gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 27., hétfő
    banner_bigBanner4

    Schell Judit: „Azt éreztem, hogy most a magam sarkára kell állni”

    2024. január 15., hétfő 10:41

    Schell Judit régi vágyát valósította meg, amikor a pandémiás időszak közepén fogta magát, és két kisebbik gyerekével 1 évre Spanyolországba költözött. A színésznő magánéleti válság miatt szánta rá magát a merész lépésre, és végül az anyagiak is szerepet játszottak a hazatérésében. Erről is beszélt Rangos Katalinnal a Heti Libazsír című műsorban.

    – Az élet úgy hozta, hogy egyedül tudtam dönteni arról, mi legyen. Másrészt 25 éve voltam a pályán, és az volt bennem, hogy most egy kis szabadság jó lenne, és valahogy meg kéne állítani ezt a színházi folyamatot – mesélte a Heti Libazsír című műsorban a színésznő, aki úgy érzi, elérte a célját az utazással.

    -Abszolút megérte, lehet, ha ezt itthon csinálom, akkor nem lettem volna ennyire belekényszerítve az ücsörgésbe és a gondolkodásba, mert találok valami más elfoglaltságot – fogalmazott Schell Judit, aki 1 évet töltött a gyerekeivel a mediterrán államban. 

    – 1 évet beszéltem meg a gyerekekkel, a gyerekek apjával és a pénztárcám is kifogyott, úgyhogy vissza kellett jönnöm – magyarázta a színésznő, aki azt mondja, más emberként tért haza. ,,Már nem mentem vissza a Thália Színházhoz, és azt éreztem, hogy most a magam sarkára kell állni és aszerint összerakni magamat, ami nekem fontos.”

    Forrás: Heti Libazsír, Színes Ász

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram