárulta: „A mélyén már túl vagyok. Már jövök felfelé. A mélyben Spanyolországban voltam. Ültem a világ egyik legszebb helyén a tengerparton a napsütésben, a hálószobámból a végtelen vizet láttam, és közben arra gondoltam, hogy vége a világnak. De ezen már túl vagyok. Nagyon hálás vagyok, hogy addig ülhettem ott, amíg fel nem bírtam állni.”