Ő maga a nyugalom szobra. Nincs min izgulnia, most már hátradől, ráér, kérdezzek csak. Alaposan megszemléli a diktafonomat, majd elégedetten nyugtázza, hogy jó kis darab, neki is ilyen van. Na de minek neki diktafon?
Forrás: Nők Lapja 2024.03.26 – 20,21,22. oldal
Schneider Zoltán arról is beszélt, a Radnóti Színház jelenti az otthonát immár 23 éve:
„Nekem a hűség a természetes. Szerintem a színházváltások mögött olyasfajta elégedetlenség húzódik, hogy „nem én állok középen”, vagy hogy „miért ilyen darabokat játszunk?”. De bárhová megy az ember, valószínűleg ugyanezekbe a problémákba lép bele. Mindig Gobbi Hildát hozom fel példának, aki az egyik este a számára írt Csirkefejben játszott főszerepet, a másik este meg egyetlen jelenetben bukkant fel takarítónőként. Ha Gobbi Hilda meg tudta ezt tenni, akkor nehogy már nekem leessen az aranygyűrű az ujjamról, ha olykor kis szerepet játszom.”
Olyan jó a kézügyessége, hogy van olyan kellék, amit ő készített:
„Van több is. Például a III. Richárd című előadásban Şerban, a rendező (Andrei Şerban román-amerikai színházi rendező – a szerk.) kitalálta, hogy Eduárd királynak kellene egy légzőkészülék. Én meg rákötöttem egy műanyag csövet egy biciklipumpára, és az orromhoz illesztettem. Nagy sikere lett. Ha már van egy tárgy, az tudjon, jelentsen valamit! Annak idején Börcsök Enikővel szerettünk volna valamit közösen csinálni a Prah című előadásunk után. Azt találtuk ki, hogy én fúrok-faragok hátul a színpadon, egy plexifal mögött, de előtte megszavaztattuk volna a nézőkkel, hogy mit. Ő pedig elöl főzött volna egy nagy kondérban, mint a Száz év magányban. Előadás után elárvereztük volna, amit én alkottam, 25 embert pedig megvacsoráztattunk volna. Térey Jancsival beszéltünk erről az ötletünkről. Sajnos egyikük sincs már velünk. Szerintem Börcsinek tartozom annyival, hogy megcsinálom a darabot. De most már egyedül vagyok, én fogom megírni, kicsit másképp. A szöveg nagy részét már rá is mondtam a hasonló diktafonomra.”
Hogy miről fog szólni a darab?:
„Börtönben ülök sorozatgyilkosként, és díszpárnákat varrok. Amikor pedig a legborzalmasabb tetteimről beszélek, akkor biztos, hogy főzni kell! Kis falatkákat fogok készíteni. Kiadok majd egy egy katonát a nézőknek. Egy-egy karika sós kiflin juhtúrós, sajtkrémes, margarinos, picit fokhagymás, diós krém lesz, azon egy kis körte, azon fehér retek, azon egy szem szőlő meg egy pici camembert, és ha valaki szereti, akkor egy kis csípős is. És akkor azt mondom: „Minden ízt külön-külön ismersz, de ha ezt így egyben bekapod, akkor az egy olyan ízkombinációt ad ki, amit még soha nem éreztél. De ha még egyszer az életben összefutsz vele, akkor biztos, hogy eszedbe fog jutni ez az este, és biztos, hogy eszedbe fogok jutni én is!” És azon is gondolkodom, hogy ebben a darabban megvalósítom a régi vágyamat: előadás közben kiakasztok egy táblát, hogy „rögtön jövök!”, én pedig kimegyek elszívni egy cigit.”
Forrás: Nők Lapja 2024.03.26 – 20,21,22. oldal