gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 21., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Scherer Péter: „Az embereket segíteni kell, hogy hozzáférhessenek a kultúrához”

    2021. december 26., vasárnap 07:04

    A néhány hete bemutatott Nagykarácsonyban, az első magyar karácsonyi nagyjátékfilmben is szerepet kapott. Nemrég töltötte be hatvanadik életévét, ezen apropókból kereste meg a Jászai Mari-díjas színművészt, Scherer Pétert az ART7.

    A teljes interjú itt olvasható.

    A kérdésre, mennyire foglalkoztatják az évek, Scherer Péter elmondta: „Érdekes, nem gondolkoztam ezen, de tudod, mi jut az eszembe? Konrád György csodás, és nagyon találó idézete, ami valahogy úgy szól, hogy: „az embert kalodába vonja az idő, nem a világtér és a történelem láthatatlan, emberfölötti ideje, nem a gyulladt vagy kialvó eszmélet lüktető ideje, hanem a keltőórában toporzékoló, ébredéstől elalvásig rángató, kicsinyes, hasadozott és csaló hajcsáridő…”. És basszus, tényleg ez van. Nemrég mutattuk be Karinthy Utazás a koponyám körül című művéből készült monodrámát, amelyben úgy nyilatkozik Karinthy, mint a teendőit ráérősen halogató, a jövőről álmodozó ember, akár egy gyermek – aki ha terveit nézi, annyi mindent át akar még élni az életben –, mint aki nem hatvan, hanem hatezer évre rendezkedett be. Valahogy így vagyunk ezzel mi is, nem? Nem gondoljuk, hogy egyszer vége lesz.”

    Arról is beszélt, előfordul-e, hogy olykor visszatekint a lépcsőkre, amelyek idáig vezettek: „A pandémia nagyon sok mindenre rádöbbentett. Amikor a teljes lezárás alatt összeszámoltam, hogy nyolcvanhat előadásom maradt el, az nagyon ijesztő volt. Ilyenkor felteszi magának az ember a kérdést, hogy van-e élet színház nélkül? Nincs. De azért el kell mondanom, hogy az első járványhullám tavaszán, amikor teljes zárás volt, a családommal leköltöztem a Balatonra, ahol a magaságyás és a paradicsompalánta kötötte le a figyelmemet, miközben végignézhettem, hogyan borulnak virágba a fák. Újlipótvárosban ilyet nem látok. Hirtelen elgondolkoztam azon, hogy hova hajtok. Nem arról van szó, hogy megkérdőjelezem a színház értelmét vagy létjogosultságát, hanem saját rohanásom válik kérdésessé. Miért zsúfolok be mindent? Miért vállalok el újra s újra még egyet és még egyet? (…) Mindez már azért enyhült bennem. Mondok egy példát. December kilencedikén és tizenharmadikán mindkét este játszom. Nemrég felhívtak, hogy aznapra vállaljak iskolai előadást is. Persze, gondoltam, menjünk, amíg lehet. Végül mindkettőt visszamondták. És azt gondoltam magamban, nem baj. Érted? Öt éve még úgy reagáltam volna, hogy ezt egyszerűen nem hiszem el…”

    Arról is beszélt, a közönség mindig is fontos volt számára: „23 éves fiatalként – senki nem ismert – a Szkénében játszottam a Mester és Margaritát. Alig lehetett jegyekhez jutni. Nem volt külön közönségszervezés, ezért aki jegyet akart, a Műegyetem központi számán keresztül, viszonylag bonyolult úton szerezhetett. Azon emberek neveit, akik ennek dacára sikeresen betelefonáltak, felírtam egy papírra, és leadtam a pénztárban, hogy tegyék őket a listára. Ők nem a barátaim voltak, de úgy gondoltam, az embereket segíteni kell, hogy hozzáférhessenek a kultúrához. Főleg, ha az a mi előadásunk.”

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram