Schell Judit most először beszélt arról, miért költözött ki Spanyolországba, Marbellára a koronavírus-járvány kellős közepén két kisebbik gyermekével. A színésznőt a Nők Lapja kérdezte.
Schell Judit a Nők Lapjának elárulta, egy 12-13 évvel ezelőtti álmát valósította meg: „Most álltak jól a csillagok! Persze sokan féltettek, hogy épp egy világjárvány közepén vágok neki az ismeretlennek (…), de én elég makacs vagyok. Ragaszkodom az álmaimhoz, s ha valamit eltervezek, azt szeretem végigcsinálni. És ma azt gondolom, a lehető legjobban jártam-jártunk, hiszen otthon nagy lezárások, iskolabezárások voltak, és nagyrészt online zajlott az oktatás, itt minden működött, és folyamatosan volt iskola. Ráadásul a gyerekeim nemzetközi csapatban tanultak, (…) azt is tapasztalhatták, milyen csodálatosan sokszínűek az emberek.”
Schell Judit tudatosan gyűjtötte össze az út finanszírozásához elegendő összeget: „Élményeket és nyelvtudást adtam a gyerekeimnek. Nem a műanyag ablakkereteimet nézegetem, hanem a tengert… És az itteni barátaim olyannak fogadtak el, amilyen vagyok. Mindenben segítettek, együtt kirándultunk, sportoltunk, ettünk-ittunk, beszélgettünk, csodálatosan éreztem magam velük.”
Schell Judit arról is beszélt, nagy utat tett meg addig, amíg idáig eljutott: „Nálam azzal kezdődött, hogy rácsodálkoztam: nahát, mindenre van időm! Magamra is, ami otthon – három gyerek meg a színházi munkáim mellett – soha nem adatott meg. (…) A leltár eredményeként jóban maradtam önmagammal. Ráadásul életemben először lehettem egyedül, amit végtelenül élveztem. Csodálatos a szabadság és varázslatos a csönd! Amikor a gyerekeim hazamentek az apukájukhoz húsvétkor, egyedül kirándultam. Sevillába, Granadába, föl a Sierra Nevadába, azaz a forró tengerpartról feljutottam olyan magasságba, ahol hógolyót lehet gyúrni. Mindezt egyetlen nap alatt! (…) Én nagyon szeretek élni, ráadásul most úgy érzem, kiálltam a próbát” – tette hozzá Schell Judit, aki semmit nem készített elő itthon, bár egy dolgot azért tett: felmondott a Thália Színházban.
„Bízom benne, hogy megtalálnak majd a munkák, ahogy eddig is. Nagyon szeretem a szakmámat, a színpadot és a filmeket, de soha nem ragaszkodtam hozzá mániásan. Ezt valószínűleg jól példázza, hogy színésznőként mertem három gyereket szülni, és azt gondolom, nem maradtam le, és most sem fogok lemaradni semmiről. Akik szeretnek és ismernek, értik a gondolkodásmódomat, s persze azt is hallottam sokaktól, hogy „bárcsak lehetnék olyan szabad és vakmerő, mint te…!”. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy mindenkinek csak egyetlen élete van, amivel magunk gazdálkodunk.”