gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 21., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Scherer Péter: „Én mindennél jobban színész szerettem volna lenni”

    2022. április 24., vasárnap 06:11

    Miért ősmagyar a vízilószínház és miért nem érdemes egy castinghoz túl nagy reményeket fűzni? A színészi létezést boncolgatja a Nézőművészeti Kft. új bemutatója, a Hol a színészünk?. Erről kérdezte Scherer Pétert Seres Gerda a Kultúra.hu oldalán.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Az előadásban hangfelvételeket játszanak be: járókelőket faggattak az utcán a színházról, színészetről. Scherer Péter ennek kapcsán elmondta: „Ha megkérünk tíz embert, hogy sétáljon át balról jobbra a színpadon, látszólag mindegyik ugyanúgy csinálja, de egyszer csak jön valaki, akire oda kell figyelni. Ez olyasvalami, amit nehéz megfogalmazni. (…) Vannak emberek, akik arra termettek, hogy kiálljanak mások elé, szuggesztívek, egyszerűen jó őket nézni, hallgatni.”

    A kérdésre, mikor érezted meg, hogy figyelnek rá, a színművész elárulta: „Kisgyerekkoromban ez teljesen ösztönösen működött, éppen ezért nincs ilyen pillanat, amikor tudatosult volna. Egyetemista koromban kezdtem el komolyabban színházzal foglalkozni – Debreczeni Tibor Szószínházában majd az Arvisurában –, miközben építőmérnöknek tanultam. Akkoriban azt éreztem, hogy egy baráti társaságban: egy kocsmában vagy egy egyetemi bulin sokkal inkább éltem, mint a színpadon. Mindig bennem volt, hogy a lehengerlő előadói attitűdöt, ami nálam energiából, huncutságból, humorból, koncentrációból és helyenként emberi szépségekből állt össze, majd egyszer színpadon is meg tudjam mutatni.”

    Színpadon azonban nem tudta ezt magában megnyitni: „Mintha nem tudnám kinyitni a csapot. Nagyon erősen is zuboghatott volna a víz, mégis csöpögő csapnál kellett mosakodni… (…) Van egy csodálatos vicc. „Az Andrássy úton az egyik járókelő megkérdezi a másikat, hogy: Bocsánat, hogy jutok az operába? Mire azt feleli: Sok gyakorlással.” Szóval hiába a velünk született képesség, ezt csinálni, gyakorolni kell. A képesség helyett talán jobb kifejezés az olthatatlan vágy, hogy ezt csináljam. Én mindennél jobban színész szerettem volna lenni. Addig facsartam, eleinte inkább kevesebb, mint több sikerrel, amíg nem ment. Kezdetben is kaptam pozitív visszajelzéseket, szerettek a rendezőim. Az Arvisurában Somogyi Istvánnal is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, tehát valamit látott bennem, de én már akkor tudtam, hogy ez kutyafüle ahhoz képest, amit majd egyszer meg fogok tudni mutatni. Visszatérve arra, hogy milyen a jó színész, az egyik lehetséges válasz, hogy az, aki meglep. Aki képes meglepni önmagát, az a közönséget is meglepi. A mi szakmánk tényleg a pillanatról szól, és néha ezek a nem konstruált pillanatok csak úgy megtörténnek, ehhez viszont rengeteg szövegtanulásra, gyakorlásra, próbára és nyitottságra van szükség. Néha a próbán történik meg egy-egy ilyen emlékezetes pillanat, jobb esetben előadásokon, ezekért érdemes dolgozni. Mucsi Zoli barátommal szoktuk emlegetni a Bárka Színház Szentivánéji álom előadását, ami számunkra óriási sikertörténet volt. Azt szoktuk mondani, hogy balgaság lenne azt gondolni, hogy ezt mi csak úgy megcsináltuk, mert biztos, hogy a jóisten kicsit megsimogatott bennünket. Ez is kell hozzá. Akkor mondjuk azt, hogy az a jó színész, akit a Jóisten néha megsimogat kicsit.”

    A teljes beszélgetés ITT olvasható.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram