Schilling Árpádot – a július 10-i, lengyelországi bemutatójára készülőben – sikerült elérnie a HírKlikknek, annak apropóján, hogy hosszú posztban elemezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyét.
A teljes interjú ITT olvasható.
“A rendszerváltás után 30 évvel el lehet gondolkozni a különféle intézmények működtetésének kérdéséről – mert miért ne, önmagában ez még nem tabutéma. A lebonyolítás módja, ami önmagában problematikus. (…)
Az tapasztalható, hogy a szakmai és morális érveket teljes mértékben háttérbe szorító folyamat zajlik – a partikuláris érdekek kiszolgálása miatt” – vélekedett Schilling.
Úgy látja: “A legnagyobb hibát akkor követi el a szakma is és az aggódó szimpatizánsok is, hogy ha engedik ezen az egészen ennyire elhatalmasodni a pártpolitikát. Mert ha valóban belemegyünk abba az utcába, amit Vidnyánszky kínált azzal a legendás mondatával, hogy „eddig felétek lengett ki az inga, most pedig felénk fog kilengeni”, ha engedünk ennek a gondolkodásmódnak, akkor eláshatjuk magunkat – évszázadokra előre.
Ha egy ilyen 150 éves intézményt, amit még az átkos szocializmus alatt is sikerült megóvni valahogy a direkt politikától, most hagyjuk bekenni valami hagymázas magyarkodós mázzal, akkor késő. Ha lennének pontos, meghatározott szakmai érvek a változtatás mellett, akkor lehetne szakmai vitát folytatni mindennek a módjáról és mértékéről az érintettek bevonásával. Ezt követően, meg lehetne keresni a kormányt azzal a kéréssel, hogy milyen átalakításokra van szükség és ezzel a szakma meg tudná őrizni a függetlenségét.
De Vidnyánszky maga sem látja tisztán, hogy ezzel a felbuzdulásával olyan nagy erővel rántja rá a politikát a szakmára, ami az ő nevéhez kötődik majd a jövőben, őrá ég ez a szakmai hiba és vétek”
– véli Schilling.
“(…) Gondoljunk a húszéves fiatalemberek életére, ami rögtön azzal kezdődik, hogy ebben a szarban kell tocsogniuk már a pályájuk kezdetén. (…) Méltatlan és megalázó, hogy a mai napig azzal szórakoznak, hogy a demokratikusan megválasztott rektort elfogadják-e vagy nem, mivel hivatalosan még mindig csak önmaga helyettese” – tette hozzá a rendező, aki szerint Vidnyánszky egy olyan helyzetbe zúzta magát, olyan lendületet adott magának a politikával, hogy a beavatkozások, megnyilvánulások kapcsán, már a látszatra sem ad egy olyan kvázi szakmai szervezet élén, ami milliárdok felett rendelkezik.
“Totálisan az a logika érvényesül, hogy aki egy bizonyos ideológiát nem kedvel vagy ellenvéleménye van, akkor annak vége van és pont” – fejti ki Schilling.
A kérdésre, külföldi tartózkodása alatt mit tapasztal, miként értékelik – ha egyáltalán – a magyarországi helyzetet, azt válaszolta: “A színházi körökben ugyanaz a helyzet, mint az ország egészét illetően: értetlenség fogadja, mivel egy európai, uniós országról van szó. Bár sehol sem fenékig tejfel az élet, máshol is tapasztalható korrupció, politikai visszaélés. Azt a kannibalizmust viszont nem értik, amivel a szakma belülről hagyja felfalni magát.
Nem értik, hogyan történhet meg, hogy még a demokrácia látszatának fenntartása sem tapasztalható, nem értik, hogy Vidnyánszky Attila hogyan lehet a színházi életben az, ami Orbán a politikában.
Akik kicsit is közelebb kerülnek a magyarországi helyzethez, rémülten tapasztalják, hogy nálunk kizökkent az idő és esély sincs helyrebillenteni.
A színházi világ alapvetően nem jobb- vagy baloldali, hanem szabadságpárti, amint a komolyan vehető művészek szinte kivétel nélkül. És Vidnyánszky a szabadságot öli meg.”