Schnábel Zita látványtervező: „Együtt találjuk ki a sínt, amin végig megyünk”
2020. december 3., csütörtök 09:19
A Theaterpreis Hamburg német nyelvterületen fontos színházi díj. November 30-án hozták nyilvánosságra, hogy Schnábel Zita kapja a legjobb díszletért járó díjat Bodó Viktor A kastély című előadásának teréért. Ennek kapcsán kérdezte a Revizor.
A teljes interjú ITT olvasható.
A magyar független szféra legizgalmasabb alakjaival dolgozik együtt: Boross Martin, Kelemen Kristóf, Kovács D. Dániel, Ördög Tamás, Bodó Viktor. Arról szólva, ő találja meg a munkákat, vagy inkább fordítva, Schnábel Zita elmondta: “Egy tervező nemigen tud ismeretlenül bejelentkezni egy rendezőhöz, vagyis egyértelműen a második. Boross Martinnal egy gimnáziumba jártunk, közösen kezdtünk el hányattatott körülmények között helyszínspecifikus előadásokat készíteni, együtt indult a pályánk. Ördög Tomi is régi ismeretség, osztálytársak voltunk, vele és Kovács D. Danival is valamiféle ízlésközösség köt össze. Kelemen Kristófnak Balázs Juli tervező ajánlott: ez egy véletlen, de nagyon jó találkozás volt, már dolgozunk a következő munkákon. De a legelső ajánlólevél a pályámon, ami felrakott a térképre, Bodó Viktor volt. (…) Rohamtempóban lehet mellette fejlődni. Extrém terhelésnek teszi ki az embert, de közben végig érezni a bizalmát.”
“A tervezőnek mernie kell olyan javaslatokat is tenni, amik befolyásolhatják a rendezői koncepciót, hiszen természetesen a rendező is belenyúl a díszletbe. A végén a kettő egybeolvad: nem létezhetnek egymás nélkül. Ha ez nem történik meg, akkor egy általános díszlet születik, amiben bármi eljátszható, de épp az a célunk, hogy egy bizonyos előadást csak egy bizonyos díszletben lehessen előadni. Együtt találjuk ki a sínt, amin végig megyünk” – fejtette ki Schnábel Zita.
A hamburgi munkakörülményekről szólva elárulta: “A mi labirintusunk tizenegy méter széles és közel hat méter magas, középen egy lifttel. A legelső építést irreálisan rövid idő, négy óra alatt teljesítették, majd a következő egy hónapban minden nap lebontották, reggel pedig visszaépítették, körülbelül egy-másfél óra alatt. Elképesztően flottul működik minden. Mivel nem tudtam, mikor dolgozhatok megint hasonló körülmények között, nem álltam ellen a kísértésnek: amit csak lehetett, beletettünk ebbe a díszletbe. (…) Az első jó jel az volt, hogy amikor az olvasópróbán megmutattam a terveket, megtapsoltak. Én azt hittem, hogy ez itt így szokás, aztán Viktorék elmondták, hogy nem, ez spontán volt. Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy milyen kreatív színészekkel dolgozunk, mert az volt a legfontosabb célom, hogy játéklehetőséget nyújtsak számukra, és mindenki örömmel kísérletezett.”