A fiatal színházi generáció egyik legkeresettebb díszlettervezője. Munkáit jelenleg az Örkényben (Kertész utcai Shaxpeare-mosó; Miért lett R. Úr ámokfutó?) és a Vígszínházban (A kastély), láthatjuk. Dolgozik függetlenekkel is, a Narratíva Társulat Kurázsijának díszlete dicséri a keze munkáját. Schnábel Zitát a pályájáról kérdezte a Magyar Narancs.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható. Szerző: Mosolygó Miklós.

Március 5-én lesz a Radnótiban Bartis Attila A vége című regényéből készült színpadi adaptáció premierje, amelyhez ő tervezett díszletet. A kérdésre, komoly kézügyességre és anyagismeretre van-e szükség ebben a szakmában, Schnábel Zita elmondta: „Igen. A kézügyesség nekem természetesen jött, az anyagismeret tanulása pedig sohasem ér véget. A tervezés egy pontján bevontuk Wurk Ikona light designert, akinek megmutattuk a terveimet. Wurki látta, hogy eléggé sötétbe borul a díszlet, ez egy morcos tér. Mondta, hogy létezik fekete armatúrában lévő LED is, így észrevétlenül is be lehet lapítani LED szalagokat a díszletbe. Amikor ez „megszólal”, akkora a nézőt meglepetésként éri majd, hogy ja, itt ennyi fény van egyébként… „

A MOME-n elvégezte a média design mesterszakot. Arról szólva, mikor került kapcsolatba a színház világával, elárulta: „Kamaszkori diákszínjátszót szervezett Szabó Attila rendező az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban. A csapat fele azóta is ezen a pályán maradt. Onnantól biztos volt a számomra, hogy színházzal akarok foglalkozni. De mégis éreztem, hogy valami nem kóser, például utáltam szöveget tanulni. Aztán beiratkoztam egy fotós iskolába, majd egy szemeszter bölcsészkar jött, közben játszottam a TÁP Színházban, a Hólyagcirkuszban is, jött a Stereo Akt, velük is dolgoztam, tehát folyamatosan színpadközelben voltam. De a MOME-n már kirajzolódott, hogy én tervező leszek, csak még nem tudtam pontosan, hogy a médiatervezés vagy a díszlet irányába induljak-e. Szép lassan kialakult, hogy a tér kérdése vonz.”

Annak kapcsán, mitől jó egy díszlet, kifejtette: „A díszlet az előadás vizuális sűrítése–magában foglal valami esszenciálisat arról, ahogyan az adott anyagról gondolkodunk. Rengeteg jelet tudunk küldeni a nézőnek, akiben nem is feltétlenül tudatosul, hogy az általa érzékelt információk nagy része nonverbálisan jut el hozzá.”

Bodó Viktorral A Krakken művelettel kezdődött az együttműködése. Ő jelenleg a hamburgi Deutches SchauSpielHausban rendez. Schnábel Zita azt is elmondta, miként találta meg A kastély ötletével:
„Akkoriban rá voltam kattanva a labirintusokra és elmeséltem Viktornak, hogy van egy-két ötletem, hogyan lehetne egy labirintust színpadra állítani. Neki kapóra jött ez az ötlet, mert éppen Hamburgba utazott, és mondta, hogy akkor a Kastélyt fogja nekik javasolni. Örömmel jött vissza a hírrel, hogy a hamburgiak örültek az ötletnek. Hirtelen úgy éreztem, hogy nagy a kabát, én meg kicsi vagyok, de ez egy soha vissza nem térő lehetőség volt, a Deutsches Schauschpielhaus Németország egyik legfontosabb színháza. Aztán valahogy elhitettem magammal, hogy valamit csak kitalálok, hogy ez jó legyen, és csak azzal foglalkoztam hogyan lesz ebből egy olyan teatrális tér, amit Viktor és a színészek jól tudnak majd használni.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható. Szerző: Mosolygó Miklós.

fotó: Palágyi Barbara