Schilling Árpád a 24.hu-nak elmondta, valóban nagyon kritikus volt az intézménnyel, és nem is vonta vissza a szavait, de fontos, hogy ezek alapvetően 19-20 évvel ezelőtti tapasztalatokra épültek.
A most zajló történet legfájdalmasabb pontja számára az, hogy az elmúlt években épp elindult egy generációváltás az egyetemen, ami megnyitotta az utat organikus fejlődés előtt.
A teljes nyilatkozatot ITT olvashatja.
“Ez egyáltalán nem könnyű folyamat, sokan vállaltak belső konfliktusokat az egyetemen, hogy történjen valami. Ezek a változások, ha lassan is, de látható eredményekkel elindultak. Tehát továbbra is azt gondolom, hogy nagyon sok jogos kritika illette ezt az intézményt, de az elmúlt években elindult egy nagyon jó irányba” – mondja Schilling, aki szerint lehangoló, hogy a Vidnyánszky-féle modellváltás most lenullázza az elindult reformokat, mielőtt azok szárba szökkenhetnének.
Schilling Árpád szerint a felfokozott tekintélytisztelet és mesterkultusz volt sokáig a megújulás kerékkötője, de az utóbbi időben látszott egy fokozatos elmozdulás, a nagy mesterek mellett megjelenhettek olyan fiatalok is, akik már más megközelítésből kezdtek tanítani, és nem csak a vitathatatlanul fontos szakmai alapokat, de a tágabb kitekintést is forszírozták, más habitust hoztak be, és más műfajokat is. Egyre komolyabban vették a hallgatói autonómiát, és azt, hogy a felvételiző hallgatók kapjanak valamiféle curriculumot.
“Színház- és Filmművészeti Egyetemről beszélünk, ami tulajdonképpen egy teljesen egyedülálló intézmény európai viszonylatban. Rendkívüli lehetőség, hogy a színházi és filmes oktatás egymással párhuzamosan fut, de hangsúlyozottan csak egy lehetőség. Sokáig hermetikusan el volt zárva a kettő egymástól, az utóbbi években elindult valamiféle nyitás. Szerintem nagyon fontos lenne még tovább haladni ezen az úton, hiszen ez a két műfaj képes megtermékenyíteni egymást” – mondja Schilling.
Schilling azt is problematikusnak tartja, hogy sok-sok olyan szakembernek van egyetemi diplomája (köztük neki is), akinek az elméleti tudása rendkívül hiányos. (…) “Mindenki, aki belép az egyetemre, alkotni akar, így természetes, hogy a gyakorlat mindig is prioritást élvezett. Az elméleti képzés olyan volt, mint egy mostohagyerek, pedig szervesen integrálni kéne az oktatásba, hogy egymást tudják támogatni a gyakorlattal” – mondja a rendező, hozzátéve: arra nincs rálátása, hogy ez a helyzet javult-e az utóbbi években.
Az egyetem sok bajának forrása Schilling szerint az állandó alulfinanszírozottság.
Tudni kell, hogy itt évtizedek óta olyan körülmények között és olyan pénzekért tanítanak oktatók, ami önmagában lehetetlenné teszi a komoly elvárások támasztását velük szemben. Erre gyakran az a válasz, hogy »De hát ez szerelem«. Egy egyetemen viszont nem lehet szerelemből tanítani
– mondta Schilling, aki szerint a súlyos hiányosságok oka elsősorban az, hogy az éppen aktuális kormány sosem hallgatta meg az iskola vezetőinek kérését a források bővítésére.
(…) Schilling úgy látja, Vidnyánszky akár lehetett volna hős is ebben a történetben. Ha alkatilag képes lenne ilyesmire, már évekkel ezelőtt elkezdhetett volna konferenciákat és fórumokat szervezni a témában, amelyek nyomán szakmai alapon, konszenzusosan lehetne folytatni a reformokat az SZFE-n.
Ezzel akár lehetne ő a magyar színháztörténet kimagasló figurája, aki – a mi 15 évvel ezelőtti kudarcunkkal ellentétben – valóban végig tudná vinni a strukturális változást. “De, hát, baromira nem ez történik. Mert látszik, hogy Vidnyánszky csak annyit hiányol ebből a sztoriból, hogy ő és néhány haverja nincsen ott. Pont” – nyilatkozta Schilling Árpád.