Schmied Zoltán: “El se kezdtem az egyetemet, mert játszani akartam”

A Centrál Színház a fergeteges Ma este megbukunk bohózat után bemutatta a Henry Lewis- Jonathan Sayer- Henry Shields szerzőhármas másik vígjátékát, a Ma este felnövünket. Mindkét előadásban szerepel Schmied Zoltán, aki mostanában debütált a Rózsavölgyi Szalonban is. Őt kérdezte a Theater.hu.

Danis Lídia és Schmied Zoltán

A teljes interjú ITT olvasható.

“A Ma este megbukunk arról szól, hogy egy kicsit ügyetlenebb társulat hogyan próbál egy előadást összehozni. Ez egy igazi bohózat. A Ma este felnövünk ettől azért komolyabb, hiszen itt öt gyerek felnövését követjük, akik egy osztályba jártak, s aztán már felnőttként egy osztálytalálkozón látják újra egymást. (…) Bármennyire is bohózat ez a javából, a legvégén megint van egy drámai fordulat. S ekkor gondolkodhatunk arról, hogy tényleg úgy éljük-e az életünket, ahogy szeretnénk. Tudunk-e őszinték lenni, vagy a körülmények sodornak, meg tudjuk-e oldani életünk problémáit, vagy óriási tragédiákat élünk meg. S itt felmerül a szülők és a tanárok felelőssége is.  Nekem is van két gyerekem, s tudom, hogy nagy felelősségem van abban, hogy nekik majd milyen lesz a felnőttkoruk. Arra törekszem, hogy őszinték legyenek magukkal, ne kelljen boldogtalansággal küzdeniük. S ez a darab szól a barátságról is. Személyes életemben a legjobb barátomat 8-9 éves korom óta ismerem. A mi barátságunkat egy szerelmi háromszög majdnem tönkretette. Ő mentette meg azzal, hogy érettségi előtt írt nekem egy levelet, s rájöttem, hogy mennyivel fontosabb egy barátság bárminél. Azóta is ő a legjobb barátom. Ebben a darabban is van valami hasonló konfliktus, de megoldódik, mert a barátság működik, függetlenül attól, hogy milyen hibákat követünk el egymással” – fejtette ki Schmied Zoltán.

Legújabb fellépési helye a Rózsavölgyi Szalon. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: “Itt korábban még nem játszottam.  David Eldridge Kezdet című darabját ráadásul párhuzamosan próbáltam a Ma este felnövünk-kel. A darab szerint az általam alakított férfi teljesen elszokott a kommunikációtól, s így próbál elindítani egy kapcsolatot. A partnerem sokkal rámenősebb, de így is lassan haladunk előre. Jó azt érezni, hogy a közönség nem unja a tétovaságunkat, és szurkol értünk. Csodálatos volt ez a munka a rendezővel, Dicső Dániellel és a partneremmel, Danis Lídiával.”

Amatőr színészként kezdte a pályát, s papírja még ma sincs arról, hogy színész lenne. A kérdésre, nem hiányzik-e, elmondta: “Már az Atlantis Színház tagja voltam, amikor felvettek a Színművészetire, de el se kezdtem az egyetemet, mert játszani akartam. A mai fejemmel nyilván elvégezném. (…) Azt gondolom, ott érzi magát az ember a legjobban, ahol szeretik, ahol bíznak benne.”

A teljes interjú ITT olvasható.