Sean Penn nyilvánosan beolvasztatná Oscar-díjait, ha nem beszélhet Zelenszkij az idei gálán

Sean Penn ultimátimot adott az Amerikai Filmakadémiának, azt követelve, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólalása is kapjon helyet a vasárnap esti Oscar-gála műsorában. Ennek elmaradása esetén a színész bojkottra hívja fel a vendégeket és a nézőket is – írja a 24.hu a Deadline alapján.

Minden érintettet erre bátorítok. Megértem, hogy ez az ő nagy pillanatuk, és ünnepelhetik a filmjeiket, de még inkább ez az ő pillanatuk arra, hogy kiálljanak valamiért, tiltakozzanak és bojkottálják az Oscar-díjakat. Ha arra kerül a sor, én nyilvánosan fogom beolvasztatni a sajátjaimat

– mondta Penn, aki eddig két Oscart kapott a Titokzatos folyóért és a Milk című életrajzi film főszerepéért.

Azt mondja, imádkozik azért, hogy ne legyen szükség effajta tiltakozásra, és az arrogancia helyett az a felismerés győzzön, hogy muszáj szót adniuk az ukrán elnöknek.

Penn néhány hete tért vissza tért vissza Ukrajnából, ahol dokumentumfilmet forgatott az orosz-ukrán konfliktusról, Zelenszkijjel is több interjút készítve.

 A CNN-nek szombaton azt nyilatkozta, „nem kérdés, hogy Ukrajna meg fogja nyerni ezt a harcot”.

Más hírességek is síkra szálltak már azért, hogy Zelenszkij beszélhessen az Oscar-gálán, köztük Amy Schumer. A The New York Post március 25-én arról számolt be, folyamatban vannak tárgyalások erről, de mostanáig ezt az információt nem erősítették meg.

Forrás: 24.hu, Deadline, Telex